Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Ember Győző: A levéltártörténet módszertanához / 155–176. o.

A levéltártörténet módszertanához 167 tének kutatása — főleg a történet első szakaszában — nem vezethet kielégítő eredményekre, ha az iratképzők történetét figyelmen kívül hagyja. Az iratképzők történetének elsősorban azt a részét kell a levéltártörténetnek figyelembe vennie, amely az iratképzők ügyvitelével, azon belül pedig azok iratkezelésével foglalkozik. Az iratképzők iratkezelése és annak formája: az iratképzők által alkalmazott irattári rendszer a történelem különböző korszakaiban és a földkerekség különböző részein számtalan változatot mutat. Mint ahogyan pl. a növényvilágnak is számtalan változata van. De ahogyan a növényvilág egyes változatai rendelkeznek közös vonásokkal is, amelyek alapján rendszerbe foglalhatók, ilyen azonos, megfelelő rendszerezés alapjául szolgáló jegyeket az iratkezelés, az irattári rendszerek egyes változatai is mutatnak. A levéltártörténetnek legszebb, de egyben legnehezebb feladata az lesz,. hogy a különböző iratkezelési formákat, irattári rendszereket közös rendszerbe foglalja. A levéltártörténetnek is szüksége van egy Linnére, a levéltárak Linnéjére, hogy az ezt a nagy munkát elvégezze. Ahhoz azonban, hogy ez a levéltári Linné a maga összefoglaló művét megalkossa, szükség van arra, hogy a különböző országok és korok iratkezelésének és irattári rendszereinek a történetét monográfiák egész sora dolgozza fel, A levéltártörténetnek természetesen nemcsak az irattári rendszerekkel, hanem az iratkezelés számos egyéb kérdésével is kell foglalkoznia a levéltári iratok történetének ama szakaszában, amikor az iratok még nem levéltári intézmények, hanem az iratképző szervek és személyek őrizetében vannak. A .többi között pl. azzal, hogy az iratokat iktatták-e, s ha igen, milyen volt az iktatás módja? Vagy azzal, hogy az iratokra írtak-e irattári jelzetet, amely irattári helyüket meghatározza, s ha igen, miként tették ezt? Vagy azzal, hogy az iratokhoz készítettek-e segédletet, s ha igen, milyen fajta segédleteket? Vagy azzal, hogy az iratokat selejtezték-e, s ha igen, hogyan végezték el a selejtezést? Az iratkezelés kérdéseihez tartozik az is, hogy miként tárolták és őrizték az iratokat. E kérdésekre a levéltári technika története eredményeinek a felhasználásával kell választ adni. Mert azt talán felesleges is külön megmondani, hogy a levéltári technika történetébe az irattári technika története is beletartozik, a levéltári technika története nem hagyhatja figyelmen kívül a levéltári iratok történetének azt a szakaszát, amikor az iratok még nincsenek levéltári intézmények őrizetében. A levéltári iratok történetének második szakasza akkor kezdődik, amikor az itatok levéltári intézmények őrizetébe kerülnek. E szakaszban a levéltártörténetnek azt kell vizsgálnia, hogy a levéltári intézmények mi mindent tettek és tesznek annak érdekében, hogy a levéltári iratokat biztonságosan megőrizzék, továbbá hogy minél egyszerűbben és könnyebben használhatóvá, hozzáférhetővé tegyék. A használhatóság vagy hozzáférhetőség egyaránt jelenti az iratok fizikai használhatóságát, hozzáférhetőségét, valamint az iratok tárgyában, tartalmában való szellemi eligazodás lehetőségét. A levéltári iratok történetének vizsgálata ebben a szakaszban összefonódik a levéltári intézmények munkája, a levéltári munka jelentős részének a történeti vizsgálatával. Nevezetesen a levéltári munka ama részéről van szó,