Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sashegyi Oszkár: Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása / 461–503. o.

486 Sashegyi Oszkár Egyenlő állású vagy egyrendű (coordinált) hivatalok egymást e szóval: „Löb­lich" (tekintetes) köszöntik. Alárendelt hivatalok az országos hivatalokat e szóval: „Hochlöblich" (méltó­ságos), a minisztériumhoz e szóval: „Hohes" (magas) szólítják meg. Levél alakjában kiadott iratokban a hivatali előljáró személye azon címmel megszólítandó, mely őt közönséges társadalmi szokás szerint illeti." (18. §.) Az utasítás megengedte, hogy az elintézésfogalmazat magára a beadványra kerüljön abban az esetben, ha a beadványt más hatóságnak megküldeni nem kellett. Ilyenkor külön fogalmazati ívet nem fektettek fel. — A fogalmazónak egyébként a fogalmazati íven figyelmeztetnie kellett a kiadót arra, mely mellékletek csatolandók a kiadványhoz és melyek nem, ha pedig határidőt tűztek ki, azt is meg kellett jelölnie a fogalmazati ív külzetén, figyelmeztetésül a határidőnaplót vezető iktató számára. (19. §•) 3. Az elintézések kiadása. A kiadványok letisztázása az elintézési módnak meg­felelő formában történt. A végzéseket magának a beadványnak hátlapjára tisztázták. Az egyéb típusú kiadványokat külön ívre tisztázták, kivéve azokat, amelyek a fogal­mazatban „kísérő izenet"-nek vagy „kísérő értesítvénynek" voltak jelölve: ez eset­ben a kiadványt ugyancsak magára a beadványra kellett írni. (22. §.) Minden tisztázott kiadványt össze kellett olvasni. Az összeolvasott tisztázatot egyik sarkában „coll." (collatum) vagy vergl. (verglichen) jellel látták el, majd a hiva­tali elöljáró elébe terjesztették aláírás végett. (23. §.) Aláírás után a kiadó köteles volt „a kiadandó tisztázatokhoz mellékelni a fogalmazat jegyzetéi szerint avval együtt / elküldendő csatolványokat". (24.' §.) „Minden ügydarab csatolványaival együtt borítékba teendő, a boríték tisztán olvasható címzettel ellátandó, melyben bennfoglaltassák azon hivatal megnevezése, melytől a bocsátmány kiadatik, valamint azé is, melyhez intéztetik, az átadás helyével együtt, és kellőleg bepecsétlendő. — Ennél fogva többé nincs helye az eddigi szokás­nak, mi szerint magának az ügydarabnak egyik oldala képezze a címzetet és pecsétel­tessék meg, mivel ezáltal az irományok felnyitásakor igen könnyen sérülést szenved­nek." (26. §.) A kiadott ügy darabokról átadási naplót kellett vezetni, „melyben a hivatal felelősségének fedezésére az átvétel a felekhez történt közvetlen kézbesítéskor ezek által, közvetett kézbesítéskor pedig az által, ki a kézbesítést átvállalja, pl. a cs. kir. posta, futár stb. elismerendő". (27. §.) Az irat elküldését a kiadó fogalmazványon exp. (expediáltatott) jellel és a ki­adás napjának feljegyzésével jelezte. Ezután átadta a fogalmazványt az esetleg ahhoz kapcsolt iratokkal együtt az iktatónak, akinek kötelessége volt azokat „a jegyző­könyvből kiiktatni" vagyis az iktatókönyvnek az elintézésre és az esetleg kitűzött határidőre vonatkozó tételeit kitölteni. „Kiiktatás" után az iratok az irattárba kerül­tek. (28. §.) Az utasítás azt is előírta, hogy a kiadó a kiadott iratokról jegyzéket vezessen, amely az iktatószámokat, s az elküldés napját tüntesse fel. Olyan hivatalokban, amelyekben a kiadó és az irattáros egy személy volt, vagy legalábbis egymás melletti szobákban dolgoztak, egy harmadik rovatban feltüntethették a mutatókönyvbe való bevezetés megtörténtét, egy negyedikben pedig az irattári jelzetet. (29. §.) 4. Az irattári kezelés. Az utasítás szerint az irattárat kezelő hivatalnok első teen­dője az iratok mutatózása. Az általa vezetett betűrendes mutatókönyv személynevek, helynevek és tárgyak szerint vezetendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom