Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Bónis György: A sasadi tizedper közjegyzői a XV. század derekán / 103–113. o.

108 Bónis György kesfehérvári olvasókanonok jegyzője irt (7. kép). 32 Míg az első és a harmadik okle­vélnél feltehetjük, hogy az ifjabbik írástudó átengedte a rajzot az idősebbiknek, a második kizárja az ilyen feltevést, mert Lovasi maga írta és egyedül hitelesítette, így alapjában véve az iniciálé az író munkája; hiányát talán az idő hiányára vagy a nem kielégítő fizetségre vezethetjük vissza. Ugyanaz az író persze nem volt egyetlen iniciáléhoz kötve. így az „archaizáló kéz" 1458-ban egy azonos oklevél két példányá­ban eltérő motívumokat használt; a plasztikus hatásra törekvő második iniciálénak szép párhuzamát találjuk meg János episcopus Pennensis, pápai küldött bíró okle­velében (11. [kép). Hatott e téren az iroda hagyománya is. Mint felvételünk mutatja, egy 1458 júliusában rajzolt iniciálé majdnem hét év múlva visszatér Szász János közjegyző kiadványában (12. kép). 33 Míg a szöveget és az iniciálét szabályként az író készítette, a szignet, az aláírás és a hitelesítési záradék a közjegyző személyéhez kapcsolódott, hiszen az okirat hite­lessége ezeknek az alkatrészeknek a valódiságától függött! Természetesnek vehetjük azt az eljárást, hogy először a szöveg készült el tisztázatban, s azután írta hozzá a maga részeit a tabellio. Kivétel azonban itt is volt. így Szegedi Benedek egyik ki­adványán azt látjuk, hogy szignetje benyomul a szöveg utolsó sorába, ez a sor azon­ban csak a kézjegy után kezdődik. 34 így a díszes rajz alkalmasint már a letisztázás előtt rákerült a hártyára, ami a munkatárs iránti bizalom jelének tekinthető. Néha még ennél is tovább mentek. Harangi László ereklyetartóról mintázta kézjegyét. Aláírása (Ladislaus Michaelis) fölött öt alacsony lépcsőből álló talapzatot rajzolt, mely fölül három fehér X-jelet mutató fekete csíkban végződik. (Ez talán zománcot akart jel­képezni.) Egy további keskeny alapból három levágott gallyal rendelkező fa emelke­dik ki, de koronáját négy félkörből alakított tárcsa helyettesíti, közepén kereszttel és négyszer öt ponttal. Fára csak a négy sugarasan elhelyezett, szív alakú levél em­lékeztet. A kézjegy végül ötágú koronában csúcsosodik ki, melynek három középső ága egyszerű liliomokkal ékes. E szignet mellett kapott helyet a gótikus majuszkulá­val kezdődő hitelesítési záradék. Ám Harangi 1452. szeptember 14-én kiadott ok­levelén egy másik, sokkal ügyetlenebbül megrajzolt kézjegyet látunk (13. kép). 35 A talapzat csak három lépcsőből áll, a fatörzsnek pedig két ága balra, egy jobbra nyúlik, pont megfordítva, mint a szokásos szigneten. A korona ágai a szokottnál erő­sebben hajlanak szét. Amellett a záradék írása nem is a közjegyzőé. Minthogy az oklevél tartalmilag tökéletesen beleillik a sasadi perbe, hamisítást feltételezni nincs okunk. Csak arra gondolhatunk, hogy Harangi, akinek záradékaiban egyébként is némi ingadozást lehet megfigyelni (így sajátkezű oklevélírásról beszél a záradékban, holott a munkát egyik írnokára bízta), 36 a kézjegy és a záradék megrajzolását-meg­írását is átengedte bizalmas munkatársának. Műhibáját több mint fél évezrede nem kifogásolta senki. Egyébként a közjegyzők a hitelesítési záradék kiállításában éppen úgy örömü­ket lelték, mint írnokaik a különféle iniciálék megrajzolásában. Harangi pl. rend­szerint a gótikus majuszkulát használta az első szavakban (Et ego ...), melynek bal oldalát — mint láttuk — hol üresen hagyta, hol betöltötte. Máskor kettős, ív 32 1458. nov. 19: Emit. 45—6—11. • 33 1458. júl. 24: Emit. 45—5—24.; 1465. jan. 18: Emit. 45—8—2. , 34 1457. szept. 5: Emit. 45—5—14. 35 Emit. 45—4—9. — A művészettörténeti kérdésekben nyújtott szíves segítségéért Dr. Mojzer Miklósnak tartozom hálával. 36 1452. jún. 24: Emit. 45—4—5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom