Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Kubinyi András: Polgári értelmiség és hivatalnokrétege Budán és Pesten a Hunyadi- és Jagelló-korban / 205–231. o.
206 Kubinyi András nokvárossá is lett, akár Bécs. 5 Mátyás király közigazgatási és bírósági reformjai csak aláhúzták ennek jelentőségét. 6 Természetesen a papság és hivatalnokság — legalábbis részben — idegen, feudális testet képezett a városon belül, azonban, ha a fővárosi polgárság értelmiségi színvonalával foglalkozunk, nem zárhatjuk ki vizsgálódásaink köréből azokat a papokat és királyi tisztviselőket, akik polgári származásúak voltak, vagy pedig — polgárjogot szerezve — beilleszkedtek a város életébe. Kutatásunknak fő tárgya azonban a középkori polgári értelmiség. Felmerül mindjárt ezzel kapcsolatban egy kérdés. Kit érthetünk a középkorban értelmiségi alatt? Elsősorban természetesen azokat az iskolázott embereket, akik megszerzett tudásukat használták fel megélhetésük biztosítására, tehát röviden, akik tollúkkal keresték meg kenyerüket, valamint a papság egy részét és az orvosokat. Meg kell azonban mindjárt jegyeznünk, hogy voltak olyan iskolázott egyének is, akik más foglalkozást: kereskedelmet, ipart stb. űztek, és így az értelmiséghez való sorolásuk problematikus. Látni fogjuk azonban, hogy közülük sokan, főleg a deákréteg tagjai, életük egy szakaszában hivatalnoki állást vállaltak, tehát nem választhatjuk el mereven egymástól a csak hivatalnok stb. egyedeket a többi tanult személytől. A tanultság foka már talán jobb megkülönböztetést enged meg. Ismeretes, főleg Rörig és Hajnal István kutatásai alapján, 7 hogy korszakunkban a városokban az írásbeliség nagyarányú terjedése tapasztalható, amit a kereskedelem szükséglete is indokolt. Egyetlen jelentősebb kereskedő sem nélkülözhette az üzleti könyvek vezetését, vagy az üzletfeleivel folytatott levelezést. Mindez mond; a várkápolna és több önálló kápolna: a Mindszent, a György, a Mihály, a László, a Márton és a Krisztus teste; négy férfikolostor: a ferencesek János, a domonkosok Miklós, az ágostonosok István és a karmeliták Irgalmasság anyja kolostora; két ispotály: a Lázár és az Erzsébet; a ferenceseknek és domonkosoknak egy-egy beginaháza; Pesten és Szentfalván két plébánia: a Boldogasszony és a szentfalvai; két férfikolostor: a ferencesek Péter és a domonkosok Antal kolostora; és mindkét rendnek egy-egy beginaháza; több önálló kápolna: a Mihály, a Kozma-Damján, a Katalin. Felhévizen keresztes konvent, majd társaskáptalan, a Szentlélek-rend kolostora és ispotálya működött; Óbudán társaskáptalan; két plébánia: a Margit és a Jakab; több önálló kápolna: az Erzsébet, a László, a Katalin, a Mária, az István; valamint a ferencesek Ferenc, a klarísszák Boldogasszony kolostora. 5 Kumorovitz L. Bernát: A budai várkápolna és a Szt. Zsigmond-prépostság történetéhez. Tanulmányok Budapest múltjából, 15/1963/122—23. — Brunner i. h. 6 Ezekre 1. Szilágyi Loránd: A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban, 1458—1526. Bp., 1930, passim. — Mályusz Elemér: A magyar társadalom a Hunyadiak korában. A hűbériség és a rendiség problémája. Mátyás király emlékkönyv, Bp., é. n., I. k. 367. skk. — Kubinyi András: A kincstári személyzet a XV. század második felében. Tanulmányok Budapest múltjából, 12 (1957) 25—31. — Elekes Lajos: A középkori magyar állam története megalapításától mohácsi bukásáig, Bp., 1964, 201. skk. 7 Fritz Rörig: Wirtschaftskräfte im Mittelalter. Abhandlungen zur Stadt- und Hansegeschichte. Herausgegeben von Paul Kaegbein. Weimar, 1959, 197—99, 217—20, 573—76, 652, 666. stb. — Etienne Hajnal: Le röle social de l'Ecriture et PEvolution européenne, (Extráit de la Revue de l'Institut de Sociologie, 14, 1934.) Bruxelles, 1934, 36. skk. — Vö. még Heinrich Bechtel: Wirtschaftsstil des deutschen Spätmittelalters. Der Ausdruck der Lebensform im Wirtschaft, Gesellschaftsbau u. Kunst von 1350 bis um 1500'. München und Leipzig. 1930, 139, 148—151, .314. skk. — Herbert Grundmann: Litteratus-illiteratus. Der Wandel einer Bildungsnorm vom Altertum zum Mittelalter. Archiv für Kulturgeschichte, 40 (1958) 60—61. kiemeli, hogy a polgárok, kereskedők hosszú ideig kitartottak a latin nyelv mellett, és Németország városaiban csak a XV. században jelentek meg anyanyelven tanító iskolák. (Magyarországon talán még akkor sem?)
