Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Magyar Kamara tisztviselői a XVII. században / 233–268. o.
A Magyar Kamara tisztviselői a XVII. században 235 kantilizmus megerősödésével némileg módosul a század két utolsó évtizedében: a szakszerűség a tanácsosok kinevezésében sokszor döntő szempont lesz. 5 A bécsi udvari kamara ezen a helyzeten természetesen nem kívánt változtatni, mivel szupremáciájának biztosítása így sokkal könnyebben volt elérhető. A birodalom külső védelmi vonalának szánt Magyarország gazdasági fejlesztése csak annyiban lehetett kívánatos, hogy az erődítés-funkcióból folyó szerepének eleget tudjon tenni; vajmi nagy érdeklődésre a bármikor veszendőbe mehető terület gazdasági élete nem tarthatott számot. A felszabadító háborúk koráig az udvari kamara csak arra ügyelt, hogy egy-egy kipróbált embere legyen a magyar kamara tanácsában, aki intencióinak érvényt szerez. Alkalmasint ilyen lehetett az 1616-ban címzetes tanácsosnak kinevezett Hermannus Frigyes számvevő, aki „egy bizonyos nehéz nikolsburgi küldetés sikeres véghezviteléért" 1622-ben 300 tallér jutalomban részesült, s arany nyakláncot is kapott, 6 három évvel később pedig 5000 forint gratialét. 7 Ilyen lehetett dr. utr. jur. Hillebrandus Monaldus is, aki előbb az udvari kamara titkára volt. 8 1630-ban tanácsosi-és óvári főharmincadosi állásával együtt került az osztrák kamarától a magyar kamarához Hirsch von Hirschenfeld Pál; nyilvánvalóan ő is az udvari kamara érdekeit szolgálta. 8 Ettől az időtől kezdve azonban Bécs annyira megbízott a magyar tisztviselői karban, hogy évtizedekig, az 1670-es évekig nem kívánta egyetlen német eredetű tanácsos kinevezését sem; 1640 és 1670 közt a pozsonyi kamara tanácsosai mind magyar nemesurak, az egy Partinger Mihály pozsonyi patrícius kivételével. Inkább az alsóbb írnoki állásokban találkozni ekkor idegen nevek viselőivel, de sem a német, sem a szláv nevűek esetében nincs okunk feltételezni, hogy ezek az udvari kamara által a magyar pénzügyigazgatásban elhelyezett külföldi tisztviselők lennének; sokkal inkább magyarországi német és szláv eredetű, ekkorra alighanem már megmagyarosodott családok sarjai. A XVII. század dereka a pozsonyi kamarának vitathatatlanul „legmagyarabb" korszaka. A németesítés az abszolutizmus térfoglalásával, 1670 körül kezdődik, de csak lassan válik intenzívebbé. Érdekes jelenség mutatkozik ebben az időben. Szimultán tanácsosi kinevezések történnek egyre-másra a „pozsonyi vagy magyar" és a „szepesi" kamarához, vagyis ugyanazt az embert egyszerre nevezik ki tanácsossá mind a pozsonyi, mind a szepesi kamarához. Az első, aki ilyen kinevezésben részesül 1670-ben, magyar ember, Hartyáni András, de nyomában Walsegg-Wagele, Stubik, Thavonath is hasonló kinevezést kap, majd pedig Holló Zsigmond és Majthényi Gergely is. Hogy mi volt a kettős kinevezések célja, biztosan nemigen lehet megállapítani; ha szándékosság volt mögötte, azt nem jelezték. Talán az lehetett a cél, hogy kifejezésre juttassák: a magyar kamara éppoly alárendeltje az udvari kamarának, mint a szepesi; vagy az lehetett a cél, hogy az erősebb függőségben levő szepesi kamarán keresztül Pozsony kompaktabb tanácsába az 5 Pl. az említett Schröder esetében. A szakszerűség fontos szerepére vonatkozólag Id.: Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története... Bp. 1946. 135. lap. 6 Országos Levéltár (a továbbiakban: OL) Magyar Kamara Levéltára (a továbbiakban: MKL) Liber Resolutionum (Liber Debitorum) 1552/1549—1748. Liber 6, folio 475. 7 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 7. fol. 293. * OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 6. fol. 59, 101, 213, 404, 440. 9 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 8. fol. 274, 672. 6 ;: "
