Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Bakács István: A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárának története az Országos Levéltár keretében, 1934–1945 / 33–84. o.
48 Bakács István s minthogy egységes nyilvántartást csak egységes jelzetrendszer alapján lehet megvalósítani — amire 1945 után sor is került 71 — a tervezet papiros-tervezet maradt. Vagyis számos Mohács előtti oklevelünk pusztulásának oka, az addigi gyakorlattól minden eszközzel való szakítás volt, anélkül, hogy egy új rendszert ki tudtak volna dolgozni. Rá kell azonban mutatnunk arra, hogy a Diplomatikai Levéltár továbbfejlesztésének nem lehetett az sem akadálya, hogy nehézkes volt rendszere, 72 hiszen amikor az Országos Levéltár 1927-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól póthitelt kért bizonyos rendkívüli munkák elvégzésére, ezek között szerepelt , a Diplomatikai Levéltár okleveleinek új dobozokba való helyezése, amit az előterjesztés szerint össze kellett volna kötni az addigi, levéltári szempontból elhibázott rendszer megváltoztatásával. 73 Ez utóbbi azonban nem történt meg az új dobozokba való helyezéssel párhuzamosan, 74 de hogy az ,,uj" rendszerről már ekkor volt valamilyen elképzelés, az kétségtelen. Az 1526 utáni egyes iratok elhelyezésére folytatni akarták az Országos Levéltár említett Újkori iratok gyűjteményének gyarapítását s erre vonatkozólag szabályzattervezet is készült. Míg azonban a középkori és újkori iratok elhelyezésére vonatkozó tervezetek csak tervezetek maradtak, — aminek okaira kitérni nem tartottuk feladatunknak — a beérkezett — túlnyomórészt vásárolt — iratok elhelyezettének maradtak. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a már letétként őrzött családi levéltárakhoz ezekben az években nem kevés kiegészítés érkezett, amelyeket az adott levéltár mellett férőhely hiány miatt nem lehetett elhelyezni. így került sor a következményei szempontjából arra a szerencsétlen — nyilvánvalóan kényszerűnek és átmenetinek tartott — megoldásra, hogy a vásárolt egyes iratokat, iratcsoportokat a reájuk vonatkozó országos levéltári ügyirattal együtt a múzeumi raktár állványain az iktatószámok rendjében helyezték el: számuk a negyvenes évek eljén elérte a negyedfélszázat és a kisebb terjedelmű családi fondokat — legfeljebb hevenyészett csomókban — szintén ezekre az állványokra helyezték. Az a körülmény azonban, hogy az említett iratokat a Múzeumi Levéltár raktártermében helyezték el — s alkalomszerűen erre utaltak is — bizonyos fokig annak elismerését jelentette, hogy a családi provenienciáju iratok gyűjtését a Múzeumi Levéltár feladatkörébe tartozónak vélték — amiként korábban — állítólag — a családi levéltárak elhelyezésével az Országos Levéltárnál kopogtatókat a Múzeumi Levéltárhoz utasították. 75 Viszont kétségtelen tény az is, hogy csak azért tudtak átvenni ebben az évtizedben családi levéltárakat, mert a Múzeumi Levéltár raktártermében még volt valami férőhely, vagyis az elhelyezéssel nem a gyűjtőköri elhatárolást kívánták kifejezésre juttatni. 76 Súlyosbította a helyzetet, hogy ebben az időben • 71 Uo. 73 Uo. 307.1. 73 OL 1096/1927, 106/1929 asz. 74 OL 603/1928, 106/1929 asz. 75 Bakács i. m. 312.1. — Erre nézve jellemző a Kolosy család iratanyagának története. Kolosy István ugyanis 1901-ben 772 darabból álló iratanyagát ajándékképpen átadta az Országos Levéltárnak. Maróthy Rezső rendezte, s 12 csoportot alakított ki (az első csoportból 20 alcsoportot), s megállapítva, hogy az iratanyag peres ügyeket, irodalmi, valamint országgyűlési és vármegyei vonatkozású iratokat tartalmaz, azt javasolta, hogy nem lévén letét, az egész iratanyagot át kell adni a Múzeumi Levéltárnak. így is történt, s a Múzeum az egész iratanyagot a Törzsanyag évrendi sorozatába olvasztotta. (OL 978/1901, 80/1936 asz.) 76 OL 230/1941, 26/1948 asz.
