Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Kubinyi András: A magyar genealógiai kutatás / 213–221. o.

A magyar genealógiai kutatás 219 példákkal nem szolgálhatunk. Véleményünk szerint azonban a genealógia igen sokat segíthetne a történettudománynak, ha a leszármazási és őstáblák kombinációjával dolgozna. E célból olyan családokat kellene valamely zárt közösségből kiválasztani, amelyek kimutathatóan hosszú ideig nem haltak ki. Zárt közösség alatt egy falu telkesjobbágyait, vagy parasztnemeseit értem, de ide lehet sorolni a csak egy megyében birtokos középnemeseket, vagy a szintén egymás között házasodó arisztokratákat. Már nehezebb a helyzet a városi iparosoknál, ahol a céhek vándorlási kényszere miatt szélesebb rokonsági körrel kell számolnunk. Csak olyan időponttól kellene egy család leszármazását felkutatni, amelyből anyakönyvek maradtak fenn, tehát általában véve a XVIII. század közepétől. (Ez azonban persze nem jelentheti azt, hogy ha más forrásokból hitelesen megállapíthatók a további felmenő ősök, ezekkel ne törődjünk.) Az első lépés a szóban forgó család egy, a kezdő időpont táján élt tagja teljes leszármazási táblájának elkészítése. Természetesen — miként erre már utaltunk — ezen a táblán, illetőleg táblákon valamennyi, azaz a nőági leszármazottak is feltüntetendők. A teljességi igénnyel összeállított leszármazási táblák elkészülte után kiválasztandók lennének mindazon leszármazottak, akik a múlt század utolsó harmadában, azaz a kapitalista gazdasági viszonyok általános elterjedése után születtek, tehát akkor, amikor az a feudáliskori közösség, amelyből a család származott, már felbomlott, vagy felbomlóban volt. Ezeknek a személyeknek azután a teljes őstáblája is elkészítendő lenne — amennyire ez egyáltalán lehetséges. Az őstáblákat addig az időig kell visszavezetni, amelyben az az ős élt, akinek leszármazási tábláját elkészítettük. Minden családtagnál feltüntetendő a vagyoni, társadalmi, tanultsági helyzet és az ezt bizonyító forrásanyag. Ha pedig erre maradt adatunk, az egészségi állapotra, a személy külsejére vonatkozókat sem hanyagolhatjuk el. Itt alapul vehetjük a francia genealógusok által kidolgozott kartotékrendszer kérdéseit.

37 Véleményünk szerint az így kapott adattömeg kiértékelése jelentős eredményekhez vezethet. így pl. kiszámíthatóvá' válik az ősveszteség százalékaránya — •ősveszteség annyit jelent, hogy ugyanazon ős többször fordul elő valamely személy őstábláján — ez pedig bizonyíthatja a társadalmi zártságot is. Természetesen sok egyéb lehetősége van még a genealógiának. Ha azonban ezeket felsorolnánk, Lorenzéhez, vagy az újabb genealógiai kézikönyvekhez hasonló munkát kellene írnunk. Most csak az volt a célunk, hogy — pillantást vetve egy-két újabb külföldi munkára, valamint a genealógiát érvényesítő új hazai tanulmányra — rámutassunk arra, miszerint a genealógia valóban hasznot hajtó lehet a történettudomány számára. Két kutatási irányt külön kiemeltünk: az egyikben a genealógia valóban segédtudomány, a másiknál viszont már önállóan jut el fontos következtetésekhez. A levéltárosok számára — családi levéltárak genealógiai problémákkal állandóan találkozó rendezésére tekintettel — külön nem is kell említeni a genealógiai módszerek alkalmazásának szükségességét. Ezek után felmerül még egy kérdés; konkrétan mit kellene tenni? Mivel a genealógia főleg zártabb közösségek társadalom- és gazdaságtörténeti vizsgálatához tud hasznos segítséget nyújtani, elsősorban helytörténészeinket kellene genealógiai 37 Vö. Durye i. m. 81. Ezek tartalmazzák az egyes személyek nevét, a születés és halálozás helyét és idejét, a szülők nevét, a házasságkötésre vonatkozó adatokat, a házastárs szüleinek nevét, a tárgyalt személy nemzetiségét, fizikai állapotát, halálának okát, jellemét, vallását, politikai beállítottságát, tanultságát, karrierjét, címeit, kitüntetéseit, vagyoni helyzetét, gyermekeit, természetesen mind csak abban az esetben, ha megállapíthatók.