Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Kubinyi András: A budai német patríciátus társadalmi helyzete családi összeköttetéseinek tükrében a XIII. századtól a XV. század második feléig / 203–269. o.

234 Kubinyi András ember. 181 (Ha nem két, azonos nevű Lorandfiról van szó, apáról és fiúról.) Közben 1430-ban Lorándfi György szolgabíró. 182 Az utolsó Palotai Lorándfi, aki olykor a Palotai Loránth vezetéknevet is használta, ugyancsak földbirtokosként, királyi emberként élt Pest megyei birtokán. 183 A család lát­szólag a XV. század második felében halt ki, de mivel birtokaikat később egy Palotai Pecsétes Imre nevű személy tartotta kezében, akinek öröklési jogcímét nem ismerjük, és az utolsó Lorándfival megegyező keresztnevet használt, könnyen lehetséges, hogy ő is Loránd ispán leszármazottja lehe­tett. 184 Ezek szerint a Lorándfi család tulajdonképpen Mohácsig fennmaradt, igaz, Budát már a XV. század elején lényegében elhagyták, és vidéki birtokukon élték a magyar birtokos nemes életét. Mint láttuk, a család kezdettől fogva ragaszkodott a magyar szentek keresztneveihez. A külön­böző Lászlókat egynek véve legalább két-két Lászlót és Istvánt és egy Imrét találunk köztük. Lorándfi Miklós nevét Loránd ispán egyébként ismeretlen apjától örökölte, 185 ezenkívül egy-egy Hermann és György volt a családban. A magyar szentek nagyon korai és végig megmaradó tisztelete ellenére sem tarthatjuk a családot magyar anyanyelvűnek. Az Ulvingok esetében is láttuk a budai német patríciusok részéről a magyar szentek tiszteletét, őket pedig semmi esetre sem tarthatjuk magyaroknak. A második generációban előforduló személynevek azonban világosan igazolják a család németségét. Mint láttuk, Loránd egyik testvére Hermann volt, míg Istvánt is a német Stephlin formában ne­vezték. g) Az Egri család. Az 1318. évi tanácslista utolsó két helyén Egri Miklós (de Agria) és Mikó fia Miklós neveit olvassuk. 186 Ez a két hely a magyar származású személyeknek volt fenntartva. (1322: Mikó fia Mik­lós és Egri János, 1329: Mikó fia Péter és Bocuk (Botuk) fia János, 1332, 1337, 1341, 1342: ugyan­azok, 1345: Mikó fia Lukács és Kozma fia János.) 187 Míg más esküdtek a listán.előre haladtak, ezek maradtak. A XV. sz. eleji budai jogkönyv is két magyar esküdti helyről tud. 188 Az Egri család, amelynek két tagja foglalt el utolsó, ül. utolsó előtti helyet, nemcsak ennek alapján sorolható a ma­gyar polgárság közé. 1321-ben a későbbi magyar esküdt Mikó fia Lukács házában végrendelkezett egy Zala megyei magyar nemes. A végrendeletet plébánosukkal, a Magdolna templomnak, a magya­rok plébániájának papjával együtt Mikó fia Miklós budai esküdt, Egri János és testvére Pető vette fel. 189 Egri Miklós ispán volt, 1325-ben ugyanis Egri Miklós ispán fia Jakab mester vásárolta meg a Fejér megyei Régen birtokot 50 márkáért. 190 Jakab mester 1329-ben negyedik, 1332-ben ötödik, 1337-ben negyedik, 1341-ben harmadik, 1342-ben és 1345-ben második helyet foglalt el az esküd­tek között. 181 1349-ben fordul elő utoljára, akkor is tanácstag. 192 Látszólag most ellentmondottunk előbbi megállapításunknak, hiszen Jakab mester — apjától eltérően —; előkelő helyen fordul elő a tanácsban, sőt fokozatosan az albíró után következő, tehát a rangidős második esküdti széket is elnyeri. Ezt az ellentmondást egy 1338-as oklevél oldja fel: Jakab mester Régent odaajándékozta rokonának (proximus et fráter) Tilmann fia Péternek, mert mindenkinél jobban szerette. 193 Miután Tilmann ispánnak Hencfi-leány volt a felesége, ez a rokonság valószínűleg azáltal jött létre, hogy Egri 181 Dl. 10305, 11128, 58974, 12366, 12990; Alapi, 39—49. 182 Dl. 12181. 183 Imre, 1447-től. 1473-ig maradtak adatok róla: Dl. 14097,16538,16618, 45332 (Csévi László Özvegye, Erzsébet a felesége, 1469), 16835, 17474. 184 1493-ban mint néhai Sebestyén fiát említik, míg húgának, Dorottyának a férje Móré Péter, Dl. 20121, 20125. — 1495: királyi apród, Engel, 1797, I. k. 171. — 1502-ben királyi familiárisként kapja a hevesmegyei Püspöki birtokot. Észt. kpt. mag. lt. Lad. 23. fasc. 2. nr. 15. — Birtokügyei, királyi emberként való szereplése: ui. 16. sz. — Knauz, 1863, 84, 96. sz. — Dl. 21793. —Az 1518. évi tolnai országgyűlésen Pest megye követe: Szabó D., 1909, 132. 185 Bossányi, I. k. 436. sz. 186 Ld. fenn, 118. j. 187 Uo. ld. a tanácslistákat. 188 Ofner Stadtrecht 69. o. 27. §.' 189 AO. I. k. 639. 190 AO. II. 193. — Az oklevél szerint Jakab ekkor budai'tanácstag. 191 Ld. a 118. j.-ben id. tanácslistákat. 192 Egri Miklós ispán fia Jakab mester budai tanácstagnak a Dózsafiak nagy összeggel tartoz­tak. Zichy, II. k. 381—384. 193 AO. III. 505.

Next

/
Oldalképek
Tartalom