Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sashegyi Oszkár: Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása / 461–503. o.

Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása 477 los ügykezelési utasítás — amit Geringer kiadni kíván — szabályszerű iktatókönyv vezetését is előírja, mert az eddigi gyakorlat lehetővé teszi, hogy a beérkező ügydarab felületesség, véletlen vagy rosszakarat folytán teljesen kimaradjon a nyilvántartásból. A tanács egyéb ügykezelése — írja Hauer — annyi gépies körmöléssel jár együtt, amennyit még sehol sem látott. Úgy véli, hogy a hivatali utasítás és az ügyviteli szabályzat e téren is lényeges javulást eredményez majd. Sopron városában létezik valamiféle telekkönyv, vagyis az ingatlanvagyonnak és az azon fekvő terheknek a nyilvántartása. Ezt azonban nem ingatlantárgyak szerint vezetik, mint Ausztriában, s nem azoknál tartják nyilván a tulajdonosokat, hanem tulajdonosok szerint, s ezeknél jegyzik elő a mindenkori változásoknak megfelelően a különböző ingatlanokat. Minthogy egy-egy évben többféle változás is történik, ezek nyilvántartása érdekében az egész telekkönyvet minden évben teljes egészében lemásolják, ami — eltekintve az azzal járó rengeteg időtől és fáradságtól — lényeges mértékben csökkenti a könyv hitelét is, hiszen a terjedelmes könyv másolásába könnyen csúszhatnak be hibák, amiket azután évről évre tovább örökítenek. Ugyanígy az árvakönyvet is minden évben újraírják. Ausztriában az árvakönyvben minden árva számára külön lapot nyitnak, s erre vezetik rá az árva eredeti vagyonát, a szerzés módját, a vagyon biztosítását stb. A vagyon évi növekedését és csökkenését ugyanazon a lapon „tartozik és követel" formájában tartják nyilván. Sopronban minden évben teljesen lemásolják az árvakönyvet és ez alkalommal jegyzik fel a növekedést és csökkenést. Az új bírósági szervezés — írja Hauer — bizonyára véget vet majd ennek az időt és munkát rabló, s így a város anyagi erejét szükségtelenül megterhelő mechanikus gyakorlatnak. Hasonlóan körülményes a város számvitele. A kamarai hivatal számadása nem más, mint a pénztári napló rovatok szerinti másolata. Hauer nem ismerte a volt magyarországi helytartótanács számadási normáit, kételkedett azonban abban, hogy a soproni gyakorlat azoknak megfelelt. A német koronaországokban — írja — az az elv érvényesül, hogy a városok vagyonukkal szabadon gazdálkodnak. Az állami gondoskodásnak Magyarországon is annak ellenőrzésére kellene korlátozódnia, hogy a városok törzsvagyonukat megőrizzék. Ennek érdekében korlátozni kell a várost a törzsvagyon eladásában, kölcsönök felvételében és kötelezni kell arra, hogy számadási kivonatokat terjesszen fél a kerületi főbiztoshoz a törzsvagyon állapotáról. Beszámolójának végén Hauer politikailag kedvező ítéletet nyilvánít a soproni városi hivatalnokokról, és azt javasolja, hogy közülük egyeseket majd megyei (tehát az adott körülmények között lényegében állami) szolgálatba vegyenek át. „Sopron megyében — írja — a politikai állások betöltésekor teljesen figyelmen kívül hagyták az uralkodóházhoz kétségtelenül hű maradt, teljesen német műveltségű, de nem nemes városi hivatalnokokat, s ezzel megint azt a hitet keltették, hogy a nemzetiségi és társadalmi egyenjogúság csupán szép frázis és nem valóság. Meg vagyok győződve arról, hogy hamarosan alkalom adódik majd az 1849. március 4-i alkotmány e szép elvének gyakorlati megvalósítására és nyíltan kimondom, hogy Ausztria jövőbeli hatalma Magyarországon a polgárságon nyugszik!"

27 27 OL D 55. (Abszolútizmuskori levéltár, Bevollm. kais. Commissär für die Civilangelegenheiten in Ungarn Karl Freiherr v. Geringer, Általános iratok) 1849:6095.