Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Ember Győző: A levéltártörténet módszertanához / 155–176. o.

A levéltártörténet módszertanához 159 kérdés azután, hogy a levéltárak az ilyen korán átvett irattárakat hogyan illesztik be saját szervezeti keretükbe. Felvethető a kérdés, hogy a levéltártörténetnek mint a levéltári intézmények történetének az irattári szervek történetén kívül nem kell-e foglalkoznia maguknak az iratképző szerveknek és személyeknek a történetével is. Annál is inkább jogosult ez a kérdés, mivel számos iratképző szervnek és személynek nincs külön irattári intézménye, hanem az iratképző szerv vagy személy saját maga őrzi iratait, köztük a történeti forrásértékű levéltári iratokat is, mindaddig, amíg ez utóbbi iratok — esetleg a nem történeti forrásértékű iratokkal együtt — levéltári őrizetbe nem kerülnek. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a levéltártörténetnek mint a levéltári intézmények történetének az iratképző szervek és személyek történetével nem kell foglalkoznia, legalábbis nem olyan módon, ahogyan azt a levéltári és irattári intézmények történetével teszi. Nem kell foglalkoznia, mert ha foglalkoznék, levéltártörténet helyett a különböző iratképző szervek és személyek története lenne, államhatalmi, államigazgatási, jogszolgáltató, gazdasági szerveknek, magánszemélyeknek, családoknak stb., stb. a történetévé duzzadna. Ennek az abszurditása nyilvánvaló. Nem mondhatjuk azonban azt sem, hogy a levéltártörténet az iratképző szervek és személyek történetét teljesen figyelmen kívül hagyhatja. Amikor az irattári intézmények történetét kutatja, meg kell vizsgálnia azt a kérdést is, hogy ezek az intézmények milyen viszonyban vannak vagy voltak azokkal az iratképző szervekkel vagy személyekkel, amelyeknek iratait őrizniök kell vagy kellett, milyen helyet foglalnak vagy foglaltak el azok szervezeti felépítésében. Ugyanezt a követelményt kell támasztanunk — még fokozottabb mértékben — a levéltártörténettel mint a levéltári épületek és a levéltári anyag történetével szemben. A levéltártörténetnek e vonatkozásban ki kell terjednie az irattári és levéltári iratanyag és ez anyag őrzése történetének ama korszakára is, amikor ez az iratanyag még nem volt irattári és levéltári intézmények őrizetében, hanem az iratképző szervek vagy személyek maguk őrizték azt. — Erről a kérdésről a továbbiakban még részletesebben lesz szó. A levéltártörténet mint a levéltári és irattári intézmények története módszertanában elsősorban az intézménytörténet általános módszertani elveihez és követelményeihez kell, hogy igazodjék. Itt merül fel az a kérdés, hogy mi az intézmény és mi az intézménytörténet. Az „intézmény" szónak — mint annyi másnak nyelvünkben — több jelentése van, több fogalmat jelöl. Legáltalánosabb jelentése felölel mindenféle szervet, tulajdonképpen a szerv szó jelentésével azonos. Az így jelölt fogalmi körbe mindenféle szerv belefér, köz- és magánszervek, közigazgatási és kulturális szervek, hogy csak néhány példát említsünk a szervek rengeteg válfaja közül. Nyilvánvaló, hogy a levéltári és irattári intézmények az intézményeknek e tág fogalmi körébe beleférnek. Van azonban az intézmény szónak nem ennyire általános jelentése is, amely már jóval szűkebb fogalmi kört jelöl. E szűkebb fogalmi körbe nem tartoznak az államhatalmi, az államigazgatási, a jogszolgáltató szervek, általában a hatóságok és a hivatalok és még más egyéb szervek sem. Tisztázva, sajnos, az intéz**