Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - IRODALOM - Glatz Ferenc: Helytörténeti forráskiadványok az 1918–19. évi forradalmak történetéről / 342–346. o.

Irodalom £45 esetekkel, hogy a korabeli források közé később íródott cikkeket, visszaemlékezéseket helyeztek el a szerzők. Ha a forrásbázis (lelőhely, források típusai) kérdésében elfogadhatónak tartjuk a különböző megoldásokat, úgy érezzük kevesebb engedményt tehetünk a kötetek forrásanyagának belső rendjét illetően. A tematikus közlési módról szeretnénk itt néhány szót szólni. S bocsássuk előre: a gyakran előforduló prekoncipiálások egyik eszköze megítélésünk szerint az a forrásközlési mód, amelyik nem tartja be az események és az iratok keletkezése adta szigorú kronológiai rendet, hanem a feltárt forrásanyagot kisebb tematikus fejezetekre bontja. Sajnos, ezt a szigorú kronológiai rendet csak a borsodi, a szabolcs-szatmári, a Pest megyei kötet tartja be. A békési füzetben a szerzők megkísérelték a két szempontot Összeegyeztetni. A tematikus forráscsoportosítást illető kifogásainkat legvilágosabban a Komárom megyei kötet példáján mutathatjuk be. Ebben az esetben az összeállító igen nagy forrásfeltáró tevékenységet végzett, a kötet jegyzetanyagából szinte a megye egész Tanácsköztársaság alatti története kibontakozik az olvasó előtt. Sajnos a szerző impozáns anyagát tematikus alfejezetekre bontja. (I. A Tanácsköztársaság megalakulása és a tanácshatalom megszervezése, II. Pártéletpártpolitika, III. A Tanácsköztársaság államhatalmi szervezetének kiépülése és tevékenysége, IV. A szocialista gazdálkodási rendszer és termelés megszervezése, V. Szemelvények a Tanácsköztársaság szociális intézkedéseinek köréből megyénkben, VI. Művelődésügy megyénkben a Tanácsköztársaság idején, VII. Az ellenforradalmi aknamunka és a Tanácsköztársaság forradalmi honvédő háborúja.) Sőt, egy-egy fejezet további alfejezetekre osztódik. Ez a forráscsoportosítás azt vonja maga után, hogy például a 11/A alfejezetben olvashatjuk az esztergomi Népszavában közzétett meghívót a.pártgyűlésre (június 22. •— 14. sz.), ezután az Újság beszámolóját a június 19-i pártgyülésről, majd végén a júliusi pártgyűlésről szóló beszámolót. Jogosan vetődik fel: a sok lényeges (a szervezeti kérdéseken messze túlmutató) ügyről tárgyaló gyűlések anyaga miért ide, a szervezetek kiépítését magába foglaló fejezetbe került? Miért nem éppen a gyűlés tárgya szerinti másik tematikus fejezetbe? Más oldalról: megéri-e ez a „tematikusság" — mely majdnem a mai tömegszervezetek reszortfeladatainak rendjét követi — azt, hogy márciusi (12. sz.), majd júliusi (13. sz.) és június-júliusi (14. sz.) keltezésű, s tartalmukban természetesen különböző időpontok más-más problémájáról valló források kerüljenek egy alfejezetbe egymás mellé? Vagy mennyiben választhatók szét pl. a II/B alatt (Politikai agitáció és propaganda) közölt, gyűlésekről készült beszámolók a párt szervezeti kiépítésétől, vagy a tatabányai pártszervezet határozata alapján megtartott „oktató" előadások miért neveztetnek ki a regesztában „politikai" előadásokká, s kerülnek az agitációs fejezethez? (Tanítók, orvosok tartották, s a gyűlések tematikájáról itt a forrás nem beszél -.— 25. sz.) Hiszen nyugodtan kerülhetett volna akár a IV. fejezet (Művelődésügy...) egyik alfejezetének dokumentumai közé... — Azaz igen sok dokumentumot találhatunk, melyek legalább két-három tematikai egységbe illeszt;hetők, s így nehezítik a kötet felhasználását. (Nem szólva arról az esetről, amikor a dokumentumnak a fejezetcím alá nem illeszkedő részét kihagyják a közreadók.) De tartalmi szempontból sem fogadható el e tematikus közlési rend, hiszen elmosódik ezáltal a forradalom fejlődésének dinamizmusa, A fő fejlődési tendenciák csak akkor láthatóak, ha az adott időpontban az adott terület vagy politikai szervezet különböző problémáiról valló, különböző tárgyú dokumentumai állnak egymás mellett. így látható a társadalmi-politikai élet kérdéseinek összefüggése az adott pillanatban, s az egyes problémák előtérbe kerülése, majd háttérbe szorulása. A kronológiát mellőző tematikus elrendezés valóságban más-más időpontban, más-más okok miatt fontossá vagy kevésbé fontossá váló kérdéseket sorakoztat egymás mellé, és óhatatlanul statikus képet ad a történelemről. Ezért úgy gondoljuk: a tematikus iratelrendezés nem felel meg sem a szigorúan szaktudományos, sem az ismeretterjesztő műfaj követelményeinek. Hasznát elsősorban a kulturális élet egyéb területein láthatjuk, és a jó értelemben vett propagandisztikus szempontoknak felel meg. Végül rpviden néhány szót a kiadványok archeográfiai megmunkálásáról. Itt érződik leginkább az egységes forráskiadási szabályzat hiánya. A legtöbb probléma a kötetekben az iratmeghatározásnál adódik. Az irat sorszámát, keltezését, az irat jellegét a kiadványok egy része nem adja meg. Gyakran félreértik a regeszták szerepét. A szabolcs-szatmári kötetben például nehezen választhatók el egymástól a dokumentumok, mivel az iratok, újságcikkek nem kapnak számot. Az egyik esetben van a dokumentumok előtt regeszta, a másik esetben nincs. (Az iratok kaptak regesztát, az újságcikkek nem.) Az újságcikk idézetek élén „címszerű" mondatot találhatunk, melyről nehéz eldönteni: az eredeti újságcikk címe volt-e, vagy a közreadótól származik. Nincs mindig összefüggés az egy szám alá vont, a), b) ... jelzéssel ellátott dokumentumok között a komáromi kötetben; a regeszták pedig gyakran vagy forrásleírások, vagy a szerkesztők által az iratnak adott címek. Úgy látszik, hogy a közreadó inkább a dokumentumok tartalmi általánosítását igyekezett a regesztában elvégezni, mintsem tárgyának megjelölését. (Az egyik regesztában például ez áll: „Megye szerte — hihetetlen rövid idő alatt — megalakulnak a proletárdiktatúra