Levéltári Közlemények, 38. (1967)
Levéltári Közlemények, 38. (1967) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Szepesi Kamara tisztviselői a XVII–XVIII. században / 193–236. o.
204 Falienbüchl Zoltán mára működését, s mikor a szatmári béke után újra feltámadt: a Habsburg abszolutizmus és a rendiség között létrejött kompromisszum talaján, új körülmények közt kezdte tevékenységét, a személyzeti viszonyokat is új tényezők határozták meg. A tisztviselők XVII. század végi gazdasági helyzetét illetően eligazít bennünket egy fizetési ív, mely 1689 szeptember 1-ről kelt. 38 Eszerint az adminisztrátor évi fizetése, xenium nélkül 2400 forintot, a tanácsosoké 600, illetve 400, a magyar titkáré, a levéltárőré és az altitkáré 400, a pénztári ellenőré 300, a német titkáré csak 200 forintot tett ki. A többi tisztviselő, királyi határozatig csak ideiglenesen volt felvéve, „substituálva", tehát nem voltak véglegesítve. Az uradalmak főszámvevője 300, a lajstromozó 200, a fogalmazó 160, a levéltári segédőr pedig 150, az írnokok, szám szerint tizenketten, egyenként 100—100 forint fizetést kaptak. Az írnoki fizetés tehát nem volt nagy, bár a vásárlóerőt tekintve szűkösen meg lehetett belőle élni; mindenesetre egy család szükségleteire kevés volt. A fizetés megállapításánál az a szempont vezethette a felsőbb hatóságokat, hogy az írnokok úgyis fiatal emberek, akik a családalapításon még innen vannak, azonkívül hazulról sem egészen vagyontalanok, állásukat pedig csak átmenetinek tekintik. De az írnokokéhoz képest a tanácsosok fizetése sem túlságosan magas; az adminisztrátor esetében viszont a reprezentációs, kiszállási, írnoktartási stb. költségeket is beszámítva valóban nagy a különbség, nemcsak az írnokokéhoz, de a tanácsosokéhoz képest is. Itt már az uralkodói kegy és az a félelem játszott közre, hogy a nem kellően megfizetett vezető az állásával járó lehetőségeket a maga gazdagodására fogja felhasználni. Ez a félelem, a kor szokásait ismerve, nem volt egészen alaptalan. Az abszolutizmus a fizetéseknél egyébként is szerette a szubordinációt a többszörös számokkal kifejezni, mint ahogyan a rangokban is a „Dominus" címet, mely az írnokot is megillette, a magasabb fokozatú állásoknál fokozzák a „Generosus Dominus", „Praenobilis, Perillustris Dominus" vagy a „Perillustrissimus Dominus" stb. címekkel és ezeknek különféle variánsaival. Tény mindenesetre, hogy az írnokok helyzete szerény, családdal súlyosbítva éppenséggel nehéz volt, ha valami más forrásból származó jövedelem nem állt a rendelkezésükre. A középtisztviselők fizetése viszont megfelelő volt. E korszak közigazgatásának költségességét elsősorban nem a foglalkoztatottak nagy száma, hanem a vezetőállásúak mértéken felüli fizetései okozták, melyek a reprezentációt voltak hivatva lehetővé tenni. 39 Ez azonban egészen II. Józsefig mindig így is maradt. Figyelemre méltó az is, hogy a szepesi kamarához került külföldi tanácsosok legnagyobb része — Schröder, Sbarra, Oppersdorff, Kirchner — nem vált indigénává Magyarországon, birtokot tehát nem szereztek, családjuk itt nem telepedett le, nem gyökeresedett meg. Ez hihetőleg nem véletlen. Az uralkodói abszolutizmus előőrsei voltak, kiknek elkeveredését a magyar nemességgel, meggyökeresedésüket az itteni talajban megbízójuk nem látta volna szívesen. Feladatuk az uralkodó szolgálata volt, amelynek befejeztével viszonylag rövid idő múlva, ha közben el nem haltak, úgy tértek vissza az örökös tartományokba, 38 Budapesti Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Kaprinay-gyűjtemény, 7. köt. 215—221. 1. „Status et Ordo Membrorum Camerae Scepusiensis." (A továbbiakban: Status et Ordo) 39 Például: A szepesi kamara kiadása az 1663. évben összesen 42 356 forint 36 1/4 dénárt tett ki: ebből egyedül a főkapitány és az alkapitány fizetése együtt 5000 forint, több mint 10%. Ld. Ember i. m. 184. 1.
