Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború : egy kódex tanúsága / 213–263. o.
216 Szűcs Jenő séges eszmei forrásaként az az erőteljes társadalombírálat, amely forrásszerűen mindenek előtt éppen a ferences obszerváncia két kiemelkedő személyiségének, Temesvári Pelbártnak és Laskai Osvátnak a prédikációminta-gyűjteményeiben jelentkezik. E gyűjtemények alig több mint egy évtizeddel a parasztháború előtt jelentek meg ismételten nyomtatásban, s rendeltetésük szerint közkézen forogtak. De szolgáltathatott-e építőköveket egy végeredményben eretnek jellegű és antifeudális ideológiához — ahogy a felkelő parasztok elképzelései már május végén, júniusban kiformálódtak — egy olyan eszmerendszer, amely eredendően mindenféle eretnekség leküzdését szolgálta, s amelynek társadalomkritikai elemei is funkcionális értelemben a feudális rend egyensúlyának fenntartását célozták (még ha ezt a belső megújulás eszközével kívánták is elérni)? Lényegében véve e meggondolás alapján fogalmazódott meg az a vélemény, hogy e ferences eszmekör nem egyéb, mint szerzetesi demagógia, amelyhez a parasztháború ideológiája közvetlenül nem kapcsolható. 12 Egy másik álláspont viszont határozottabban emelte ki az elbeszélő források egy-két utalását, amelyek a fenti elszórt adatok összekapcsolására alkalmasnak tűntek fel (főként a Taurinus által Dózsa szájába adott második beszéd kezdősorait: efféle beszédeket ifjúkorában a „kámzsás barátoktól" hallott), egyszersmind pedig rámutatott, hogy a ferences obszervancián belül sejthető e korban egy spirituálismisztikus mellékáramlat is, amely Petrus Olivi tanaiból (elsősorban Apokalipsziskommentárjaiból) kiindulva radikális-khiliasztikus érvekkel erősíthette a keresztes parasztok „kiválasztottságának" gondolatát. 13 A kérdés mindenképpen fontos, sőt kardinális jelentőségű, hiszen kettős értelemben is — mind köztörténeti, mind eszmetörténeti szempontból — a parasztháború genezisét érinti. Miképpen alakult át az áprilisi kereszteshad május folyamán felkelők hadseregévé? Éppen e kritikus hetek fejleményei eddigi tudásunk szerint homályosak, az ismert források vallomásai épp e vonatkozásban feltűnően ellentmondóak. Mi volt az az eredeti eszmei töltet, amely már a kezdeteknél elmozdította a keresztes eszmekört az antifeudális célok megfogalmazása irányában? E vonatkozásban mindeddig kénytelenek voltunk feltevésekkel beérni. S végül, milyen szerepetjátszott e mozgásban a magyarországi ferences obszerváncia? A vázolt támpontok és egyéb — részben eddig is ismert, részben ismeretlen vagy figyelemben nem részesített — forráshelyek összefüggésének felismeréséhez, az elszórt adatok közt tátongó űr fprrásszerű kitöltéséhez, nem utolsósorban pedig a jelenségek mögöttes tágabb hátterének felismeréséhez segít hozzá az Országos Széchenyi Könyvtár egy kódexe (Cod. lat. 432.). E jelentéktelen külsejű, kis formátumú kézirat mind máig elkerülte a kutatók figyelmét, noha Bartoniek Emma már több mint három évtizede meghatározta, röviden leírta, eredeti címe nem lévén, címmel látta el (Formularium in usum Ordinis Fratrum Minorum reguláris observantiae évi konstitúciók sejthető hátterére Nemeskürty I., In signo crucis. Ferencesek és világi papok az 1514-es parasztháborúban. Vigília 37 (1972), 595—599. — ami annál is érdekesebb, mert a szerző csupán egy részét ismeri azoknak az adatoknak és érveknek, amelyek eddigi ismereteink szerint is igazolják a ferencesek résztvételét a parasztháborúban. Interpretációiban mindenesetre túloz. Nincs oly forrásunk például, amely megengedne ilyen értelmezéseket: „a rendfőnök kénytelen volt szigorú intézkedéseket hozni, hogy szerzetestársai lefejtsék öltözetükről a rég megtorolt... keresztesháború jelét, a csuhájukra varrott keresztet"; a megtorlás után is sok ferences „viselte dacosan és konokul, sőt kihívóan ...a kereszt jelét", (uo. 595.) 12 Székely Gy., A Dózsa-parasztháború ideológiájához. Századok 95 (1961), 477—^79. 13 Kardos T., A magyarországi humanizmus kora. Bp. 1955, 375—376, 381.
