Levéltári Közlemények, 40. (1969)
Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - KRÓNIKA - Balázs Péter: Az Országos Levéltár és a tanácsi levéltárak 1968-ban / 397–413. o.
KRÓNIKA AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ÉS A TANÁCSI LEVÉLTÁRAK 1968-BAN Az 1968. évet a volt területi állami levéltárak már tanácsi irányítás alatt kezdték meg. Az egész területet érintő jelentőségű szervezeti változást jelentett a Levéltári Igazgatóság kialakítása és személyi megerősítése. A levéltári szakfeladatok ellátása terén az Igazgatóság a gyűjtőterületi munkában a levéltárak tevékenységét országosan a tanácsi irattárak helyzetének felmérésére irányította, s a szervek új iratkezelési rendszere kialakításának előkészítése érdekében ügyköreik ágazati vizsgálatát is megindította. A rendező munkában az Igazgatóság a levéltárakat a még sok helyen lappangó limbusanyag felszámolására s a direktóriumi iratok kutathatóságának maximális biztosítására hívta fel. A kiadványi-népművelő munka terén a levéltárak mindenütt közreműködtek a KMP megalakulása 50. évfordulójának megünneplésében és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása 50évfordulója rendezvényeinek előkészítésében. A több éves anyaggyűjtés befejeztével országosan megkezdődhetett „Az élet megindulása a felszabadulás után" с központi és több helyi kiadvány szerkesztése is. Àz örvendetesen fellendülő helytörténeti kutatómunka több értékes tanulmányban és kiadványban realizálódott. Az elmúlt évben a levéltárak munkája —• különösen a kiadványi-népművelő tevékenység fellendülésével — sokrétűbbé és színesebbé vált anélkül, hogy az iratanyag évek óta folyó rendszerezése háttérbe szorult volna. Gazdálkodás. Technikai fejlesztés A levéltárak — felújítási hányad nélküli— 1968. évi gazdálkodását a túloldali táblázat szemlélteti. A felújítási hányaddal együtt az Országos Levéltár költségelőirányzata közel 7,6 millió Ft, a tényleges felhasználás pedig 7,171 191 Ft volt. A kiadások közül 3,488 350 Ft személyi, 3,682 841 Ft pedig dologi célokat szolgált. A megyei tanácsok részére leadott — eddig központilag kezelt — felújítási hányad 655 000 Ft volt. A tanácsi levéltárak a részükre leadott 5-257 000 Ft-tal szemben az év folyamán 6 390 000 Ft-ot használtak fel. Az 1133 000 forintos ellátmánynövekedés azonban korántsem jelenti e levéltárak gazdasági ellátottságának egyenletes fejlesztését, mert a levéltárak 2/3-ának lényegében a minisztérium által leadott kerettel kellett gazdálkodnia s jelentős anyagi hozzájárulást a fenntartó tanácstól csak a Baranya, Békés, Hajdú, Heves, Nógrád, Pest és Tolna megyei levéltár kapott. A levéltárak elhelyezési problémáinak megoldása terén több jelentős eredményről, illetve kezdeményezésről számolhatunk be. A Nógrád megyei tanács az év közepére kialakította az új megyei levéltár működéséhez szükséges hivatali és raktári helyiségeket s ezzel a Pest megyei Levéltártól átvett iratanyag elhelyezéséről a követelményeknek megfelelő módon gondoskodott. Sajnos, az átszállított iratanyaggal a jelenleg rendelkezésre álló raktárak megteltek, így további iratátvételre a levéltárnak egyelőre nincsen lehetősége. — A Fejér megyei tanács a megyei könyvtár alagsorában és a Ferences altemplomban levő raktárak helyett a volt Ferences rendházban megfelelő raktárhelyiségeket biztosított. Az építkezés és a helyiségek beállványozása az 1969. évre is áthúzódik. Előreláthatólag a levéltár a következő években ebben az épületben újabb helyiségeket vehet birtokba, ami nagy lépést jelent majd előre az eddigi széttagoltság megszüntetéséhez. — A Veszprém megyei Levéltár egyik — a városépítési terv keretében lebontásra ítélt épület alagsorában levő