Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - IRODALOM - Bónis György: C. R. Cheney: Notaries public in England in the thirteenth and fourteenth centuries. Oxford, 1972 / 422–423. o.

422 Irodalom lenségeinek rajza, minisztereinek háta mögött előbb a konzervatív arisztokráciához való közeledése és az októberi diploma kiadása, majd később egy újabb, pszichológiailag nem könnyen magyarázható fordulattal az alkotmányos kormányzatba való beletörődése, a Deák Ferenccel való kapcsolat felvétele. Érdekes a Deákhoz való közeledéssel kapcsolatban Ferenc József kezdeményező és Augusz Antal közvetítő szerepének bemutatása is. Végül a szerző felvázolja a kiegyezés után a birodalom nyugati felének alkotmányos állammá átalakítását az 1867 decemberi törvények által. A tanulmánykötet használatát nehezíti, hogy minden szerkezeti tagolást nélkülöz s hogy a szerző hangja szinte teljesen elvész az idézetek tömegében. A miniszteri konferenciák jegyzőkönyveinek kivonatos közlésével, sokszor fölöslegesen hosszú idézetek egymás után illesztésével, a bürokratikus szóvirágok mögött elvész az események fonala, és az olvasó sok esetben nem látja, mi is történt valójában, hiszen nem derül ki mi valósult meg az intézkedésekből. így pl. a birodalmi oktatásügyi tanács szervezeti szabályzatának tárgyalása után közli (3. k. 2001.), hogy azt az uralkodó 1861. november 26-án jóváhagyta, de nem szól arról, hogy a tanács csak 1864-ben kezdte meg működését. Ennél is nagyobb baj, hogy — forrását félreértve — azt állítja, a tanács illetékessége nem terjedt ki Magyarországra, Horvátországra és Erdélyre, -holott éppen azért hozták létre, hogy az oktatási rendszer az októberi diploma után, az osztrák vallás- és közoktatásügyi minisztérium magyarországi hatáskörének megszűnte után is egységes legyen a birodalom két felében. Mindössze arról volt szó, hogy a magyar helytartótanács, valamint a horvátországi és az erdélyi országos kormányhatóságok oktatási ügyekben nagyobb hatáskörrel rendelkeztek a többi tartományi hatóságnál s ezért a magyar, erdélyi és horvát kancelláriáknak csak az ő hatáskörükbe tartozó (tehát az országos hatóságok hatáskörét meghaladó) oktatási ügyekben kellett az oktatásügyi tanács véleményét kikérniük. Ez a körülmény az általa a 4. kötetben 32. és 33. számok alatt közölt tárgyalási iratokból kikövetkeztethető, az általa úgy láts/ik nem ismert szervezeti szabályzatból pedig kétségtelenül megállapítható. Tévesen állítja azt is (3. k. 1921.), hogy Ferenc József 1861 őszén Sztankovics altábornagyot bízta meg az erdélyi kancellária vezetésével. Ekkor Nádasdy Ferenc gróf lett az erdélyi kancellár, Sztankovics pedig továbbra is maradt mantuai várparancsnok. E kritikai megjegyzésekkel nem kívántunk kegyeletsértést elkövetni, csupán arra figyelmeztetni, hogy a nagy mű záró köteteit a kellő óvatossággal és egyéb forrásokkal való gondos egybevetéssel kell felhasználni. Meg kell egyébként említenünk azt is, hogy a szerző a kiegyezés előkészítésével kapcsolatban a magyar állásponttal szemben nagyobb megértést tanúsított, mint azt korábbi kötetében tette. Friedrich Walter szinte egy emberéletet áldozott arra, hogy a Habsburg birodalom központi kormányzatának történetét 1749 és 1867 között feldolgozza s annak legfontosabb iratait publikálja. Hatalmas, sokkötetes munkájából a magyar közigazgatástörténet már eddig is sok hasznot merített s eredményeit a jövőben is hasznosítani fogja. Sashegyi Oszkár C. R. CHENEY NOTARIES PUBLIC IN ENGLAND IN THE THIRTEENTH AND FOURTEENTH CENTURIES Oxford, 1972. XII, 2051., 6 tábla Az 1969-ben Fribourgban tartott nemzetközi diplomatikai kongresszus adot't ösztönzést C. R. Cheney cambridge-i professzornak arra, hogy a középkori angol közjegyzőségre vonatkozó régebbi kutatásait összegezze, kiegészítse és közzétegye. Régi hiányt pótolt ezzel, mert az intézményről több kisebb tanulmány látott ugyan napvilágot, de átfogó feldolgozása hiányzott. A XIII— XIV. század kiválasztása sem volt ok nélküli: ekkor honosodott meg és virágzott fel a közjegyzőség, melyről Ottó pápai legátus 1237-ben"még joggal mondhatta: „Tabellionum usus in regno Angiié non habetur" (14.1.). „Az angol háttér" című, első fejezetben ennek a hiánynak az okait ismerteti a szerző. A szokásjog nem kívánt meg írást még a birtokátruházáshoz sem, a világi bíróságok pedig a pecsétes oklevelet fogadták el. III. Ince egy 1207-i dekretálisában elismerte ezek hitelességét: „Consuetudo loci facit instrumentum authenticum." (Extra, 2: 19. 11. rubr., itt 11. I.). De a pápai legátusok és adószedők környezetében hamarosan megjelentek az első tabelliók, akárcsak Lengyelországban és mi-