Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Magyar Kamara tisztviselői a XVIII. században / 259–336. o.

264 Fallenbüchl Zoltán A század végén, mint ezt már említettük a Kamara hivatalnoki kara zömében pozsonyi vagy Pozsony környéki nemesek, illetve patrícius-polgárok fiaiból került ki. Ezek többségükben némi gazdasággal vagy legalábbis valami kis vagyoni tartalékkal rendelkeztek. A háborús évek folyamán azonban elszegényedtek, tönkrementek. Hozzájárult ehhez az is, hogy fizetésüket nem kapták meg rendszeresen: ami pénzt vagy terményt az államapparátus elő tudott teremteni, azt elnyelte a hadsereg mölochja, a hivatalnokok részére nagyon kevés maradt. Ily módon a tisztviselők önmagukról való gondoskodásra szorultak. Birtokaikat azonban az állandó bizonytalanság miatt nem tudták kezelni. Ha munkájuk a külső hivatalokkal kevesebb is volt, az adminisztráció nem szünetelt: a várossal, a katonasággal, hadbiztosokkal való kapcsolat, a tisztviselők egymás közti hivatali ügyei adtak dolgot. Nem hagyhatták el tehát munkahelyüket ideiglenesen sem, viszont a munka ellenértéke elmaradt, a megélhetés költségei pedig növekedtek. A vidéki birtokok, kivált a távolabb fekvők, Csáky szalmájául szolgáltak barátnak és ellenségnek. A patrícius polgárok családjai még viszonylag jobban bírták ezt a helyzetet. Földjeik a közvetlen közelben, a város határában voltak. A békesség helyreálltával a hivatalnokok már 1712-ben fizetésrendezésért folyamodtak, arra hivatkozva, hogy sovány fizetésükön kívül más mellékjövedelmük, például ingyen lakásuk vagy sójárulékuk nincsen.

13 Helyzetük a békekötés után sem javult. Még azt a csekély drágasági pótlékot is, amit időközben engedélyeztek, az Institutum Bancale felállításával

14 kezdődő pénzügyi politika jegyében le akarták faragni. E szándék ellen a Kamara belső, szubaltern hivatalnokai 1715. április 22-én beadvánnyal foráultak a Kamara tanácsához.

15 Kérelmükben szomorú képet festenek helyzetükről. Nem kapnak sem királyi kegyadományt (gratialét), sem szálláspénzt. Nem kapnak fizetéskiegészítést sem, noha ez a pótlék egy-egy írnoknál csak 25 forint s legfeljebb száz forintig emelkedik. Eddig kaptak ilyent, s ez a szűkös és a jelenlegi helyzetben a megélhetéshez elégtelen fizetés része volt. Fizetésükből a pótlékkal együtt sem a ruházkodás, sem a szálláspénz, sőt még a mindennapi kenyér sem biztosítható. Hozzájárul ehhez, hogy amikor a járvány miatt a Kamara elköltözött a városból Szentgyörgyre, napidíjat, útiköltséget sem kaptak, sőt ez utóbbit saját zsebükből kellett fedezniök s ezért adósságokba merültek. Szegénységük oly nagy, hogy ha valamelyikük meghal, feleségét, gyermekeit szinte koldusokként hagyja hátra. Az ilyenkor juttatott alamizsna magának vagy kozzátartozóinak temetési költségeire sem elég, kölcsönt kénytelen felvenni. Pihenéshez nem jutnak; nincs olyan szent nap az évben — panaszolják —, amikor a folytonos munkától hajszolva, egész napon át, sőt gyakran fél éjszaka is ne dolgoznának, „mint a láncra vertek". Mégha van is valami gazdaságuk, ilyen körülmények közt nem tudják azt ellenőrizni s így végső szükségre, tönkrejutnak. A kereskedő és iparos polgárok csúfolják őket, alábbvalónak tartják őket a magánföldesurak szolgáinál. Kérik, emeljék fel fizetésüket, nehogy az idők mostoha.sága miatt uzsorakölcsönre és ingóságaik elzálogosítására kényszerüljenek. 1719-ben a Kamara háromévi segélyt folyósított a tisztviselőknek.

16 13 OL, MKL, Litt, ad Cam. 1712 — 207. Ld. Fallenbüchl i. m. 245. 1. 14 Walter, F.: Geschichte d. österr. Zentralverwaltung, T. I. 39 — 40. p. 15 OL, MKL, Litt, ad Cam. 1715 — 177. 16 OL, MKL, Liber Debitorum (Resolutionurn) [a továbbiakban: Lib. Deb. (Resol.)] Liber 23. f olio 274.