Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - IRODALOM - Vanyó Tihamér: A Vatikáni Levéltár és kutatása / 157–162. o.

Irodalom 159 századra vonatkozólag. (L. összefoglaló ismertetésünket a Lev. Közi. 1970, 368—373 lapjain.) Jóval későbben kezdődött s mindmáig igen lassan és egyenlőtlenül halad az újkori egyháztörténet alakításában egyre fontosabb és egyetemesebb szerepet játszó kongregációk levéltárainak kutatása. Szemben ui. a medievisztikai kutatással, mely a középkorról sok mindent ismételten is közzétesz és értelmez, az összehasonlíthatatlanul terjedelmesebb, de jelenünk alakulására sokkalta döntőbb újkori anyag rendszeres feltárásától és publikálásától nemcsak bizonyos idegenkedés észlelhető, hanem ennek még a középkoritól szükségképpen különböző módszere sem alakult ki. Igaz, a V. La középkorra vonatkozólag sokszor a legjobb és egyetlen lelőhely, míg újkori része, ámbár fontos, sőt olykor egyedülálló, mégis csupán hozzájárulás a másutt is található anyaghoz. A középkorra vonatkozólag a levéltárnak nincs jelentős befutó anyaga, viszont annál fontosabb a kimenő forgalom óriási tömege. Sokszor ez az egyetlen forrás a XIV. század politikai és a XV. közigazgatástörténetére. Ez az anyag regisztrum-maradvány, tehát egykorú — többé-kevésbé részletes — másolata az elküldött iratoknak. Ezenkívül még röviden jelzi az alapul szolgáló kérés vagy feljelentés tartalmát. A sokezer kötetre rugó állománynak csupán általános időbeli beosztása van, jórészt helyrajzi és tárgy szerinti tájékoztatás nélkül. A köteteknek csak kisebb részében van mutató. Ezért a részletkutatás igen nagy nehézségekkel jár. A kutatónak laponként végig kell mennie az akkori egész keresztény világ püspökségeinek latin neve alatt közölt anyagon. Egyetlen supplicatio kikeresése, még pontos keltezés megadása esetén is, olykor napokat, sőt heteket kíván. Az újkori anyag ugyan sokkal nagyobb, de megvan az az előnye, hogy politikai vonatkozású részei szinte mind az államtitkárság és kiegészítő hivatalai iratcsoportjaiban vannak, jobban tagoltan és könnyebben feltalálhatóan. A kevésbé állandósult ügymenet miatt azonban szinte valamennyi fondban lehetségesek. A római nemzeti történeti intézetek munkájáról elmondható, hogy a sok beszédhez mérten ke- ^ vés köztük az egyetemes feladatok megoldásához szükséges nemzetközi együttműködés. (Az intézetekről jó tájékoztatás: Annales Institutorum, quae provehendis humanioribus disciplinis artibusque colendis a variis in Űrbe erecta sunt nationibus, 1929 óta.) Csak a franciák és a németek — igaz, külön-külön — láttak neki a nemzeti kereteket meghaladó források feltárásához és kiadásához. Az École Francaise de Romé még a levéltár megnyitása (1881) előtt nagy tervet dolgozott ki a XIII. századi pápai regisztrumok közzétételére, s időhatárát utóbb kiterjesztette a nagy nyugati egyházszakadásig, 1378-ig. Ez a több mint 60 kötetre duzzadt vállalkozás a Bibliothéque des Écoles Frane^aises d'Athéne et de Romé kiadásában látott napvilágot. A német intézetek működésének határai a franciákénál még tágasabbak, és sorozataik változatosabbak. Ez érthető a birodalom és a császár helyzetének az újkorba átnyúló fontosságából. Az egykori Porosz (ma Német) Történeti Intézet (1888) először szinte kizárólag a XVI. századi nunciusi jelentések közzétételével foglalkozott, de ezt a szűk--keretet P. Kehr igazgatósága alatt (1903-től) jelentősen kibővítette. Már előbb megjelent ugyan a Repertórium Germanicum első kötete (1897), amely a XIV. és XV. századi német birodalomra és territóriumaira vonatkozó regesztákat közöl a pápai levéltárakból. De hamarosan kiderült, hogy a puszta hely- és névmutató nem elégséges, hanem szükséges — bármily röviden — a tárgy megnevezése is. Ennek megfelelően az új sorozat köre kibővült a pápai regisztrumokban és a kamarai iratokban előforduló személyek, templomok és helyek jegyzékévé a német birodalomra, egyházmegyéire és territóriumaira vonatkozólag, a nagy nyugati egyházszakadástól a hitújításig. A kutatóknak az egész anyagon végig kellett menniük, s így a bevezetésekben hasznos tudnivalókat kapunk a forrásokról és a kúriai ügymenetről. A nagy munka folyamatosan, de igen lassan halad. Az intézet jónevű folyóirata (Quellen und Forschungen aus italienischen Archiven u. Bibliotheken) sokszor úttörő tanulmányokat közöl, és alapvető tájékoztatást ad a V. L.-ban folyó kutatásokról. — A Görresgesellschaft római történeti intézete (1888) valamennyi hasonló alapítás közt a legegyetemesebb feladatokkal foglalkozik. (Pápai pénzügyek, nunciusi jelentések, a trienti zsinat hatalmas forráskiadása.) Értékes sorozata a Quellen u. Forschungen aus dem Gebiete der Geschichte. Ezenkívül sok levéltári közlést is hozott évfolyamaiban az intézet régebben nagytekintélyű folyóirata, a Römische Quartalschrift. A többi ország római intézetének munkálkodása nem egyetemes jellegű, hanem nemzeti keretben folyik. Ehelyütt elsősorban a bennünket közvetlenebbül érdeklő eredményeket ismertetjük. Ki kell emelnünk a belgák nagyarányú, olykor útmutató tevékenységét és a lengyeleknek az utóbbi időben igen megszaporodott — bár elsősorban nem vatikáni származású — forráskiadványait V. Meysztowicz gondozásában. Az osztrákok a V. L. kiaknázásában az elsők közé tartoznak. A németek nunciatúratörténeti kutatásaiban önálló részt biztosítottak maguknak, s ezt — bár vontatottan — be is fejezték. Összes kiadványaik bennünket a legtöbbször közvetlenül érdekelnek (így pl. a legutóbb megjelent leltárszerű közzétételük: /. Lindeck—Pozza [szerk.], Der Schriftverkehr zw. d. Staatssekretariat u. d. Nuntius am Kaiserhof Antonio Eugenio Visconti 1767—1774. Wien, Böhlau 1970. XXIV, 561 1.), és 1956 óta megjelenő folyóiratuk (Römische Hist. Mitteilungen) sok eligazítást adhat a mi kutatóinknak is.