Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Ember Győző: Levéltári feladatok az új levéltári törvény után / 199–212. o.

204 Ember Győző utolsósorban a tudományos kutatás érdeke — reméljük, hogy csupán átmenetileg — kárát fogja látni. Levéltárainknak mindent el kell követniök, hogy ez a kár minél kisebb legyen,, hogy a levéltári munka egyik alapcélját, a levéltári anyag minél használhatóbbá tételét — a másik alapcélt, a levéltári anyag biztonságát szolgáló új igazgatási feladatokon kívül — egyéb új feladatok ne hátráltassák. Ilyen új feladatok pedig jelentkeztek és egyre növekvő mértékben jelentkeznek, foglalkoznunk kell velük. * Az új levéltári törvény 6. §-ában, amely felsorolja a levéltárak feladatait, a törvény születésének valamelyik kései fázisában, amikor az én közreműködésem már véget ért, a felsorolás végére odakerült utolsó pontként a következő szöveg: „segíti (ti. a levéltár) a népművelési tevékenységet". A végrehajtó kormányrendeletnek a törvényerejű rendelet 6. §-ához kapcsolódd 12. §-ába — ugyancsak a születés egyik késői fázisában, amikor már nem voltam a bábák között — a következő bekezdés került: „A tanácsi levéltár a helytörténetírást rendeltetésszerűen műveli." Ezek voltak azok a magok, amelyeknek elvetői talán maguk sem sejtették, hogy milyen terebélyes fák sarjadnak azokból. Az ellen, hogy a levéltárak a népművelési tevékenységet —- ma már úgy mondják, hogy a közművelődést — segítsék, jogos észrevétel nem tehető. Az sem kifogásolható, hogy a tanácsi levéltárak a helytörténetírást műveljék. Az Országos Levéltár sem zárkózik el a helytörténetírás művelése elől. A helytörténetírásnak — a népművelés vagy közművelődés cégére alatt — a tanácsi levéltárak rendeltetéseként való feltüntetése azonban — szerény véleményem szerint — már túlzás. A rendeltetés — érzésem szerint — többet jelent, mint egyszerű feladatot, alapfeladatot, alapcélt jelent. Márpedig a levéltáraknak, minden levéltárnak, csak két alapcélja, alapfeladata van: az egyik a levéltári anyag biztonságos megőrzése, a másik annak minél használhatóbbá tétele. Tudományos kutatást — és a hely történetírás művelését én tudományos kutatásnak tartom, nem pedig népművelésnek, vagy közművelődésnek — az új levéltári törvény szerint is csak „a tudományoknak... a levéltári anyag használatát elősegítő ágaiban", tehát az alapcél, az alapfeladat, a rendeltetés, a levéltári anyag használhatóvá tétele érdekében végeznek a levéltárak. De ne a szavakat nézzük, hanem a lényeget, a tényeket. Abból még semmi baj sem lenne, hogy a rendelet a feladatot rendeltetésnek mondja, mint ahogy nem származik baj abból, ha a levéltárak művelik a hely történetírást. A probléma akkor merül fel, amikor egy levéltár nem egyszerű feladatként, hanem alapfeladatként, valóban rendeltetésszerűen kezdi művelni a helytörténeti! ást. Bonyolódik a probléma, amikor — a helytörténetírásból kiindulva és a helytörténetírást, szerintem tévesen, népművelésnek vagy közművelődésnek minősítve — a közművelődést a levéltár rendeltetésévé, alapcéljává, alapfeladatává léptetik elő, és a levéltári munka kettős: tudományos és igazgatási jellegét kiegészítik egy harmadikkal: a közművelődésivel. Súlyossá válik a probléma azután akkor, amikor a levéltári munka közművelődési jellege kezdi elhomályosítani annak tudományos és igazgatási jellegét, amikor a levéltárat elsősorban közművelődési' intézménynek kezdik tekinteni. Ha nem is.