Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Varga Endre: Polgári peres eljárás a királyi curián, 1724–1848/49 / 269–312. o.

276 Varga Endre jellemző, hogy a perbehívás több vonatkozása kellő határozott szabályozás nélkül maradt, a vita így a felek között — a per során — már az eljárásnak e kezdeti szakasza körül megindulhatott.

18 Az idézés megtörténtével beállt az un. perfüggés vagy perfüggőség (litispendentia): ettől kezdve a per tárgyán változtatást tenni, értékét bármi módon csökkenteni stb. többé nem volt szabad. A perfüggés tehát, mint a curiai döntvénytár, a Planum Tabulare hangsúlyozza, nem a keresetlevél benyújtásától vagy az idézőlevél kiállításától, hanem a perbehívás megtörténtétől számít, attól az időponttól, amikor az idézőlevél s a kereset (ti. annak másolata vagy a parancsmásolat) az alperesnek kézbesíttetett.

19 A perbehívás megtörténtéről a kiküldött hatósági személy (táblai jurátus vagy megyei tisztségviselő) a kézbesítés körülményeit megörökítő jelentést készített, melynek egy példányát — bizonyságlevélként, igazolásul — a felperesnek adta át. Ugyancsak neki adta át a perbehívó parancs (ha ti. az idézés ezzel történt) eredeti példányát is, míg a keresetlevél eredeti példányát a kir. tábla (curia) expeditorától kellett a felperesnek visszakérnie. Utóbbinak ugyanis az eljárás következő aktusához, a perfelvételhez, mindezekre nélkülözhetetlenül szüksége volt.

20 A perfelvétel (levata) formaságai korszakunkban — 1724. után, amióta a kir. curia új ügyrendje kialakult — a következő módon mentek végbe. A kitűzött napon a felperes ügyvédje (személyes pervitel, mint láttuk, ez időben már csak egészen kivételesen Tordult elő) az ülés kezdete előtt megjelent a kir. táblán, s az expeditornál benyújtotta a perjegyzőkönyvnek általa otthon elkészített első ívét — melyet szintén „levata"-nak neveztek — a per alapját képező,, első mellékletekkel együtt.

21 E leváta-ív legelső lapján, mintegy a per címlapja18 A perbehívásnál (evocatio) előforduló buktatókra ld. pl. a Planum tabulare, sive decisiones curiales. (2. kiad.) Posonii, 1817. 2. lap 7, 8, 10. tételét, 3. lap 11, 13. stb. tételét. Hogy pl. ha az idézést végrehajtó közeg az erről adott testimonialisban nem nevezi meg azt, akinek a kérésére citált, a perbehívás azért érvényes marad. De ha pl. az alperes jobbágyának, akinek az idézőlevelet átadta, nevét felejti ki a testimonialisból, az idézés leszáll, érvénytelen. Ugyanígy érvénytelen a perbehívás, ha az idézőlevelet az alperestől fizetést húzó, de juriszdikciója alatt nem álló egyénnek (pl. ügyvédjének) adja át. Viszont — az egyébként 60 napig érvényes — idézőlevél továbbra is felhasználható, ha a felperes azt 60 napon belül az idézés végrehajtására hivatott közegnek (pl. szolgabírónak) kezébe adta stb. — Tanulságos pl. a Proc. tab. 4—57. sz. perben az evocatióval kapcsolatos exceptio. 19 Ld. Plan. Tab. 28. lap 154. tétel. Ld. továbbá Szlemenics: Közöns. polg. m. törvény. IV. kv. 119. 1. 20 A perbehívás megtörténtét igazoló bizonyságlevelekre ld. fentebb a 15. jegyzetet. Az eredeti keresetlevélnek az expeditortól visszavételére ld. az „Agenda expeditoris curialis'

r c. feljegyzés 9. pontját a Norm. 42. jelzetű iratok között. 21 Ld. a 20. jegyzetben idézett „Agenda expeditoris curialis" c. feljegyzés 9. pontját. Ld. továbbá Corresp. 3. cs. Lt. vegyes cs. 1839. 65. sz., uo. 5. cs. Lt. 1844. 266. sz. és Regnic. lt. Vegyes könyvek. Lad. NNN. 18—7. kötet 24. 1. Vö. Kövy: Elementa 656—657. 1.; Kelemen—Czövek i. m. III. k. 116. 1. — A középkori peres eljárás során kezdetben egyes, különálló iratok jöttek létre, melyeket utólagos rájegyzések, illetőleg szövegátírások kapcsoltak össze. Ld. Bonts György: A kúriai irodák munkája a XIV. és XV. században. Levéltári Közlemények. 34. (1963) évf. 197—243. 1. A Mohács utáni korszakban azonban kialakult a perjegyzőkönyv, mely a per egész lefolyását a levátától az ügy befejeződéséig egy — folyamatosan képződött — iratba foglalva örökítette meg. A perjegyzőkönyv kialakulásának módja és időpontja a táblai perekre nézve nem állapítható meg, a Curiai levéltár ugyanis a XVII. sz. közepe előtti időből csupán egyetlen ilyen per — szempontunkból érdektelen — töredékét őrizte meg