Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Varga Endre: Polgári peres eljárás a királyi curián, 1724–1848/49 / 269–312. o.

Polgári peres eljárás a királyi cürián 1724—1848/49 28? A bizonyítás legfontosabb eszközei korszakunkban — a táblai perben is — az oklevelek és a tanúk. A polgári peres eljárásban az oklevél jelentősége mindjobban fokozódott, annál inkább, minthogy az írásbeli perben a tanúbizonyítás is írásban történt, oklevél alakjában került a bíróság elé.

60 Az oklevelek részben közokiratok (királyi privilégiumok, kancelláriai, nagybírói, ítélőmesteri, hiteleshelyi stb. kiadványok), részben magánokiratok.

61 Az előbbiek, ha csak az ellenfél hitelességüket vagy érvényességüket kétségbe nem vonta, a perben teljes bizonyítékul szolgáltak, míg a magánokiratok súlya, bizonyító ereje kisebb volt, s az irat különféle adottságaitól függött. A másik leggyakoribb bizonyítási mód a tanúkkal történő bizonyítás.

62 Ez, az említett tárgyi, anyagi bizonyítás eszközeként, a táblai perben is nagy szerephez jutott, s a tanúvallatásnak itt is mindazok a formái megtalálhatók, melyek az egykorú peres eljárásban más fórumok előtt szokásban voltak. E formák közül az ún. „oldalagos" — előzetes — tanúvallatás (collateralis inquiskio) fordult elő legtöbbször. Az ilyen tanúkihallgatáshoz a felek, rendszerint még a táblai perfelvétel előtt, a nagybíráktól vagy a két, pecséttel bíró ítélőmestertől vallató parancsot (mandátum compulsorium) szereztek, s a tanúkihallgatást a parancs alapján kiküldött kir. táblai jurátusokkal vagy megyei tisztviselőkkel végeztették el. A tanúk először esküt tettek, azután a megszabott kérdőpontok („de eo utrum", „deutrum") szerint megtették vallomásukat (fassio), amit a kiküldött hatósági személy jegyzőkönyvbe foglalt. A tanúvallatási jegyzőkönyvet, illetőleg annak a vallatást kérő személy részére bizonyságlevél formájában kiadott példányát azután a fél a periratokhoz csatolta.

63 közlést, vallomást vagy ígéretet erősít meg, pl. hogy a táblai ítélet szerint előadni köteles iratok hol vannak, vagy hogy azokat mind kiszolgáltatta, illetőleg ki fogja szolgáltatni („felfedi") stb., ez tehát a materiális bizonyítás körébe tartozik. Ld. pl. a Proc. tab. 4—94, sz. perfüzetet s annak 9. sz. mellékletét, a 4—224. sz. per jegyzőkönyvét^ s „FF" és „HH" mellékleteit, a kir. tábla 1736. febr. 8. ülésének jegyzőkönyvében Kéry Ádám esküjére von. bejegyzést, valamint a 29. jegyzetben idézett iratokat. — Materiális jellegű továbbá a „perdöntő" eskünek (juramentum litis decisorium) viszonylag gyakori típusa, a „pótoló" eskü (juramentum suppletorium) is, mely „félig" (semiplene) sikerült bizonyítás esetén, az utóbbinak: perdöntő súlyú „kiegészítésére", az 1729 :27. te. értelmében valamelyik félnek odaítélhető. — A régi, formális bizonyításhoz tehát már csak a perdöntő eskü másik típusa, a fél „tisztító" esküje (juramentum purgatórium) számítható, ez azonban korszakunkban a táblai perekben alig fordul elő. Ld. pl. a 4—433. sz. pert, ahol a kir. tábla az infamia címén perbefogott személynek tisztító esküt engedett, amit az le is tett. De pl. a 4—1264. sz. perben a felperes meghatalmazottjának, ki (hamisított dokumenumok beterjesztése címén elmarasztaltatván) tisztító esküre bocsátását kérte, ez óhaját a tábla elutasította. — Az itt tárgyalt esküket rendszerint a per táblai referense előtt kellett letenni, ld. az idézett iratokat. (A perbeli esküre általában ld. még Szlemenics: Közöns. polg. m. törvény. IV. kv. 160—161, 194—197. 1.) — Az esküt vagy más bizonyítási módot elrendelő közbenszóló ítélet ellen régebben alkalmazott letiltási forma, a prohibitio, a XVIII. sz. elején kiment a gyakorlatból. 60 Vö. Torday i. m. 82. 1. 61 A táblai perek, mint láttuk, legnagyobbrészt az ősiségi joggal kapcsolatos ügyek voltak. Ezekben különösen nagy jelentőségük volt a királyi privilégiumoknak — eredeti privilégium felmutatását kívánó per nem is volt a kir. táblánál alsóbb fórum elé vihető — és az említett egyházi és világi szervek által készített hiteles kiadványoknak, pl. az ún. „jelesebb jogi tények"-ről (actus soílennes, mint örökvallás, zálogba adás, csere, végrendelkezés, osztály, birtokba bevezetés, ellentmondás stb.) készült okleveleknek. «

2 Vö. Torday i. m. 85—86. 1. 63 A „deutrum" pontjait — a tanúvallatást óhajtó fél kérelme alapján — a jurátust kiküldő szerv (nagybíró stb.) állapította meg, a kihallgatásnál attól eltérni nem volt szabad