Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - Benda Kálmán: A királyi Magyarország tiszti címtára, 1607–1608 / 265–325. o.

266 Benda Kálmán akkor azt nem viselték. Előlépés esetén szinte szabályszerű, hogy a levelek még egy ideig a régi címet tüntetik fel. Azoknál a megyei és városi tisztségeknél pedig, amelyeket évenkint (vagy két-három éves időszakonkint) újra választottak, nemcsak a levélírók tájékozottsága volt pontatlan, hanem az országos szervek jólértesűltsége sem állt a kívánt fokon. Ugyanez mondható azokról az egyes megyékben és városokban készített, többnyire XIX. századi kimutatásokról, amelyek visszamenőleg összeállították a főbb tisztségek viselőit. Adataik gyakran teljesen megbízhatatlanok. Ugyanezt mondhatom a nyomtatásban kiadott megyei, városi vagy falu-monográfiák adatairól is. Ahol más adat nem volt, ott persze a missilisekre, kéziratos vagy nyomtatott összeállításokra támaszkodtam. Mivel azonban ezek egymásnak is többször ellentmondanak, a nevek mellé gyakran kellett kérdőjelet raknom. Egy további bizonytalanságot eredményez, hogy a források hiányait több esetben következtetéssel kellett áthidalnom. Ha pl. valamely tisztség betöltőjére 1607— 1608-ból nincs adat, de tudjuk, hogy 1607 előtt és 1608 után ugyanaz a személy viselte, akkor feltételeztem, hogy működése folyamatos volt. Ahogy azt is feltételeztem, hogy akiről valamelyik évből egy említés van, az — ha erre ellenkező adat nincs — tisztségét az egész évben betöltötte. Mindezeket a bizonytalanságokat egy nagyobb korszakra kiterjedő vizsgálat, amikor a tisztségviselők hosszú sorát rekonstruálhatjuk, részben kiküszöbölheti, teljesen azonban, azt hiszen, meg nem szüntetheti. 2. Területi elhatárolás. A történelmi tiszti címtár természetszerűleg az ország egészét fel kell, hogy ölelje. Ez az egész — éppen a történelmi folyamatosság szemmeltartása érdekében is — úgy értendő, hogy nemcsak a mindenkori de facto birtokolt területek tartoznak bele, hanem azok a részek is, amelyek időnkint csak de jure tartoztak az országhoz: a Lengyelországnak elzálogosított szepesi városok, az 1607—1608-ban az alsó-ausztriai kamara igazgatása alá tartozó nyugat-magyarországi sáv, a Bocskai-szabadságharc folyamán Morvaországhoz rendelt magyar határvárak csakúgy, mint a török által megszállt területek, s az erdélyi fejedelemség. Nem szólva most az említett területek szétválaszthatatlanul összetartozó gazdasági, társadalmi és művelődési viszonyairól, az egység jogi szempontból sem vitás. A fejedelemséghez csatolt és kiterjedésében gyakran változó Partium jogi hovatartozását neve is mutatja. De a szorosabb értelemben vett Erdélynek a magyar koronához való tartozását is sorozatos törvények mondották ki. A most tárgyalt korszakot illetően hivatkozhatunk az 1606. évi bécsi békére, valamint arra, hogy a fejedelemség különállását nemcsak a királyságbeliek, hanem —• végrendelete tanúsága szerint — maga Bocskai is csak a pillanatnyi helyzet kényszerűségével magyarázta. Ugyanez vonatkozik a török hódoltságra is. Államjogi szempontból a kor mindig is a magyar korona tulajdonának tekintette ezt a területet, s hogy ezt részben a török is elismerte, annak bizonysága nemcsak az, hogy a hódoltsági városok és jobbágyok magyar részre is adóztak, hanem a határmenti területeken jog szerint is elismert közös birtoklás (condominíum). Magyar politikai intézmények, nemesi közigazgatás ezidőben a Hódoltságban nem volt. A városok, egyházi és társadalmi intézmények azonban joggal kérnek helyet Magyarország tiszti címtárában. Hogy ebből az 1607—1608-as tiszti címtárból mégis hiányzik mind Erdély, mind pedig a Hódoltság, hogy tehát nem a magyar királyság, hanem csak a királyi Magyarország területét öleli fel, annak gyakorlati okai vannak. Kutatásaimat a magyar országgyűlések történetével kapcsolatban végeztem, ezeknek az országgyűlések-