Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Sashegyi Oszkár: A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban, 1790–1848 / 271–300. o.

A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban 1790—1848 289 úrbéri vagy uradalmi ügyekben kértek tőle utasítást. A főkamaragrófság jelentéséből a magyar kamara úgy látta, az uradalmak jövedelme azért olyan csekély, mert a bánya- és kohóműveknek át kell adniuk ingyen, térítés nélkül telkeket, kő- és mészbányákat, fát, robotot, fuvart azért, hogy a térítés ne növelje a bánya- és kohóüzemek deficitjét. A kamara javaslata ezért az' volt, mutassák ki — amint ez Mármarosban történt —, mennyit adnak az uradalmak a bányászatnak.

33 A bányauradalmak legnagyobbrészt erdőségekből álltak, illetőleg az erdőket tartották házi kezelésben. A magyar kamarának felül kellett vizsgálnia a bányakerületek erdészeti ügyekben tartott üléseinek jegyzőkönyveit, s ezeken keresztül kísérte figyelemmel az erdőgazdálkodás kérdéseit. E kérdésekben kapcsolatot tartott fenn a budai erdőfőfelügyelőséggel, s annak véleményét gyakran kikérte. Az állami erdővédelem kincstári érdekből ezekben az években fejlődött ki, amikor a korábbi erdőpusztítások katasztrofális következményei érezhetővé váltak, s a bányászatnak a fahiány okozta a legnagyobb nehézségeket. Különösen a szomolnoki kerületben okozott gondot a fahiány. Itt a kincstár már magánosoktól sem tudott újabb erdőket szerezni. Az erdőállomány kimerült, a bányászat jövője nem volt biztosítva. Nem volt elég fájuk az Andrássyaknak sem a saját vasművük zavartalan üzemeltetéséhez. Jászon is le kellett állítani a vashámort fahiány miatt; a Semsey, Meskó és más birtokos családok fáját is kitermelték. A kincstári rézbányászat számára ezért, más területeket kellett keresni, Szomolnokon már csak ideiglenes jelleggel folyt a bányászkodás. A racionális erdőgazdálkodás érdekében mindenekelőtt felmérték és felbecsülték a bányakamarai erdőket, s kiszámították évi hozamukat. A magyar kamara az erdészeti hivataloknak erdővédelmet és erdőkultúrát írt elő. Szabályozta az erdészeti státust, gondoskodott szakképzett hivatalnokok kinevezéséről, utasításokat dolgozott ki az erdészeti hivatalok s a faúsztatást, szénégetést irányító hivatalnokok részére. Ugyanakkor kiélesedtek a viták a bányavárosokkal a bányászatra fenntartott erdők kezelése körüli kérdésekben. Újbányára, miután az ottani polgárok a fenntartott erdők egy részét kisajátították, 1813-ban maga Garapich Illés szállt ki az ügy kivizsgálása végett.

34 Különösen éles vitái voltak a kincstárnak a bányászatra fenntartott erdők használatáról Nagybánya és Besztercebánya városokkal. A nagybányai rezervált erdőket 1766 óta az ottani bányafőfelügyelőség és bányatörvényszék kezelte, ami állandó súrlódásokat eredményezett, mert a város magát az erdők egyedüli urának tekintette. E súrlódások megszüntetése végett 1824-ben a bányahatóság és a városi tanács küldöttei közös ülést tartottak Svajczer Gábor főfelügyelő elnöklete alatt, s az ott hozott határozatokat felsőbb helyen jóváhagyták. Minthogy röviddel utóbb újból kitört a viszálykodás, a kamara 1828-ban kiküldte Stettner Mátyás királyi jogügyigazgatót mint királyi biztost, s az ő működése során hozott határozatok is elnyerték a legfelsőbb jóváhagyást. A viszálykodásnak azonban csak nem vetettek véget. Bár a határozatok értelmében a vitás erdei ügyek felett a bányahatóság és a város küldötteiből alakult vegyes erdő széknek kellett döntenie, a város a negyvenes években különböző ürügyekkel megakadályozta érdőszékek tartását. Hiába kérte a főfelügyelőség ilyenek összehívását, hogy elejét vegyék a mind merészebbé váló erdei kihágásoknak, a város előbb halogatta a terminust, majd az erdőszéket a városházán 33 Uo. 1832, fons 1. pos. 113.