Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 1. - Mikoletzky, Hanns Leo: A bécsi Udvari Kamarai Levéltár és az osztrák gazdasági levéltárak problémája / 29–36. o.
34 Hanns Leo Mikoletzky vállalat fejlődését és történetét minden időkre rögzítsék, s e célból üzemi levéltárakat hozzanak létre, amelyek elsősorban ipari üzemek szükségleteit és követelményeit szolgálják. Az üzemi levéltár legyen a vállalat emlékezete." Ezeket a levéltárakat természetesen szigorúan titkosan kell kezelni, és egy, a vállalat minden ágazatában jártas levéltárvezető, leginkább olyan szakember vezetése alá kell rendelni, „aki összenőtt a vállalattal és érzéke van egy levéltár berendezése iránt is". A tudományos kutatásnak elég azt tudnia, hogy a levéltári anyagot, tehát 1. a műszaki iratokat, 2. az igazgatási ügyiratokat, 3. a kereskedelmi ügyiratokat, 4. s a nyomtatványokat és más egyéb bizonylatokat gyűjtik, a megsemmisüléstől megóvják, és egy ismert helyen elhelyezik. Az állami levéltáraknál is van a felhasználásnak időhatára, és a tudomány csak annyit kíván, „hogy a források ,a kutatás számára lehetőleg teljességben és az egykorúan működő személyektől nem befolyásolva maradjanak fenn". „A levéltárak kezelésében a legfontosabb alapelv az legyen: inkább túl sokat, mint túl keveset." 2 * Olyan probléma ez, mely az osztrák levéltári igazgatók 3. konferenciáját (Bécs, 1952. május 6-7.) is foglalkoztatta, - és amihez széljegyzetként legyen szabad hozzátenni Franz Grillparzer egy iratok selejtezésével kapcsolatos instrukcióról 1848. február 12-én írt jelentésének néhány mondatát. Grillparzer itt bevallja, hogy „a szent félelem bizonyos nemével áll az elmúlt állapotok e nyomai előtt", és „még nem eléggé edződött meg hivatalilag ahhoz, hogy e tiszteletreméltó fölöslegbe ne belső ellenállással nyúljon bele", mert „minél messzebb megy vissza az ember az évszázadokba, annál ritkábbak lesznek a teljesen jelentéktelen darabok". 23 Az idézett emlékeztető végül felajánlja, hogy levéltártechnikai kérdésekben a Levéltári Hivatallal, ill. az országos levéltárakkal megegyezést hoz létre, és hogy az osztrák nagyiparosok szövetsége késznek nyilvánította magát arra, hogy mindennemű üzemektől átveszi a levéltárak felállítására vonatkozó bejelentéseket, és azokat az Osztrák Technikatörténeti Kutatóintézethez továbbítja, amely az Ausztriában található üzemi levéltárakról kartotékot fog felfektetni. E felhívás azonban éppúgy majdnem eredménytelen maradt, mint az, melyet 1950-ben az Osztrák Állami Levéltár bocsátott ki, s melyben a történelmileg értékes iratanyag megmentésére és megtartására szólított fel, egyelőre mindenesetre a magán feljegyzések, levelek, naplók, emlékezések, elhaltak írásbeli hagyatékának biztosítására, felajánlva hozzá az Osztrák Állami Levéltár, s valamennyi más állami és közlevéltár segítségét. 24 Jákob Seidl annakidején úgy vélte, hogy ha az osztrák kutatóintézet fáradozásai eredménytelenek maradnának, akkor nem lehetne elkerülni azt, hogy egyes fontos ilyen fajta levéltárakat és a felszámolás alatt levő vállalatok levéltárait műemlékvédelem alá ne helyezzék. 25 Az általa felemlített két eset azonban nagyonis az egyetlen maradt. Ausztriában gyakran mutattak rá arra, hogy itt - más országokkal ellentétben - viszonylag csekélyebb számú a kiemelkedő jelentőségű konszern, és hogy 22 Vö. még Ernst Müsebeck: Grundsätzliches zur Kassation moderner Aktenbestände, Archivstudien (i. m.) 160. 1. 23 Grillparzers Werke.. . hrsg. v. August Sauer, 3/6. Aktenstücke 1813—1856. Wien 1915. 264. 1. 24 Vö. Leo Santifaller cikkét a Mitteilungen des österreichischen Staatsarchivs 2. kötetében (1949) 79. 1. az első bécsi levéltári nap alkalmából 1949-ben. 25 Seidl i. m. 162. 1.
