Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Scholz Tamás: A levéltári anyagvédelem kérdései / 515–523. o.
A levéltári anyagvédelem kérdései 51T használásával volna célszerűen megoldható. Azonban a mikrofilmtechnika csak egy lehetőség, ma már nem feledkezhetünk meg a számítógépek nyújtotta lehetőségről sem, de azokról az anyagokról sem, melyek ennek a programnak megvalósítása során jönnek létre, és melyek a levéltári törvény értelmében levéltári anyagok lesznek. Ugyanakkor az ügyvitel gépesítése során egy egész sor újfajta iratanyag keletkezik, melynek irathordozó anyagát nálunk semmiféle szabvány nem írja elő, így azok rendszerint rövid életű anyagok, és szinte megoldhatatlan feladat elé állítják a levéltárak technikai részlegeit. Ebben a kérdésben egészen a KERMI szintjéig kiható szabványok kidolgozása látszik szükségesnek. Ezek a felvetett kérdések nem merítik ki az újonnan jelentkező kérdések körét, de talán szemléltetik azokat a feladatokat, mellyel foglalkoznunk kell. Természetes, hogy elsősorban ezek levéltártudományi oldalát kell tisztázni, és meghatározni azokat a feltételeket, melyek biztosítják a levéltári szempontok érvényre jutását a modern technika alkalmazása mellett is. Ugyanakkor fel kell készítenünk a levéltárakat a technikai forradalom során keletkező új lehetőségek alkalmazására. Tehát a levéltáron kívüli levéltári feladatokkal párhuzamosan az ebből következő levéltáron belüli technikai feladatokat is meg kell oldanunk. Ezeket a kérdéseket reálisan csakis úgy lehet megoldani, ha a levéltárügy központjába a mai kor iratanyagával való foglalkozást állítjuk, természetesen megfelelően gondoskodva a ma már történelmi anyagnak tekinthető részről is. De a technikai haladást csak akkor fogjuk tudni követni és a levéltárügy szolgálatába állítani, ha a levéltártudomány képes lesz a mai kor által felvetett kérdéseket tudományosan megoldani, s ezzel az alapokat biztosítani a munkához. Ha ezt a . kérdést tárgyaljuk, akkor természetszerűleg vetődik fel a levéltáros-képzés kérdése is. A már levéltárakban, illetve irattárakban levő modern kori iratanyaggal még egy sor probléma van. Ezek közül a legsúlyosabb talán a gyenge irathordozókból és írószerekből fakad : a rossz minőségű papírra megírt iratok természetes öregedése olyan nagymértékű, hogy ha nem gondoskodunk az anyag időbeni védelméről, akkor levéltáraink raktáraiban fog elpusztulni az anyag egy jelentős része. Ez a kérdés felveti a konzerválás kérdését. Az eddigi levéltári gyakorlatban a konzerváláson egyszerűsített restaurálási eljárást értünk, amit olyankor alkalmazunk, amikor az anyag még nem pusztult, csak felhasználása érdekében, (pl. kiállítási célokra) megtisztítjuk azt. Véleményem szerint a konzerválás fogalmát a jövőben csupán a modern iratanyag nagy kapacitású elő védésére kellene fenntartanunk: a jelenkori anyag olyan védelmét értve ez alatt, mely a már levéltárakba bekerült anyagot fizikailag alkalmassá teszi hosszú időkig való megőrzésre. Ez csak egy olyan nagy kapacitású olcsó gépi eljárás alkalmazásával lehetséges, mely belátható időn belül képes tartósítani a levéltári anyagot. A modern technika kínál ilyen lehetőségeket, de ezeket a lehetőségeket levéltári gyakorlat számára kell átültetni, ami jelentős kutató és kísérleti munkát igényel a technikai szakemberektől. Párosítani kell az eljárást nagy kapacitású fertőtlenítéssel, mechanikai tisztítással, és így komplex folyamatot biztosítunk a modern iratanyag megőrzéséhez. Azonban a levéltári technikának már hagyományokra visszatekintő gyakorlatai is vannak. Gondolok itt a biztonsági filmtechnikára és a restaurálásra. Ezeken a területeken is szükséges ma már a tudományos technikai alapok megteremtése, az eljárások felülvizsgálata, ellenőrzése, újabb lehetőségek kidolgozása. Ez viszont lehetővé tenné az eddigi gyakorlat korlátaiból fakadó egyes szűkebben értelmezett levéltári szakkérdések felülvizsgálatát is. Ha világosan látjuk a modern iratanyag gyors pusztulását, akkor azt is látnunk kell, hogy a biztonsági filmezés során ennek
