Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Farkas Gábor: Székesfehérvár város törvényhatósági bizottsága, 1919–1929 / 163–186. o.

172 Farkas Gábor hatóság a haszonbérbe adott földekért holdanként 208 kg búzát (Csíkvári dűlőben, az úrhidai út mentén) kért. De ugyanolyan magas volt a Szent János dűlői, ahol évente 311 kg-t, a Vadmezői VII és VHI-as dűlők bérletéért pedig 421 kg-ot kértek. Az agrárlakosság jó részét érintette ez az intézkedés, amely politikai ellenzékiséget szült, és éppen az 1922. évi választások során, a szociáldemokrata képviselőjelölt mellet­ti kiállásban realizálódott. A választások politikai hangulatából a városi kormánypárt­nak le kellett vonni a következtetéseket. A bérleteket 20-, 15-, 10%-kal leszállí­tották. A földéhség azonban nem csillapodott a kisgazdák s a törpebirtokosok körében. Ezért a Vadmezó'n a VJ. sz. dűlőt 2 holdas parcellákban bérbe adták: Lits Ferenc gazdaköri elnök közbenjárására az iparosoktól a közgyűlés elvonta a bérparcellákat és azokat kizárólag földműveseknek adták. 47 Ugyancsak szabályoz­ták a családi kisbirtok átlagos nagyságát is. Kimondták, hogy a kisbirtokosok zöme Székesfehérvárott — beleértve a bérelt földeket is — 12 holdon gaz­dálkodik. A bizottság kisgazdacsoportja azonban ezt a maximumot 15 holdra emelteti fel. 48 A kisgazdák politikai befolyására a közgyűlés kénytelen néha korábbi álláspontját is módosítani. A város a Havranek tanyát (192 kat. hold) nem a bérlőknek, hanem két gazdának — Knittelhoífer Józsefnek és Molnár Andrásnak adta el. A bérlők ezen a tényen felzúdultak és a Városi Párt védelmét kérték. Holíy Géza ez esetben eredménytelenül interpellált. A két középbirtokot nem szüntették meg. 49 A földreformról nem beszéltek, mert azt föld hiányában nem tudták megoldani. A polgármester a szomszéd községek határában telepes községeket akart létrehozni és ezzel a város, agrárproletár elemeitől megszabadulni. A város lakosságának több­ségét kitevő agrárszegénységnek nincs állandó munkája. Ezeket az építőipar tudta volna foglalkoztatni. A háború után az építkezések sokáig nem kezdődhettek meg. 1921 decemberében a város által támogatandó építkezések megkezdését indítványozza a kereskedő tőkések egy csoportja. Grósz Bernát virilista, vaskerekedő az olcsóbb építkezések megkezdésében látja a gyorsabb ütemű városfejlesztést és a munka­nélküliség enyhítését. 50 A város adósságai 1919 őszére 9 és fél millió nagyságúra emelkedtek. Ehhez hozzájöttek még a város üzemeiben kelétkezett adósságok is. Ezek külön 5 millió koronát tettek ki. A városi törvényhatóság 9 milliós adósságából 3 és fél millió 50 év alatt törlesztendő hitel volt, de 6 millió a függő kölcsön. A befolyt jövede­lem tekintélyes részét a kamatfizetések vitték el. 51 Ezért az 1920. január 29-i közgyű­lésen olyan határozatot hoztak, hogy a város ingtalan vagyonából árverés útján meg­próbálják a legszükségesebb pénzeket megszerezni. Árverésre bocsátották a Ponty­féle épületet, a Purger-malmot, a Mirth-házat, a Rózsás-kertet, azután az őrhalmi 35 kat. holdas szőlőterületet, a 137 holdas Váralját, a 22 holdas Pörös dűlőt, a 297 holdat kitevő Vadmezőt, és a 70 holdas Lapos mezőt. Ezek árverezése 1920 októ­beréig jórészt lezajlott; a parcellákat kisbirtokosok vásárolták meg. 52 A bizottságban a parasztság egészének nincs képviselete. Kizárólag a birtokos parasztoknak van szavuk, és ezek Fister János, Lits Ferenc, Paulovits Bélán keresz­tül néha érvényesítik is akaratukat. Még 1921-ben történt, hogy Zichy János a város határához közeli fövenyi birtokából 400 holdat, Wahl Ernő máriamajori gazdaságá­47 Uo. 1922—365. sz. 48 Uo. 1922—3. sz. 49 Uo. 1921—77. sz. 50 Uo. 1921—358. sz. 51 Uo. 1920—44. sz. 52 Ua.

Next

/
Oldalképek
Tartalom