Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára egyes adatainak gépi segítséggel történő feldolgozása / 3–32. o.

4 Borsa Iván intézményes elsajátítása helyet követel magának a levéltárosképzésben is. Az Országos Levéltár (később az Űj Magyar Központi Levéltár) egyik dolgozója ilyen jellegű tanfolyamot látogatott, Lengyelországban több levéltárost köteleztek elektronikus gépi adatfeldolgozási tanfolyam elvégzésére, a Német Demokratikus Köztársaságban és nálunk is — szerény keretek között — már az egyetemi levéltárosképzés egyik tantárgya az elektronikus gépi adatfeldolgozás. Nem kívánok e helyen szólni arról, hogy a modern iratképzést és irattározást ellenőrző levéltárosok sem nélkülözhetik ezeket az alapismereteket, hisz a működő szervek által létrehozott, azelőtt 100 százalékban hagyományos módon írott levéltári anyag már elvesztette monopóliumát, s egyre nagyobb teret kell átengednie a gépi úton előállított, legtöbbször csak gép segítségével olvasható levéltári anyagnak. A fent említettek tulajdonképpen csak első eredmények, próbálkozások, kísérletezések és annak a felismerése, hogy jelenleg még az egyetemen tanuló levéltárosjelöltek levéltári munkájuk során már elkerülhetetlenül találkozni fognak a technikai forradalom e produktumaival. Mint sok technikai újdonság esetében, úgy ez esetben is a témáról újságolvasói szinten értesülök egy része azt hiszi, hogy a modern technika már mindent megoldott, ezért a levéltárosnak hovatovább nem is lesz különösebb feladata a segédletkészítés terén, mert a gép paleográfiai, idegen nyelvi, történeti ismeretekkel egyaránt fog rendelkezni, s a levéltáros legfeljebb közvetítő szerepet fog játszani a gép és a kutató között. Ez ma még csak ábránd. — A technika azonban máris nagyon sok segítséget tud nyújtani a nagy tömegben jelentkező adatok visszakereséséhez, de ezt a nagy tömegű adatot a levéltárosnak kell az általa kezelt levéltári anyagból „kibányásznia", méghozzá olyannak kell lenni a kibányászott adattömegnek, hogy az a gép segítségével feldolgozható legyen. Tehát az adatoknak a levéltári anyagból való, megfelelő rendszerben történő kigyűjtése továbbra is alapvetően levéltárosi feladat marad. A gépi adatfeldolgozás azonban más követelményt is támaszt. Adatokat gyűjteni a levéltári anyagból több évszázados múltra visszatekintő levéltárosi feladat. Ha egy levéltáros hagyományos módszerrel többezer adatot gyűjtött össze és rendszerezett, ez már jelentős munkának minősült. A korszerű gépek esetében azonban az adatok tíz- és százezreire, esetleg millióira van szükség, hisz teljesítményük ezzel az adattömeggel is könnyedén elbír. A gépi segítség tehát nem csökkenti a levéltáros adatgyűjtő feladatait, sőt annak jelentős fokozását követeli. Ha viszont az egységes szempontok szerint összegyűjtött adatokat betáplálják a gépbe, a gép azokat roppant sebességgel rendszerezi, ha kell összegezi a megadott szempontok szerint, majd a megadott szempontok szerint rendezett adatokat hagyományos módon olvasható formában bocsátja a levéltáros és a levéltári anyagot használni kívánó kutató rendelkezésére. Ilyen körülmények között, ha egy levéltáros kísérletet kíván végezni levéltári adatok gépi adatfeldolgozására, szüksége van viszonylag nagy mennyiségű, azonos rendszerben, kifogástalan minőségben összegyűjtött adatra. Ha ilyen adatanyag rendelkezésre áll vagy a rendelkezésre álló adatanyagot viszonylag kevés munkával azonos rendszerbe tudja hozni, a kísérlet viszonylag kevés levéltári munkát igényel. Ellenkező esetben az adatok összegyűjtésével is számolnia kell, ami viszont a kísérlet költségeit, időigényét egyaránt jelentősen megnöveli. Ez a helyzet arra is figyelmeztet, hogy éppen a hatalmas levéltári munkaigény miatt egyelőre utópiának minősítendő az az elképzelés, amely szerint belátható időn belül meg lehetne valósítani, hogy egy levéltár 30—40 ezer iratfolyóméteres teljes