Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - FOLYÓIRATSZEMLE - Vanyó Tihamér: Archiva Ecclesiae, Anno I–XI. (1958–1968) / 178–182. o.

180 Folyóiratszemle folytatása. — PAOLO SAMBIN padovai egyetemi tanár előadása az újabb olasz egyháztörténeti kezdeményezésekről szól (Rivista, Itália Sacra, szakemberek összejövetelei). Ezek célja elsősorban helyi jellegű forráskiadásokkal és földolgozásokkal szolgálni a későbbi összefoglalást. — A záróelőadást GINOBARBIERI barii egyetemi tanár tartotta. (Az egyházi levéltárak és a gazdasági-társadalmi történetírás.) Kiemelte az egyházlátogatási jegyzőkönyvek és a plébániai anyakönyvek fölhasználása fontosságát. — Anno III—

IV. (1960—1961): Az összevont kötet a nápolyi Összejövetel anyagát közli. (1961. szept. 25—29.) Itt olvashatjuk a Pápai Levéltári Bizottság statútumait és az olasz püspökökhöz s rendi vezetőkhöz intézett utasításait a levéltárak ügykezelésére vonatkozólag. — GIUSTI előadása a küszöbön álló második vatikáni zsinattal kapcsolatban szokványos levéltárosi föladatokról szól. — DEMETRIO MANSILLA burgosi segédpüspök a spanyol egyházi levéltárakat ismerteti becses könyvészeti utalásokkal. Majd beszámolót kapunk a sokkalta szegényebb és csak jó száz évre visszatekintő ír egyházi levéltárakról. — BATTELLI professzor a levéltári fondok fényképezésével kapcsolatban fölmerülő jogi szempontokat és tudományos igényeket mérlegelte tapasztalatokon alapuló tárgyilagossággal. Eszerint az utóbbi időben szertelen méreteket öltött a mikrofilmezés,'pl. a párizsi nemzeti levéltárak igazgatósága a Vatikáni Levéltár engedélyével lefényképeztette a kb. 800 kötetnyi diplomáciai levélváltást a nuncius és a Szentszék között. Sőt amerikai intézet, ha nem is az egész levéltár, de legalábbis legfontosabb fondjainak lefényképezésére kért engedélyt. Battelli az ilyen kívánságok megtagadása mellett van, és hangsúlyozza, hogy nagyobb levéltári egységekről készült mikrofilmek fölhasználása nem lehet korlátlan, hanem a tulajdonos-levéltárat megilleti a beleszólásjoga. A nyugati állami levéltárak gyakorlata ebben nem egységes. — A kötetben a már említett spanyolokon kívül még a nyugatnémet, osztrák és délolasz egyházi levéltárak ismertetésére is sor kerül. — A kötet egész második felét a különféle —• milánói, bresciai, toszkánai, nápolyi, montecassinói, kalábriai, szicíliai, velencei, bergamói — olasz egyházi levéltárak anyagának vizsgálata tölti ki: milyen forrásokat szolgáltatnak a 19. század társadalmi és egyházpolitikai viszonyainak jellemzésére? Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy eme ismertetések legnagyobb része nem tudja tárgyát megfelelően megragadni. — Anno V— VI. (1962—1963): A kötet a római, majd az orvietói nagygyűlés anyagát tárja elénk. Az elején az egyesület életéről ad beszámolót, s a részben megváltoztatott statútumot közli. A IV. (Róma, 1962) kongresszuson GIUSTI a levéltáros előtt álló új föladatokkal foglalkozott: a túlzott mértéket öltött mikrofilmezéssel, az elektronikus gépek fölhasználásával, a változás felé haladó levéltári tulajdonjoggal, a pusztulás veszélyébe sodródott egyes levéltárak megmentésével. — PALESTRA professzor, milánói érseki levéltáros fölolvasása a leltárak készítésének elveiről szól. A leltár szerinte valamely közösség iratainak oly logikus csoportosítása, amely megfelel a szervezet természetes működési folyamatának. A leltár célja elsősorban az igazgatás szolgálata, csak másodlagosan a tudományé. — BATTELLI vatikáni levéltáros-professzor előadásának tárgya a levéltárak, könyvtárak és múzeumok közös föladatai és különbözései. Újabban nőtt a bizonytalanság afelől is, mi tartozik a levéltár hatókörébe. E kérdésben az előadó igen hangsúlyozta a levéltár elsődleges célját: annak a közületnek érdekét, amelynek működése a levéltárat létrehozta. Ezt az alapelvet BATTELLI azután alkalmazta a szóba kerülő lehetőségekre. — Az V. nagygyűlésnek (Orvieto, 1963) a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó megnyitó előadását MARIO I. CASTELLANO sienai érsek tartotta. (Nagy Szent Albert Orvietóban.) -— Igen fontos és gyakorlatias tárgyról számolt be GIUSTI vatikáni levéltári prefektus, a Pápai Levéltári Bizottság elnöke: milyen kilátásai és nehézségei vannak a levéltártan oktatásának az olasz nagyszemináriumokban? Ezt 1963-ban elrendelte a Szentszék, de még csak korlátozottan került megvalósításra, bár Olaszországban, Ausztriában, Nyugat-Németországban és Belgiumban is történtek elszórt kezdeményezések. Sajnos, a papságban csekély az érzék és érdeklődés a levéltárak iránt. — GIUSTI előadásához kapcsolódnak egyes országok és egyházi intézmények (Spanyolország, Portugália, a bécsi, milánói és nápolyi érsekség) papnevelőintézeteinek tapasztalatai a levél tártan tanítása terén. Ezek figyelembevételével általánosságban megállapíthatjuk: a Szentszék rendelkezése részben még nem talált követésre, részben szerényebb eredmények mutatkoznak, és csak kevés helyen mondhatjuk kielégítőnek a levéltártan oktatását. Ennek egyik komoly oka a tanrend túlzsúfoltsága. Viszont az olasz szerzetesnők körében nyert tapasztalatok nagy érdeklődésről tanúskodnak. — BATTELLI beszámol a Vatikáni Levéltár mellett 1923 óta működő évenkénti levéltári tanfolyamról heti két, majd négy órában, átlag 40 hallgatóval. Itt tanított a húszas években Serédi Jusztinián bencés, a későbbi bíboros hercegprímás. — Sajátos szakterületéről közöl gyakorlatias útmutatásokat MARIO PINZUTI olivetánus, a könyvek megújításával foglalkozó tudományos intézetigazgatója. (A levéltárak karbantartására vonatkozó újabb találmányok.) Különösen a pergamenek és miniatúrák restaurálásával foglalkozik. — Anno VII. (1964): A kötet a Rómában tartott összejövetellel ismertet meg. A szokásos közlések (az év egyesületi eseményei, a névsor, üdvözlő beszédek) után ERNESTO RUFFINI palermói bíboros érsek mondta a megnyitót. Röviden szólt a pápák intézkedéseiről az okmányok megőrzése érdekében — közülük kiemeljük V. Pius 1571. március 1-i konstitúcióját „Pro archivis sedium episcopalium" —, majd a gyűlés tárgy-