Levéltári Közlemények, 38. (1967)
Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Kávássy Sándor: Földosztó szervek és működésük Somogyban 1919-ben / 69–85. o.
82 Kávássy Sándor A birtokrendező biztosok tevékenységét — mint az a forrásokból kitetszik — a hatóságok élénk figyelemmel kísérték. A visszaéléseket, a földosztás szabotálását kíméletlenül leplezték le. Különösen is élenjárt ebben Latinca Sándor, aki szívügyének tekintette a nincstelenek és a szegényparasztok földigényének kielégítését. Érdemes ennek illusztrálására a korabeli sajtó híradását ideiktatnunk: „Jól ki kellett szellőztetni a megyeháza nagy tanácstermét — olvashatjuk az egykorú híradásban —, mert a tegnap esti munkástanács-ülésen igen bűzös bombát robbantott fel a direktórium gazdasági ügyvezetője, Latinca direktóriumi tag. Minden szépítgetés nélkül;kiterítette a Budapestről Somogy megye nyakára küldött földosztókat, a konjunktúra szocialistákat. Ezek a 'szocialisták' (vigyázat, frissen mázolva) igen kedélyesen fogták fel hivatásukat, összeverődtek öten, hatan; kimentek, de nem a falukba, hanem a járási székhelyekre. Itt azután megállapították, kipuhatolták, hogy hol van a közelben valami jobbképű kastély, amibe behúzódhassanak. De kastélyt se használtak akármilyet. Csak az felelt meg ..., amelyik nem volt nagyon messze. Az ilyenbe azután kiszálltak, bevették magukat, mint moly a ruhába, s hozzáfogtak a dologhoz. Igenis, dolgoztak. Pezsgőztek, mint a néhai való hadimilliomosok, s kártyáztak, persze nem szende szűzmáriást, hanem parázs ferblit, lobogó bakkot. S hogy valamit mégis tegyenek, hát körlevelet adtak ki, amelybe belesajtóhíbázták, hogy ők a Somogy megyei direktóriummal egyetértve, megállapodva járnak el. így volt ez eddig. De nem lesz így ezután, mert a direktórium már megtette a lépéseket, hogy ezeket a konjunktúra szocialistákat hamarosan vegyék le a megye nyakáról, mert ha nem, hát ők lássák, hogy milyen forsponton repülnek ki a vármegyéből ' m Volt olyan eset is, hogy a birtokrendező biztost politikai magatartása miatt állították forradalmi törvényszék elé. 87 Több forrás utal arra, hogy a végrehajtásban, illetőleg a tényleges földosztásban a birtokrendező választmányok és a községi munkástanácsok is részt vettek. Ezt olvashatjuk ki a birtokrendező osztály vezetőjének a Somogyi Vörös Üjság számára adott interjújából is. 88 Erre utal az iharosberényi munkástanács 1919. április 8-i ülésének jegyzőkönyve is, amelyben azt olvashatjuk, hogy „a munkástanács által befejezett földosztás a felsőbb hatóságoknál tudomásul vétetett." 89 De erre más források is utalnak. 90 A földosztás kb. május végéig, június elejéig folyt. 91 Ezt követően, már a Tanácsköztársaság alatt megindult a földosztás és birtokrendezés végrehajtására 86 Pezsgőznek a pesti földosztók. Somogy vármegye, 1919. április 6. — Lásd még erre: Hogyan dolgoznak a földrendezők. Somogy vármegye, 1919. április 6, \ 87 Egy birtokrendező biztos visszaélései. Somogyi Vörös Újság, 1919. április 29. es Több bevetett földünk lesz. A földreform végrehajtása. Somogyi Vörös Űjság, 1919. április 29. 89 KÁL, Az Iharosberényi Munkástanács 1919. évi közgyűlési jegyzőkönyve. ^ KÁL, Berzence község képviselőtestületi jegyzőkönyve 1910—1933: A Berzencei Munkástanács 1919. március 31-i ülésének jegyzőkönyve. 81 Ld. erre a KÁL, SMFI 1159/1919. sz. alatt levő jelentéseket.