Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Bónis György: A sasadi tizedper közjegyzői a XV. század derekán / 103–113. o.

A SASADI TIZEDPER KÖZJEGYZŐI A XV. SZÁZAD DEREKÁN* I. A magyar közjegyzőség teljes kifejlődésének a hiteles helyek intézménye állott az útjában. Egy 1182-ből való, elszigetelt esettől eltekintve, a közjegyzők csak a. XIII. században jutottak szóhoz, s akkor is javarészt külföldiek voltak. 1279-ben a csázmai prépost az ország egész akkori területére érvényesen jelentette ki, hogy „in partibus istis usus tabellionum non est" ;

l ha azonban meggondoljuk, hogy Konrád von Műre zürichi éneklőkanonok négy évvel előbb mondotta ki hazájáról, miszerint ott „non est usus legalium tabellionum",

2 akkor a hazai közjegyzőség késői fellépését az Alpokon inneni területek általános vonásának kell tartanunk. A közjegyzőknek nálunk is az egyházi bíráskodás egyengette az utat. Fritz Zimmermann írja: „... úgy látszik, a közjegyzői oklevelek alkalmazását Németországban az egyházi bíróságok tették ismertté, bár a XIII. század elején még leginkább itáliai közjegyzők végezték az első notariusi hitelesítéseket német földön".

3 Ez a tétel Magyarországra még a XIV. század elején is érvényes, viszont magyar közjegyzők már 1260 körül megjelentek Alsó-Ausztriában.

4 Mint Lengyelországban, nálunk is a pápai legátusok és adószedők járultak hozzá egy-egy hazai ifjúnak a közjegyzői mesterségbe való beavatásához. De még a XIV. században is számos itáliai, német és cseh nótáriust találunk a pápai legátusoknak, az esztergomi érseknek vagy generális vikáriusának környezetében.

5 így az intézmény az Anjouk évszázadában vonult be a Duna-medencébe, ami—de Boüard nézete szerint — a romanizált középkor egyik nagy sikere volt.

6 Magyarországon a közjegyzői tevékenység egészen a törökkorban való elhalásáig az egyházi bíróságokkal állott kapcsolatban. „A közjegyzőség útját a kánonjog egyengette Magyarországon",

7 és viszont a valószínűleg Itáliában képzett közjegyzők moz* Ali. Nemzetközi Diplomatikai Konferencián (Fribourg) 1969 októberében elhangzott előadás. 1 Gy. Bónis: Einflüssedesrömischen Rechts in Ungarn. Ius Romanum Medii Aevi, (atovábbiakban: IRMAE) Pars V, 10 (Mediolani 1964) 5. § 78. jegyzet. 2 S. Stelling-Michaud: L'Université de Bologne et la pénétration des droit romáin et canonique en Suisse au XIII

e et XIV

e siécles. (Genéve 1955.) 180. 8 Fr. Zimmermann: Der archivische Niederschlag des amtlichen Beurkundungswesens einschliesslich des Notariats in Deutschland, mit bes. Ber. der Bundesrepublik. Archívum 12 (1962) 56.' 4 Mint Nicolaus Hungarus 1265-ben, ld. O. Hageneder: Die geistliche Gerichtsbarkeit in Ober- und Niederösterreich von den Anfángen bis zum Beginn des 15. Jahrhunderts. (Linz 1967. Forschungen zur Gesch. Oberösterreichs 10.) 115; a jogismerő bécsi plébánosra, Erdélyi Gellért mesterre ld. uo. 117, 124—126. 6 IRMAE Pars V, 10, 9. §. 6 A. de Boüard: La genése de l'acte privé authentique et du notariat public. Atti del congresso internazionale di diritto romano e di storia del diritto, Verona 27, 28, 29 IX 1948. (Milano 1953.) IV. 363. • 7 F. Eckhart: Die glaubwürdigen Orte Ungarns im Mittelalter. MIÖG Ergbd. IX (1914) 553,