Levéltári Közlemények, 42. (1971)
Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Komjáthy Miklós: A veszprémvölgyi alapítólevél kibocsátójáról / 33–49. o.
A veszprémvölgyi alapítólevél kibocsátójáról 43 Jelenthetett általában „uralkodó"-t, „fejedelmet" is. 37 Ebben az összefüggésben nem egyszer hivatkoznak Ademarus Cabannensis História Francorum-ának magyar vonatkozású részére. Az erősen vitatott szakászban, 38 arhelyet a legtöbb kutató XII. századi interpolációnak tart, 39 esik szó arról, hogy Ottó császár a kereszténységben István nevet nyert Géza királynak engedélyt adott szent lándzsa használatára. A mi szempontunkból nincs különösebb jelentősége annak, adott-e lándzsát Ottó császár Gézának, s tette-e őt ezzel hűbéresévé, vagy sem. Annál inkább annak, hogy az Ademar-i forrásrészlet az egész történetet Géza nevéhez fűzi, Gézát „rex"-nek mondja; mégpedig nyilvánvalóan úgy, hogy nem téveszti össze fiával, Szent Istvánnal. Amennyire valószínűnek tarthatjuk, hogy a lándzsa-átadás jelentőségét ismerő forrás szövegében (akár egykorú, akár későbbi változat az) Géza „rex"-volta nem véletlen, találomra használt cím volt csupán, oly bizonyos, hogy e titulust szükségképpen kellett eltüntetnie Hartvik gregoriánus szellemben fogant legendájának. 40 Tóth Zoltán hívta fel a figyelmet arra is, hogy a Péter király elűzésével végződött 37 Csóka J. Lajos i. m. 46—48.,J33. és 193—197.1. E helyeken a rex szónak uralkodó értelemben való használatára, még számos forrást idéz. Ugyanígy Tóth Zoltánnak a 15. jegyzetben idézett műve 33. 1. 31. jegyzet. Tisztában vagyok azonban azzal, hogy e kérdésben csupán a király szó e korbeli latin és görög terminusa teljes forrásanyagának egybegyűjtése és gondos, kritikai megrostálása alapján lehet tisztán látni és megnyugtató eredményre jutni. 38 Gombos F. Albin Catalogus Fontium Históriáé Hungaricae. Tomus I. Budapest, 1937. 15—17.1. A bennünket leginkább érdeklő dolgok: „Sanctus autem Brunus...regem Ungrie baptizavit, qui vocabatur Guoz et mutató nomine in baptismo Stephanum vocavit, quem Ottó imperátor in natali protomartiris Stephani a baptismate excepit et regnum ei liberrime habere permisit, dans ei licentiam ferre lanceam sacram ubique, sicut ipsi imperátori mos est, et reliquias ex clavis Domini et lancea sancti Mauricii ei concessit in propria lancea. Rex quoque supradictus filium suum baptizare iussit sancto Bruno, imponens ei nomen sicut sibi Stephanum." Deémek és Tóth Zoltánnak a következő jegyzetben röviden vázolt, e rész forrásértékét vitató polémiájával kapcsolatban legyen szabad csupán annyit előrebocsátanom, hogy akár későbbi betoldás, akár az eredeti Ademar-szöveg átvétele a lándzsa-történet, mindenesetre jellemző, hogy azt a krónikaíró nem Szent István, hanem Géza nevéhez fűzi. 39 így például Deér (Die heilige Krone Ungarns. 136—137. 1. jegyzet.) és Györffy (A magyar egyházszervezés kezdeteiről... 217. 1. 98. jegyzet.) is. — Az 1035 tájban elhunyt Ademarus Cabannensis-nek keleti értesülései hallomáson alapultak. Művének eredeti fogalmazata nem maradt ránk. Két átirata, egy rövidebb, XI. századi (A) és egy részletesebb, 1159-i (C) ismeretes. Tóth Zoltán véleménye („Történetkutatásunk mai állása körül" Budapest, 1943. 11—13. 1.) szerint, az, ami a korábbi, rövidebb, A-változattal szemben a későbbi, C-változatban bővítésnek látszik, valószínűen Ademar eredeti szövegéből származik. Az A-variánsban, amely maga is átírás, azért nincs benne e rész, mert onnan írója egyszerűen kihagyta. Deér-rel szemben Tóth a G-változatnak a magyar 'lándzsaküldésről szóló történetét Ademar szövegezésének tartja s nem a lengyel Gallus-tól kölcsönzött betoldásnak. A C-kódex lándzsaleírása (s ez Tóth Zoltán legsúlyosabb érve a.C-változat e részének eredetisége, ill. XI. századi volta mellett) „jellegzetesen régiesebb külsejű, mint a század elejéről származó Gallusé" (uo. 12. 1.). Deér József ismételten („III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban." Századok 1944. LXXIX. évf. 16—18. 1.) elutasította Tóth Zoltán feltevését, hogy a C-változatban Ademar eredeti szövege maradt volna fenn. A magyar lándzsa-történetben a lengyel lándzsaadományozás tükröződését látja. A vitában nem kívánok állást foglalni, bár, megvallom, inkább Tóth Zoltán véleménye felé hajlok. A dolgozatomban kifejtett feltevés szempontjából azonban nincs különösebb jelentősége annak, hiteles-e, vagy nem a magyar lándzsa-történet Ademar-i elbeszélése, a lényeg az, hogy ő is királynak mondja Gézát. Kovács László „A budapesti lándzsa. A magyar királylándzsa történetének vázlata" című tanulmánya (Fólia Archaeologica, XXI. köt. Budapest, 1971. 126—145. 1.) rekapitulálja s néhány, újabb adattal egészíti ki az Ademar-i lándzsa vitát. 40 Hartvik felfogása szerint, királlyá csak a pápától küldött korona tehette az uralkodót. A pápa primátusságát hirdető, gregoriánus szemlélet Gézában, aki Nagy Ottó császárhoz fordult, semmiképpen sem láthatott királyt.
