Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Kubinyi András: Polgári értelmiség és hivatalnokrétege Budán és Pesten a Hunyadi- és Jagelló-korban / 205–231. o.

Polgári értelmiség és hivatalnokrétege Budán és Pesten 211 — mint a többi deáknál'— iskolázottságát jelenti. A lényeges ebben az, hogy a Schreiber, vagy scriptor szinonimája a litteratusnak, viszont más adatok szerint a nótáriusnak is.

33 Wolfgang azonban nem jegyző, hanem mészáros volt, ezek szerint az ő példája alapján a litteratust olyan személynek tekinthetjük, aki azzal a képzettséggel rendelkezett, amelyet egy nótáriustól, mégpedig bizonyára valamely hazai intézménynél: hiteleshelynél, vagy bíróságnál működőtől megkívántak.

33

'* Véleményünk szerint a litteratus-fogalom okvetlenül szűkebb értelmű (legalábbis korszakunkban és Magyarországon) a „lateiner"-nél, latinul tudónál.

34 Latint a kereskedői pályára készülő városi polgárfiak is tanultak iskoláikban, ia kereskedelmi számadások nyelve külföldön is hosszabb ideig latin.

35 Ezek, akik lényegében a Jakó által gazdasági értelmiségnek nevezett rétegnek felelnek meg,

36 sohasem litteratusok. Nem nevezték továbbá általában deáknak azokat sem, akik egyetemre jártak. Érthető is ez, hiszen nem ismerkedtek meg a hazai jogi vonatkozású oklevelek fogalmazásával. Az sem véletlen, hogy városaink német anyanyelvű polgárságából csak igen kevesen szerezték meg a litteratus címet,

37 tehát iskolázottságuk más lehetett, ők pedig nem nagyon törekedtek hazai szokásjogi ismeretek szerzésére. Ha a latinul tudókat, és az oklevélfogalmazásban jártas litteratusokat meg is tudjuk egymástól különböztetni, már jóval nehezebb ez a deák- és a gyakorlati jogászréteg között. A nehézségeket csak növeli, hogy a litteratus-cím használata nem volt oklevélhez kötve, azt nevezték deáknak, akit annak tartottak. Bonyolította ezt még az is, amire az alábbiakban külön kitérünk, hogy a címet — még ha járt is valakinek — csak bizonyos esetekben tették ki. A nehézséget talán olyanformán kerülhetjük meg, ha megkülönböztetjük egymástól azokat a deákokat, akik valamely iskolában a retorikai oktatás keretében oklevélfogalmazásban is jártasságot szereztek, sőt esetleg ehhez a királyi, vagy valamely bírói, hiteleshelyi kancelláriában scolarisként

38 gyakorlati ismeretekhez is jutottak azoktól, akik ezeket az ismereteket képzettségüknek megfelelően kamatoztatták. Természetesen mindez feltevés, és csupán sok deák egyéni életpályájának vizsgálata után dönthető el — amennyiben egyáltalán lehetséges — ez a kérdés. A litteratusoknak ugyanis csak egy, talán nem is nagy része folytatott értelmiségi foglalkozást. Kereskedők, iparosok, sőt alantasabb foglalkozást 33 Vö. Du Cange: Glossarium mediae et infimae latinitatis, VI. k. Parisiis, 1846, 130— 1*31. — Matthias Lexers Mittelhochdeutsches Taschenwörterbuch. Leipzig, 1964, 31. Auflage, 186. (a Schreiber, azaz schríbaere jelentése.) Vö. még Mollay Károly: Többnyelvűség a középkori Sopronban. Soproni Szemle 21 (1967) 221—22, 322—23. 33/3 Ez lényegében megfelel Papp László (A deákok... i. m. 445.) értelmezésének: a deák „bizonyos értelmiségi munkakör (el)végzésére képesített személy." 34 VÖ. Grundmann i. m. 54—65. — Mezey is azonosítja bizonyos mértékben a litteratust a lateinerrel. (Der Literat, i. m. 41.) 35 Grundmann i. m. 60. 36 Jakó Zsigmond: Az egyházi és világi értelmiség szétválása a feudális Erdélyben. Korunk (1967) 220, 224. 37 Alig címeznek budai német anyanyelvű személyt korszakunkban deáknak. Wolfgang mészáros céhmester egyik kivételünk. Ilyen még az az Andreas litteratus de Neideck, György zagorjai gróf familiárisa, aki 1511-ben végrendelkezett Budán. Ol. Ft. Pozsony város lt. Oki. 5288. sz. 88 Miklósy Zoltán: Hiteles hely és iskola a középkorban. Levéltári Közlemények, 18—19 (1940—41) 170—78.