Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Borsa Iván: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és a levéltári anyag / 103–121. o.
A magyar medievisztika forráskérdései 119 A rostálás eredményeképpen felhasználhatónak bizonyult másolatokkal tovább lehetne növelni a Mohács előtti levéltári anyag gyűjteményét. Az Országos Levéltárban őrzött egyes másolatok besorolhatók volnának a Diplomatikai Levéltárba. Ezt lehetne megtenni az Országos Levéltár birtokában levő kötetekbe másolt, a gyűjtemény számára kiválasztott egyes szövegek fényképmásolataival is. Az Országos Levéltáron kívül őrzött másolatok esetében a rostálás eredményeképpen megfelelőnek talált szövegekről mikrofilmet kellene készíteni, s azok alapján ugyanúgy fényképeket, ahogy az az eredeti oklevelek esetében javasoltatott. — Ez a munka már távolról sem mutatkozik olyan eredményesnek, mert sokkal nagyobb erőfeszítéssel kevesebb oklevélszöveget ígér, ráadásul meglehetősen vegyes minőségben. E munka elvégzése viszont tovább könnyítené a medievisták munkáját. — E gondolat javaslattá történő fejlesztése érdekében alaposabb vizsgálat alá kellene vonni a nagyobb gyűjteményeket (Hevenesi, Kaprinai, Pray. Kovachich) elsősorban abból a szempontból, hogy honnan merítették szövegeiket, összevetni forrásaik megmaradt eredetijével, hogy felmérhető legyen egyrészt az, hogy milyen mértékben vették igénybe forrásaikat, milyen százalékban másolták le az annak idején együtt volt szövegeket, s természetesen azt is, hogy mely másolatok esetében nincs már meg az eredeti szöveg. 39 Ha az Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára, s — ha megvalósul — kiegészítő fényképgyűjteménye (Magyarország Mohács előtti fennmaradt teljes levéltári forrásanyag) már a feldolgozott másolatokat is magába foglalja, maximálisan fog lehetőséget kínálni a medievisztikai kutatásokat jelentősen segítő újabb segédlet elkészítésére. A nyomtatásban megjelent Mohács előtti okleveleket kellene számba venni, s megállapítani, hogy a Diplomatikai Levéltár és kiegészítő fényképgyűjteményének egyes darabjai közül melyek láttak már nyomtatásban napvilágot akár teljes szövegükben, akár kivonatos formában. Ezt a munkát lényegesen megkönnyítené, ha végrehajtásakor már rendelkezésre állnának az oklevelek legfontosabb adatainak géppel különböző rendben összeszedett és kiírt segédletei. A napi keltezés, az oklevélkibocsátó és a régi jelzet adatainak egybevetése még akkor is eredményre vezethet, ha a kiadásban az említett három adat közül történetesen egy (leginkább az elsőrendűen fontosnak minősülő keltezésre kell gondolni) hibás. A másik két adat egyezése, még ha egynél több esetre vonatkozik is, olyan mértékig le tudja majd szűkíteni a számbajövő oklevelek körét, hogy azonosításuk megoldható lesz. Akár gépi, akár kézi feldolgozással kerülne sor az egyes oklevelek esetében annak megállapítására, hogy szövegük mely oklevéltárban (folyóiratban, monográfia függelékében stb.) vagy oklevéltárakban jelent már meg nyomtatásban, ezt a körülményt természetesen megfelelő módon nyilvántartásba kellene venni, mégpedig mindkét irányban. Nemcsak az oklevelek DL-számának rendjében kellene kimutatni, hogy az oklevél hol jelent meg nyomtatásban, hanem kiadványok egyes okleveleinél is fel kellene tüntetni — ha az a kiadványban még nem történt meg — azok DL-számát. Ez utóbbi művelet befejezése megteremtené a fényképgyűjtemény kiegészítésének utolsó kategóriáját, megmutatná ugyanis, hogy mely publikált oklevelek eredetije 39 Ha egy-egy másolatgyűjtemény létrejöttének fentiek szerint történő vizsgálatára például egy-egy levéltárszakos hallgató vállalkoznék, megvizsgálhatná a gyűjteményt létrehozók munkamódszerét, érdeklődési körét, szelektálási szempontjait, sajátkezű másolatainak, továbbá másolótársai által készített másolatoknak értékét stb.
