Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Komjáthy Miklós: Két ismeretlen „közös” minisztertanácsi jegyzőkönyv : az osztrák-magyar államközösség történetéhez / 273–295. o.
Két ismeretlen „közös" minisztertanácsi jegyzőkönyv 285 tanács feladatköre, funkciója, hanem azt, hogy mi nem: hatásköre azokra az ügyekre terjed ki, „melyek mint valósággal közösek, se a magyar korona országainak, se Ő Felsége többi országainak külön kormányzata alá nem tartoznak. E minisztérium a közös ügyek mellett se egyik, se másik résznek külön kormányzata ügyeit nem viheti, azokra befolyást nem gyakorolhat..." 24 A kiegyezéses magyar államférfiaknak az az évszázados előzményeken nyugvó törekvése, hogy csak a királlyal legyen kapcsolatuk, hogy a közös dinasztia alá tartozó országokat ne boltozza be egy, azok fölött álló, magasabb államalakulat („Oberstaat"), a birodalom, nem utolsó sorban azért vezetett sikerre, mert, ha más indítékokból is, találkozott az uralkodó szándékaival. Az uralkodói szuverenitásnak ugyancsak százados előzményekből kialakult elképzelésével ui. nehezen volt összeegyeztethető egy olyan birodalom, amelynek kormánya e birodalom parlamentjének felelősséggel tartozik. így enyészett el a birodalmi kancellári cím, s így lett a közös minisztérium feje, még a neoabszolutizmus korába visszanyúló, császári elhatározás eredményeképp a császári és királyi ház, s a külügyek minisztere. 25 A 67-es rendezéssel, minden felemássága ellenére, a magyar királyság és a Habsburg-birodalom évszázados együttélése túllépett az uralkodó személyének, a dinasztiának jogi szempontból véletlen azonosságán. Annak idején a török veszedelem félelmes nyomása hozta létre e perszonáluniót. Amikorra a Habsburg-tartományok s a magyar királyság államjogi kapcsolata szervezettebb formákat öltött, e kapcsolat megtermetése legfőbb indítékának, a török veszedelemnek immár nyoma sem volt. Van olyan felfogás, amely szerint a kiegyezés létrejöttében szerepe volt az Osztrák— Magyar Monarchiát fenyegető porosz, ill. orosz veszedelemnek is. Ha e felfogást egészében nem is lehet helyteleníteni, a török veszedelem helyébe, mint azzal egynemű fenyegetést, sem a porosz, sem az orosz veszélyt nem lehet egyszerűen behelyettesíteni. A török az egész Magyarországot, s az egész Habsburg-birodalmat, azok minden népét és társadalmi osztályát egyaránt fenyegette. A porosz és az orosz á Birodalomnak és Magyarországnak csupán egyes népei és osztályai számára volt fenyegetés. Az oroszoktól a Monarchia szláv népei egyenesen felszabadításukat várták. A kiegyezés létrejöttének osztálybázisát az eddigi kutatások minden részletében megvilágították már. Erre az osztálybázisra vet éles fényt a Monarchiát fenyegető porosz, ill. még inkább az orosz veszedelem. Az utóbbi elsősorban, kétségtelenül, Ausztria—Magyarország két vezető nemzetének uralkodó osztályai ellen irányult. Azok ellen, amelyeknek fenyegetettségükben is megnyilatkozó érdekközössége teremtett alapot ahhoz, hogy a Habsburgok jogara alá tartozó országok és tartományok kapcsolata 1867-ben jogilag indokolt, szerves formát öltött. A Habsburg-birodalom százados küzdelemben megvédte a töröktől Közép-Európát. Th. Mayer úgy véli, hogy a létét meghatározó feladat fényes betöltése után, a Monarchiának nem volt többé ahhoz fogható funkciója. 26 Történelmi hivatása teljesítésének legfőbb eszköze és biztosítéka, a közös hadsereg azonban tovább élt. A magyar, még inkább az osztrák kiegyezési törvény a hadsereggel való rendelkezést 24 Komjáthy i. m. 18. és köv. 1. 25 Uo. 51. 1. és 117. jegyzet. Buol-Schauenstein 1855. október 15-én kelt felterjesztése alapján október 21-én döntött így a császár. 26 Mayer, Theodor: Zur Einführung. — Der österreichisch-ungarische Ausgleich. (Buchreihe der Südostdeutschen Historischen Kommission. Band 20.) München, 1968. 13. 1.
