Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Székely Vera: Kunfi Zsigmond 1919. februári memoranduma Magyarország külpolitikai helyzetéről / 353–362. o.

354 Székely Vera azokról, amelyek Magyarországot közvetlenül érintették és azokról a kilátásokról, amelyekkel az országnak szembe kellett nézni. Kunfi memorandumának illusztrálása és kiegészítése céljából most vissza kell térnünk a kongresszus rövid ismertetésére. A kongresszus napirendjének megállapítására a hivatalos megnyitó után került sor. Brantingnak, a kongresszus elnökének javaslatára 1. a Népszövetség és általános politika, 2. területi kérdések és 3. a munkástörvények tárgyalását fogadta el a február 3-i ülés. Branting már a napirend tárgyalása előtt kijelentette, hogy „az egész szociáldemokrácia nevében tisztességes békefeltételeket követel azoknak az új köztársaságoknak, amelyek a régi császárságok romjain keletkeztek, mert a béke csakis valamennyi nemzet önrendelkező jogának elismerésére és az erősebb joga helyett a mindenki joga alapjára épülhet."

10 A területi kérdések és a nemzeti önrendelkezései jog tárgyalása során a küldöttek általában — a győztes országok és legyőzött államok szociáldemokratái is — elvben elfogadták Branting álláspontját. Franciák és németek, angolok, osztrákok és magyarok hangoztatták, hogy igazságos békekötésre és egy következő világháború elkerülésére egyetlen mód van; a nemzetek önrendelkezési joga alapján rendezni a vitás kérdéseket. A küldöttek beszédeikben egymás után ítélték el a győztesek zsákmányhoz való jogát és azt a lehetőséget, hogy valamely állam háborúba lépése fejében területgyarapodást követelhessen más nemzetek rovására.

11 A kongresszus az első nap elfogadta ezeket az alapelveket, sőt állást foglalt minden erőszakos és leplezett annexió és előzetes katonai megszállás által létrejött status quo jóváhagyása ellen. Az igazságos békét, a népek önrendelkezési jogát követelő és a „legyőzött országok állandó büntetésének gondolatát"

12 elítélő nyilatkozatok igen méltányosak voltak, reálisak azonban nem, megvalósításuk szándékához pedig legalábbis kétség fért, mint ez a területi kérdések tárgyalásánál kiderült Az oly sokat hangoztatott igazságos békefeltételek és önrendelkezési jog jobbára hangzatos szólamok voltak, amelyeket legfeljebb a legyőzött központi hatalmak pártjai vettek komolyan. A magyar, osztrák és német szociáldemokrata pártoknak óriási helyzeti előnyt biztosított volna, ha Párizsban és Bernben tárgyalási alapnak fogadják el ezeket az elveket. Valójában azonban Bernben is győztesek és legyőzöttek egymáson kérték számon a háborús bűnöket, s igazságos békén és önrendelkezésen elsősorban saját érdekeik védelmét értették. Még a berni konferencia előtt a német szociáldemokraták központi lapjukban, a Vorwärtsben azt a kissé frivol kijelentést tették, hogy hajlandók számot adni magatartásukról „...amelynek védelmét a világ bármely ítélőszéke előtt a legcsekélyebb félelem nélkül vállalnák...", de „. ..örömmel belátják magatartásuk helytelenségét, ha a győztes országok szocializmusának most sikerül győzelmet aratnia minden imperialista tendencia fölött". Ezenkívül Németország megmentését várták a nemzetközi munkásmozgalomtól, Németország megmentését „attól a hanyatlástól, amellyel egy erőszakkal rákényszerített béke fenyegeti." Annyit azért elismertek, hogy „tisztában vannak azzal, hogy ez milyen roppant nehéz feladat a győztes országok szocialistái számára.'.' Az osztrák szociáldemokraták abban bíztak, hogy a berni konferencia állásfoglalása hozzájárul majd ahhoz, hogy az önrendelkezési jog wilsoni elve megvalósul; Ausztria csatlakozhat Németországhoz és megtarthatja Cseh- és Morvaország németlakta területeit. Ugyanakkor a csehszlovák szociáldemokraták az antantországok pártjaiban természetes szövetségeseiket látták és területi követeléseik támogatását várták tőlük. A győztes országok szocialistái azonban nem akarták elvégezni e rájuk rótt feladatokat. A konferencia arra az álláspontra helyezkedett, hogy „az antanthatalmak a demokratikus szabadságjogok védelméért, a népek önrendelkezési jogának kivívásáért, a nemzetközi jog betartásáért harcoltak a központi hatalmak ellen, a központi hatalmak viszont igazságtalan háborút folytattak a világhatalom erőszakos megszerzéséért." Bernben tehát — ugyanúgy mint Párizsban — a győztesek pozíciójából diktálták az elveket és a békét. A szocialista pártok kongresszusának határozatai mögött is ellentétek húzódtak meg, amelyek a győztes és vesztes országok pártjainak különállását fejezték ki. A szociáldemokrata pártok különállása, mely a háború kitörésének pillanatától kezdődött, s tartott a háború négy éve alatt, hatott Bernben az első nemzetközi konferencián is. Az előzetes értekezleten január 29-én már a kongresszus elé terjesztették az összes vitás területi 10 Népszava 1919. II. 5. — Branting a Svéd Szociáldemokraták képviselője volt. 11 Népszava 1919. II. 8. 13 Népszava 1919. II. 11.