Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.

A magyar medievisztika forráskérdései 11 az ajánló levelek, amelyeket egy pápai megbízott érdekében a kúria különböző magyar előkelőségekhez intézett, az itthoni hatalmi viszonyokról tájékoztatnak. Joggal tehetjük fel ugyanis, hogy a pápai udvar tudta azt, hogy kiknek a szava dönt Magyarországon, s ezekhez fordult ajánlásával. Emellett magában is figyelemre méltó, hogy VI. Kelemen pápa Lackfi András székely ispánt 1348-ban „comes trium generum Siculorum"-nak nevezte.

18 Tudjuk, hogy az elnevezés, amelynek megnyugtató magyarázatát egyébként máig nélkülözzük, a XIV. sz.-ban tűnik fel s az 1348-Í megemlékezés nem a legrégibb. Viszont mert a korábbi elnevezés 1339-ből, ill. 1344-ből ismeretes,

19 a pápai utalás még mindig korai ahhoz, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül. De akadunk oly adatra is, amely fontos kérdésnek régóta keresett megoldására vezet rá. A probléma, amely már a kortársakat is foglalkoztatta, ez volt: adott-e a magyar királyi család a pápának pénzt, hogy annak fejében engedélyezze András hercegnek, Johanna férjének megkoronázását, s az összeg letétbe helyezése volt-e a feltétele, hogy a pápa 1345 jún. 10-én kibocsássa rendeletét, amely azután okul szolgált a magyarellenes pártnak a herceg meggyilkolására. Három kortárs egymástól függetlenül szól a vesztegetésről. Küküllei János részletes leírása szerint Erzsébet királynénak Itáliából hazatérte után követei a pápai udvarban kötelezettséget vállaltak, hogy András herceg jogának elismeréséért 44 000 márkát fog a király és anyja fizetni, ezek az ígéretet nem helyeselték ugyan, de — nem akarván megbízottjaikat meghazudtolni, teljesítették a kötelezettséget és a pénzt, súlyos adó kivetésével öszszegyűjtve, el is juttatták a kúriába.

20 Cola di Rienzo, a római néptribun a prágai érsekhez intézett levelében 60 000 uncia aranyra tette a pápai engedélyért adott összeget,

21 a közel egykorú strassburgi krónikás, Mathias von Neuenburg pedig 80 000 forintra.

22 Az összegek nem egyeznek ugyan, azonban együttesen azt bizonyítják, hogy az európai közvélemény pénzügylettel látta a magyar herceg nápolyi királyságának ügyét összekapcsolva. Küküllei szavahihetőségét nagyban növelné, a pápai politika jellegének tisztázását pedig megkönnyítené, ha kétségtelen bizonyíték volna kezünkben az összeg átutalásáról. Ilyennel mindmáig nem rendelkezünk, mivel adataink csak közvetve alkalmasak feltevéseink valószínűsítésére. Gergely csázmai prépostnak, Erzsébet királyné avignoni követének hazatérte után 1344 novemberében a pápához küldött jelentése, hogy a reá bízott ügyekben sikeresen eljárt, több követtársával együtt hamarosan útnak indul s ezekkel együtt jelentékeny pénzösszeget szállít a pápai kamara részére, azután VI. Kelemen pápának elismerése, aminek jeléül a prépostot már Avignonba érkezése előtt csanádi püspökké kinevezte,

23 nem vonatkoztatható szükségképpen esetünkre. Hasonlóképpen a pápa 1345 márciusában a Velencébe érkező magyar követekhez — Gergely püspök, Nagymartoni Pál országbíró, Tamás segösdí ispán, Pál királyi apród — intézett utasítása sem, hogy a kamara részére hozott pénzösszeget a dominikánusok ottani perjelének kell átadniok.

24 Az összeg nagyságáról és rendeltetéséről ugyanis nincs szó az iratokban. Sajnálatos módon nem tartalmaznak vele kapcsolatba hozható bejegyzéseket a pápai számadáskönyvek sem, mint 1931-ben megjelent kiadásuk alapján megállapítható.

85 Az oly régóta hiányzó bizonyítékot szolgáltatja most kezünkbe Déprez—Mollat kiadványa azzal, hogy a magyar követség által hozott pénzösszeg nagyságáról tájékoztat. Abból, hogy 1346. jan. 21-én, tehát csaknem egy esztendővel a magyar követség megérkezése után, még mindég kereken 30 000 aranyforintot utalhatott ki a pápa a velencei dominikánusoknál elhe18 I. m. 1607. sz. 19 Karácsonyi /.; A három nemzetségű székelyek. Erdélyi Irodalmi Szemle 2 (1925) 353. 1. 20 /. G. Schwandtner: Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini. Vindobonae 1766., I. k. 219. sk. 1. 21 A. Gabrielli: Epistolario di Cola di Rienzo. (Fonti per la storia d'Italia, VI. k.) Roma 1890. 149. sk. 1.; K. Burdach—P. Piur: Briefwechsel des Cola di Rienzo. III. Teil. (K. Burdach, Vom Mittelalter zur Reformation. Forschungen zur Geschichte der deutschen Bildung. IL Bd. III. Teil). Berlin 1912. 238. 1. 22 M. G. H., SS., N. S. 4/1, Die Chronik des Mathias von Neuenburg, hrsg. v. A. Hofmeister. Berlin 1924. 165. sk. 1.; Anjoukori Diplomáciai Emlékek. II. k. 393. 1. 23 Fraknói i. m. I. k. 181. sk. 1. 24 Uo. 182. 1. 28 Vatikanische Quellen zur Geschichte der päpstl. Hof- und Finanzverwaltung 1316— 1378, V. k-, L. Mohler: Die Einnahmen der apostolischen Kammer unter Klemens VI. Paderborn 1931.