Levéltári Közlemények, 38. (1967)
Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.
16 Mályusz Elemér A nehézség inkább az, hogy a mi korunk érdeklődése más, mint két-három generációval korábban élt elődeinké s így olyan utalás, hogy egy oklevéltár valamelyik uralkodó család származási rendjét tisztázni segítő okleveleket tartalmaz, ma már senkit sem elégít ki. Ily esetben nem segíthet más, mint az oklevéltár átlapozása. Egészen kezdő munkatárs nem jut ugyan sokra a futólagos átnézéssel, az a szakember azonban, aki tisztában van az illető kor lényegével, akinek tárgyismerete elég nagy, érdeklődése széles körű, különösebb időráfordítás nélkül meg tudná fogalmazni az értékelést, amely kedvet ébreszthetne nem egy kutatóban, hogy az esetleg méltatlanul mellőzött oklevéltárat a maga problémája szemszögéből áttanulmányozza. Éppen az a körülmény, hogy minden nemzet medievistái gyakorlatból jól ismerik saját forráskiadványaikat s tájékozottak oly mértékben, hogy külön utánjárás nélkül is értékelni tudják azokat, jelent nagy előnyt az Archivum számára. Egy magyar kutatónak sok fáradságába és idejébe kerülne egy francia- vagy spanyolországi oklevéltár tartalmának jellemzése és értékelése, ugyanakkor hazai forráskiadvánnyal kapcsolatban elég, ha ismereteit rendezi, emlékezetét felfrissíti és leírja, hogy milyen kérdésekre vonatkozólag ad feleletet a publikált okleveles anyag. Hozzá hasonlóan tanácstalanul állana egy francia medievista, ha egy magyar oklevéltár felől kellene véleményt nyilvánítania, holott saját országa egy-egy forráskiadványának jellemzése nem jelentene számára problémát. Ezért mondhatjuk, hogy az akadályok és az előnyök annyira kölcsönösek, hogy egyedül a munka jó megszervezésétől függ a siker, az európai középkor okleveles forrásanyagát megismertető Archivum elkészülése. Megvalósulása érdekében megpróbáltuk eldönteni, hogy külső ismertető jegyeik alapján voltaképpen hány csoportba is tartoznak oklevéltáraink. Összesen kilencet állapítottunk meg. Mindegyik csoportot egy-egy oklevéltárnak a leírásával illusztráljuk, abbgl a meggondolásból kiindulva, hogy a példák azonkívül, hogy tájékoztatnak az Archivum jellegéről, azt is bizonyítják, hogy elkészítése, ha a munka nemzetenként megoszlik, nem kíván különösebb erőfeszítést. /. Oklevéltár, amely egyetlen levéltári fond teljes anyagát szó szerinti közlésben tartalmazza. Codex diplomaticus domus senioris comitum Zichy de Zieh et Vasonkeő. 1—12. kötet. Bibliográfiai leírása közölve: Repertórium I. k. 135. I. A Zichy család a XIX— XX. században egyike volt a leggazdagabb mágnás családoknak, levéltára pedig a legnagyobbaknak. Levéltára a budapesti Országos Levéltárban van. A család a levéltárában fennmaradt valamennyi középkori oklevél kiadásával a magyar történetírás érdekeit kívánta előmozdítani. A közölt oklevelek az 1165—1490, 1513—1524 évekből származnak. Számuk 4784. Mivel a levéltárban magára a Zichy családra vonatkozólag csak elenyészően kevés oklevél található, mintegy a hiányok pótlása végett a kiadók a családról más levéltári fondokban elszórtan fennmaradt néhány oklevelet is kiadtak. A levéltár azoknak a kihalt családoknak az okleveleit őrzi, amelyeknek birtokait a Zichy család örökölte s a magyar szokásjognak megfelelően a birtokokkal együtt a reájuk vonatkozó okleveleknek is tulajdonosává lett. Az egyik, a Bátmonostori család, a XIV. sz. első felében az Anjou-uralkodók szolgálatában lett nagybirtokossá. Felemelkedése, meggazdagodása, birtokszerzésének módja tipikus. Az 1437—1458. évi oklevelek megvilágítják a mozgalmas trónviszályok részleteit és a köznemesség előtérbe lépése által meghatározott rendi fejlődést s mert Bátmonostori László néhány évig főkincstartó volt, a királyi adóügy adminisztrálását. A másik család, a Várdai a XV. században jutott nagy hatalomhoz. Várdai István bíboros kalocsai érsek és királyi kancellár lett. A család intellektuális pályán működő tagjainak levelei főleg az olaszországi egyetemeken tanuló magyar diákok életét jellemzik. A Bátmonostori család uradalmai főleg a Duna mentén, a Várdai családé a Tiszántúlon terültek el. Az utóbbiakról urbáriumok is maradtak fenn. A jobbágyság életének megismeréséhez igen sok oklevél nyújt részletes adatokat. Területileg az oklevelek a