Levéltári Közlemények, 41. (1970)
Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - IRODALOM - Szűcs László: Latonca Sándor válogatott írásai. Összeállította és az előszót írta: Kávássy Sándor. (Somogyi almanach 11.) Kaposvár, 1969. / 190–191. o.
190 Irodalom LATINCA SÁNDOR VÁLOGATOTT ÍRÁSAI Összeállította és az előszót írta: KÁVÁSSY SÁNDOR Kaposvár, 1969. 73 I. (Somogyi Almanach 11.) Latinca Sándor, aki úgy él köztudatunkban mint Somogy nagy fia, nem volt somogyi. Aradon született, s Romániában, Törökországban, Franciaországban és Németországban, majd a világháború frontjain járt, de Somogyba csak 1918 decemberében jutott el. Ennek ellenére jogosan tarthatjuk őt Somogy megye nagy fiának. Romániában a KnyázPatyomkin tengerészeivel találkozva, Franciaországban a Gustave Hervé mozgalmával kapcsolatba kerülve, 1910-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagjaként, végül a frontok katonái között tanult forradalmiságot, keménységet, emberiességet. Mindezt kamatoztatni, eszményei érdekében hasznosítani érkezett meg Somogyba, ahol 1919 januárjában a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségének a kerületi titkára lett, Kaposvár székhellyel, s mikor — már 1919. március 10-én — megalakult Somogyban a forradalmi tömegek direktóriuma, ennek is mindjárt tagja lett. Később a Termelési Szocializálási Ügyosztály vezetője, 1919. június 7-től pedig a Forradalmi Kormányzótanács Somogy megyei biztosa — egész a Tanácsköztársaság elbukásáig. Latinca Sándor élete Somogyban teljesedett ki — s amit Somogyban ő tett, az a Magyar Tanácsköztársaság legnemesebb emlékei közé tartozik. Jogos, helyes és örvendetes tehát, hogy a Somogyi Almanach, mely a megye értékeit mutatja be egy-egy kötetben, a Tanácsköztársaság 50. évfordulóját Latincának szentelt kötettel üdvözölte. Kávássy Sándor irat válogatása az egész embert igyekszik bemutatni. Nemes gondolkodásra valló aforizmagyűjteményéből, harctéri napló-feljegyzéseiből merít, antiimperialista és antimilitarista röplapjaiból idéz, feleségéhez írt meleghangú levelet, egyszerű emberekhez intézett magyarázó, az idősebb testvér hangján szóló leveleket, az ellenforradalmárokkal szembeni határozott fellépést tükröző intézkedéseket, újságcikkeket közöl a kötetben. Nem egy cikk, röpirat, levél az itt közölt források közül nemcsak a somogyi, de az egész magyar forradalmi munkásmozgalomnak is legszebb dokumentumai közé tartozik. Kávássy Sándor munkájának egyik fő érdeme, hogy ezeket a rendkívül érdekes, szép dokumentumokat közkinccsé tette. Az ő érdeme ez, annak ellenére, hogy ezeknek az iratoknak egy részét már többen használták, különböző feldolgozásban idézték. Összegen 107 irat, dokumentum található a kötetben, öt fejezetben elrendezve. Az első fejezetben Latinca Somogyba érkezése előtti időbői származó dokumentumok találhatók, a második fejezet a Somogyba érkezése és a direktórium megalakulása közötti idők dokumentumait tartalmazza, a harmadik és a negyedik fejezet Latinca Tanácsköztársaság alatti tevékenységét mutatja be, míg az ötödik fejezet a letartóztatás utáni utolsó leveleit tartalmazza. A kötet gerincét a harmadik fejezet képezi, itt található a kötetben közölt dokumentumoknak több mint a fele. Éppen ezért ebben a fejezetben — megtörve az időrendi tagolást — nagy témacsoportokban helyezkednek el az iratok. Az egyes témacsoportok a következők: a) közigazgatással és a politikai munkával kapcsolatos iratok; b) gazdasági intézkedések, a termelés, a termékcsere megszervezése és a munkafegyelem megszilárdítása tárgyában kiadott rendeletek; c) a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségének tevékenységével és a somogyi földmunkásság megszervezésével kapcsolatos iratok; d) intézkedések a szegényparasztság földhözjuttatására; e) a szegényparasztságnak nyújtott kedvezmények; f) szociális és magánosok ügyeiben tett intézkedések. Minden egyes dokumentumot gondosan szerkesztett magyarázattal látott el Kávássy. E magyarázatokból kibontakozik szinte az egész Latinca-bibliográfia — amit érdemes lett volna a könyv végén külön is összefoglalni. A magyarázatokból derül ki az is, hogy Latinca Sánd.or irathagyatéka a Somogy megyei Levéltárban külön fondót alkot ugyan, de írásai a Párttörténeti Intézet Archívumában, a Magyar Országos Levéltár különböző fondjaiban, a Somogy megyei Levéltár számos más fondjában szintén fellelhetők — s a kötetben számos dokumentum kerül közlésre ezek közül is. Ez a tény egyrészt arról tanúskodik, hogy a forrásközlés széleskörű kutatásra alapozódott — s ennyiben dicséretes —, másrészt azonban kétségeket is támaszt. Elsősorban az a kérdés merül fel, hogy vájjon minden lehetséges fondot, Latinca-dokumentum előfordulási helyet számításba vett-e a szerkesztő a válogatásnál? Nem lett volna-e jobb csak a Somogy megyei Levéltárban levő, Latinca Sándor levelezése című fondra alapozni ezt a kötetet — s az egyéb helyről származó dokumentumokat csak függelékben, jegyzetben vagy külön fejezetekben közölni?
