Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Vanyó Tihamér: Belgrádi püspökök jelentései a magyarországi hódoltság viszonyairól, 1649–1673 / 323–339. o.

FORRÁSKÖZLÉS BELGRÁDI PÜSPÖKÖK JELENTÉSEI A MAGYARORSZÁGI HÓDOLTSÁG VISZONYAIRÓL 1649 — 1673 Az alábbiakban öt XVII. századi püspöki jelentést teszünk közzé a Sacra Congregatio Conciliinek a Vatikáni Levéltárban őrzött irataiból. A jelentések a magyarországi török hódoltság alatt is tevékenykedő belgrádi ferences püspököktől származnak, és kiterjeszkednek a török uralom alatt álló magyar területek nagy részére is. Kellő megértésükhöz azonban szükséges bizonyos történeti előzmények és körülmények ismertetése. A török uralom alá került magyarországi területeken a hagyományos egyházi szervezet csakhamar megszűnt. A javadalmakra alapozott ellátás nem volt beilleszthető a török által létrehozott új birtokrendszerbe. A püspökök pedig a hódítók szemében a császár képviselői voltak, s a birtokkal együtt a lelki hatalom is kiesett kezükből. A lelkészkedő papság utánpótlás hiányában fokozatosan kihalt. A paphiány óriási méreteket öltött, mégpedig a királyi és hódolt területen egyaránt. Fráter György már 1549-ben azt írja, hogy csak minden tizedik községnek van papja. Pázmány érseksége kezdetén az esztergomi főegyházmegyében az egykori 900 helyett csak 100 plébános működött, a Hódoltságban dolgozó világi papokat pedig 1622-ben a prímás csupán húszra becsülte. A váci egyházmegyének a 17. század közepén mindössze két-három papja volt. Sennyey István veszprémi püspök 1677-ben azt írja a Propagandának, hogy a török megöli, a malária pedig elpusztítja azt a kevés papot is, aki egyházmegyéjében működik. Ezen a súlyos helyzeten, amelynek kialakulásában a politikai és hadi okokon kívül természetesen a protestantizmus terjedésének is jelentős szerepe van, csak két módon lehetett enyhíteni. Egyrészt világi férfiak, ún. licenciátusok alkalmazásával, másrészt szerzetesek igénybevételével. A licenciátusok működése kezdettől fogva a fokozatos, lassú megszűnésig közel két évszázadot ölel föl. Kezdete aló. század közepére tehető. A Hódoltság papi lelki gondozását a püspökök kezéből a római Szentszék vette át, s törekvésének valóra váltói a szerzetesek voltak. A nyugati határ közelében szerényebb mórtékben a stájer és osztrák kapucinusok, a Hódoltság északi és középső felében a magyar ferencesek és pálosok, az egész hódolt területen pedig a jezsuiták s legfőképpen a bosnyák ferencrendiek működtek.

1 A magyar ferencesek kirajzásának központjai Szécsény, Gyöngyös, Jászberény és Szeged voltak, a pálosoké Sátoraljaújhely. A jezsuiták hódoltsági misszióinak irányítását a győri rektor végezte. Állandóbb missziós telepeik: Pécs, Andocs, Sebes, Törökkoppány, Veszprém, Gyöngyös, de időlegesen működtek még Temesvárott, Karánsebesen, Belgrádban, s volt horvát-szlavón missziójuk is.

2 1 A paphiányra a legjobb összefoglalás rengeteg adattal: Juhász, Koloman: Laien im Dienst der Seelsorge wahrend der Türkenherrschaft in Ungarn. Münster in Westf., 1960, 61—69. Tárgyának kimerítő feldolgozása, komoly levéltári megalapozása és kitűnő könyvészeti tájékozottság jellemzi. Első három fejezete (3—-69) a Hódoltság katolikus vallási viszonyainak legkiválóbb ismertetése. — Szarka Károly: A váci egyházmegye és püspökei a török hódítás korában. Vác, 1947. 106. — Fraknói Vilmos: Pázmány Péter és kora. Pest, 1869. II. 41. — Galla Ferenc: Magyar tárgyú pápai felhatalmazások. Kny. a Levéltári Közleményekből, 1947. 94.1. és uő.: A magyar katolikus restauráció misszionáriusa. Bp., 1946. 13—15. 2 Szabó György Piusz: Ferencrendiek a magyar történelemben. Bp., 1921, 153—156. A 163— 165. 1. hosszú, név szerinti jegyzéket közöl a törököktől megkínzott és megölt ferencesekről. — König Kelemen: Hatszázéves ferences élet Szécsényben. Vác, 1931, 86—118, 167—178. Bőséges, részben helyi levéltári forrásokból merített földolgozás a török alatti életről. — Velics László: Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából. Bp. 1913. II, 132—133. — Galla i. m. (A magy. kat. rest.) 8, 13. \