Levéltári Közlemények, 40. (1969)
Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Vörös Károly: A mikrofilmpublikációhoz / 233–243. o.
A MIKROFILMPUBLIKÁCIÓHOZ 1. Visszatekintve az elmúlt fél évszázad történetírására, lehetetlen nem észrevenni annak jelentős átalakulását. Alapja ennek az átalakulásnak természetszerűen maga a világban lezajló és minden vonatkozásban egyre rohamosabban meggyorsuló fejlődés: technikában, gazdaságban, társadalomban, kultúrában egyaránt. Ehelyütt még csak fő vonalainak említése is felesleges, — belőle számunkra az a lényeges, hogy ennek során az egyetemes fejlődés egészének — évszázadokra, sőt évezredekre visszamenően is — egyre bonyolultabb problémái váltak észlelhetővé, hatalmasra növelve a történész klasszikus feladatát, hogy megértse és megmagyarázza őket. Olyan feladat ez, mely korunkra immár nemcsak mennyiségileg, hanem — és főleg — minőségileg is új igényeket támaszt a megoldását megkísértőkkel szemben. Részint azért, mert ezeknek a változásoknak talaján a történeti folyamatot eredményesen egyre kevésbé lehet csupán egyetlen országra korlátozva szemlélni: a vizsgálatnak már első lépésben is távoli (egyre többször már egy egész földrészre, sőt az egész világra is kiterjedő) összefüggések figyelembevételére van szüksége. Részint pedig azért, mert a folyamat kielégítő feltárása egészen újszerű, analitikus módszerek alkalmazását is megköveteli; gazdaság és társadalom alakulása eddig rejtett részleteinek és csak most észlelhetővé vált összefüggéseinek vizsgálatát. Ezeknek az így feltámadó igényeknek kielégítése azonban , már az első lépéseknél is, óhatatlanul általában is egyre nagyobb mennyiségű forrásanyag felhasználását igényli. Másrészt, e forrásanyaggal szemben minőségileg is új igények támadtak: különleges forrásfajták léptek az érdeklődés előterébe. Hogy csak egyetlen, jellegzetes fajtájukat említsük : azok, melyek számszerű következtetések levonására alkalmasak, mégpedig részint mint önmagukban is numerikus adatokat tartalmazók (ilyenek a statisztikák), részint mint olyan tömeges jellegű adatok tömeges hordozói, amelyeknél éppen tömegük teszi lehetővé az általános következtetések levonását biztosító statisztikai feldolgozást. Akár minőségileg, akár mennyiségileg nézzük is, kétségtelen, hogy — párosulva a történész az országhatárokon egyre inkább túlterjedni kénytelen érdeklődésével és érdeklődésének növekvő specializálódásával,— mindez egyre nagyobb mennyiségű és egyre speciálisabb, szakosított forrásanyag használatát követeli meg a történésztől. Ezek az igények azonban új feladatok elé állítják a források talán legdöntőbb jelentőségű csoportjának őrzőjét és gyarapítóját: a levéltárost is. Egyrészt azért, mert érdeklődését egyre inkább ki kell terjesztenie olyan forrástípusokra is, melyekre a hagyományos forráskutatás nem fordítván figyelmet — már csak azért sem, mert e forrástípusok jórészt legújabb korunk termékei — értékelésük sincs megnyugtatóan kidolgozva. Másrészt azért, mert az új igények az érdeklődők, a levéltári anyagot
