Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - IRODALOM - Kállay István: Genealogica et heraldica. Szerkesztette: Franz Gal és Hanns Jäger-Sunstenau. Bd. I–II. Wien, 1970 / 424–426. o.

424 Irodalom GENEALOGICA ET HERALDICA Szerkesztette: FRANZ GAL és HANNS JÄGER-SUNSTENAU Bd. I—IL, Wien, 1970. 739 1. 1970. szeptember 14—19 között zajlott le Bécsben az „Adler" Genealógiai és Heraldikai Társaság rendezésében a 10. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus. A Kongresszusról Bakács István tollából olvashattunk ismertetést (Levéltári Közlemények, XLIV. évf. 1970. 385. 1.) Az elhangzott csaknem 110 előadás a közelmúltban kétkötetes önálló kiadványként is megjelent Bécsben; ennek alapján lehetővé vált a jelentősebb előadások ismertetése. A nagy érdeklődést mutatja az előadások és a szekciók száma, melyek szerint a kötet is tagolódik: 1. A genealógia elmélete és forrásai 2. Helyi genealógia 3. Egyéni és társadalmi genealógia 4. A címertan elmélete és forrásai 5. Országos és helyi címerek 6. Pecséttan 7. Vexillológia (zászlótan) 8. Ikonographia 9. Insigniológia A bevezető tanulmányt „A genealógiai kutatás Ausztriában 1870-ig" címmel Erich Zöllner a bécsi egyetem professzora írta. Utal arra, hogy a genealógia mint tudomány, nem független az emberi közösségi formáktól, vallási, állami, nemzeti és társadalmi kapcsolatoktól. Ezek a tényezők határozták meg az ausztriai genealógiai kutatásokat is. A korai középkorban a kutatások központjában a szentek és hittérítők személye állott. Ebben a korban sok olyan forrás keletkezett, melyet a genealógia később hasznosított. Ilyenek pl. a vallási könyvekben feljegyzett hévsorok, az oklevelek szövegében szereplő tanúk névsora stb. Ezeknek a célja azonban más volt, hiszen „az élőkre és halottakra imában gondolt az ember, a jogügyeleteket azonban írásban rögzítette" — mondja Zöllner professzor. A középkorban a genealógia érdeklődése erősen a vezető rétegre korlátozódott. A 12—13. századból származnak a Babenbergek, Steyer Ottokár és a karintiai Spanheimer genealógiái. A klosterneúburgi „chronicon pii marchionis"-ban III. Lipót életrajzával kapcsolatban a Babenbergekről is találunk adatokat. Maga a „Babenberger" elnevezés Freisingi Ottótól származik, ki a család történetét a monda szerinti lázadó Babenberg Albertig vezette vissza, ki a 10. század elején halt tragikus halált. A késői középkorban következett be az osztrák alpesi és dunai tartományok egyesítése a Habsburgok monarchiája keretében. A Habsburg ház felemelkedése nyomon követhető a genealógiai érdeklődés növekedésében is. Egyesek a rómaiakig, mások a trójaiakig vitték vissza a ház családfáját, szóba került azonban Noé és az egyiptomi isten, Osiris is. Mindez élénk kritikát váltott ki, pl. Wolfgang Lazius, a hollandiai Gerard von Roo és a svájci Franz Guilliman részéről. Ez a tudomány fejlődését segítette elő. A genealógusok nemcsak dinasztiákkal, hanem nemesi, sőt kisnemesi családokkal is foglalkoztak. Legjobban ismert a svájci Gábriel Bucelin négykötetes műve „Germania topo-chronostemmatographica" (1655—1678) címmel. Azok a kolostorok, melyeket nemesi családok alapítottak, az illető család történetével foglalkoztak. A kutatók a polgári családokat sem hagyták figyelmen kívül. Egyrészt a nemesi családok történetének kutatása maga után vonta a velük kapcsolatban álló polgárcsaládok történetének kutatását is, másrészt egyes kiemelkedő, polgári származású művészek, tudósok családjainak történetét kutatták. 1544-ben keletkezett a „Vienna Austriae" című várostörténeti munka, mely a városi patríciusságról szól. A 19. század közepén nagy változás következett be Ausztriában a történeti tudományokban. Az egyetemek átvették a vezetést a történettudományban, de nem a genealógiában. Az 1854-ben