Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 1. - Ember Győző: Levéltári rendeltetés – levéltárosi hivatás / 3–20. o.

4 Ember Győző kozom. Tíz esztendeje sincs, hogy a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályát beolvasztották a Múzeumi Főosztályba, alája rendelték annak. Az intézkedés helytelenségét szerencsére rövidesen felismerték. A második példa az Akadémiai Levéltár esete. Ezt a levéltárat néhány éve szervezték, mint az Akadémiai Könyvtár egyik részlegét. Ma is az Akadémiai Könyvtár alá rendelten működik. Felesleges ehhez észrevételt fűzni. Noha ilyen és ehhez hasonló példákat, sok más országból is szép számmal sorolhatnék fel, ezek nem szabad, hogy megtévesszenek a fejlődés irányát illetően. A fejlődés változatlanul a levéltárak szervezeti önállósulásának az irányában halad, üteme azonban lassú, különböző visszahúzó erők lassítják, fejlődő és fejlett, kapitalista és szocialista országokban egyaránt. A szocialista országok — élükön a Szovjetunióval — általában előbbre vannak ezen a téren, mint számos fejlettnek számító kapitalista^ ország. Az Egyesült Államokban a levéltárak a legfelsőbb, a szövetségi szinten nincsenek szervezetileg összefonódva sem a könyvtárakkal, sem a múzeumokkal. Az egyes államok szintjén már más a helyzet. Tizenegy államban az ötven közül közös a levéltári és a könyvtári igazgatás. A levéltárügy tehát az igazgatás tekintetében még nem érkezett a fejlettség magas fokára. Ugyanezt mondhatom, ha a levéltárak gyűjtőkörét tekintem, gyűjtőkörüknek I elkülönülését a könyvtárak és a múzeumok gyűjtőkörétől. Hogy ezt a kérdést tisz- tábban láthassuk és jobban megérthessük, a levéltárak történetének nem csupán . kezdetét, hanem további alakulását is figyelembe kell vennünk. A magyarázatot I továbbra is az írásbeliség fejlődése nyújtja. Amikor az írásbeliség kibontakozott kezdeteiből, amikor egyre több ügyet, az ügyeknek egyre több fázisát örökítették meg írásban, egyre nőtt az iratok száma. A számbeli gyarapodással együtt járt az iratok jelentőségének a növekedése is. Egyre több iratot tartottak arra érdemesnek, hogy rövidebb-hosszabb ideig megőrizzék őket. A nagyszámú, megőrzésre érdemesnek tartott iratot azonban — éppen a nagy mennyiség miatt — már nem együtt őrizték a könyvekkel, ékszerekkel és egyéb értéktárgyakkal, hanem őrzésükre külön helyet jelöltek ki. Kialakultak az iratőrző helyek, az irattárak. A fejlődés további folyamán az irattárakból nőttek ki a levéltárak. Ha a kincstárakat a levéltárak bölcsőinek mondottuk, az irattárakat a levéltárak gyermekszobáinak nevezhetjük. Az irattárakban együtt őriztek minden olyan iratot, amelyre az iratok tulajdonosának szüksége volt, tekintet nélkül arra, hogy csak rövidebb, vagy pedig hosszabb időre volt szüksége rájuk, tekintet nélkül az iratoknak csupán időleges, avagy maradandó értékére. Az idő múlásával és az írásbeliség további folyamatos fejlődésével párhuzamosan egyre növekedett az irattárakban őrzött iratoknak a mennyisége. Az irattárak szűknek bizonyultak az iratok befogadására. Az iratok tulajdonosai, az irattárak fenntartói ezen úgy segítettek, hogy azokat az iratokat, amelyekre szükségük már nem volt, kiselejtezték. Az irattárakban így kialakult egy olyan rész, amely a selejtezésen átesett, amelyben csak maradandó értékű iratok voltak, és egy másik rész, amelyet még nem selejteztek, amelyben egyaránt őriztek időleges és maradandó értékű iratokat. Az idő múlása és az írásbeliség növekedése az irattárak két részre szakadását még olyan esetekben is maga után vonta, amikor selejtezésre nem került sor. Ilyen-