Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.

68 V. Windisch Éva gyűlési iratolk, s mindenfajta országos érdekű tárgyalással kapcsolatos iratok, vagyis általában a közjog szempontjából érdekes iratanyag összegyűjtését javasolta.

17 S míg a fent ismertetett forrásanyag lelőhelye az egész ország lett volna: az őt érdeklő forrásanyagot elsősorban a levéltáraikban remélhette megtalálni. Közismert tény azonban, hogy a levéltáraik használata oam tartozott a könnyen elérhető dolgok közé a XVIII. századi Magyarországon. Mind az állami, mind a törvényhatósági, vagy magánkézben levő levéltáraikat tulajdonosaik féltékenyen őrizték, abból a (az akkor már teljesen zűrzavarossá vált feudális tulajdon viszony okra jellemző, s közöttük valóban indokolt) mentalitásból indulva ki, hogy a levéltár anyagában esetleg a levéltár birtokosának erkölcsi vagy anyagi jogait, érdekeit sértő iratok lennének találhatóak. Ez a szemlélet a történeti kutatás fejlődése elé áthághatatlan gátat emelt. A XVIII. század folyamán csak kevés kiváltságosnak sikerült levéltári anyagot feltárnia: Hevemesi és társai főleg egyházi levéltárakban gyűjtöttek anyagot; Kaprinai és két rendtársa: Terstyánszky János és Wagner Károly már néhány városi és családi levéltárba is eljutottak; Pray, Kollár Ádám, Benczúr József mint az uralkodóház jogainak érvényesítése érdekében dolgozó • történészek jutottak hozzá levéltári anyagihoz.

18 Különösen szorosra voltak zárva az állam anyagi érdekeire vonatkozó aktákat őrző kamarai levéltár kapui. Ezek a XVIII. század második felében csak néhány kutató számára nyílnak meg; közöttük Kollár, Kaptrimai, Pray és Batthyány Ignác, a későbbi erdélyi püspök a nevesebbek.

19 A levéltár tisztviselőit eskü kötötte, hqgy nem vállalják magánszemélyeik ügyeinek intézését (ti. a levéltár anyaigának felhasználás ával), s kifejezetten tilos volt számukra, hogy a levéltárban őrzött iratokat valakinek megmutassák, vagy az iratok tartalmát bárkivel közöljék.

20 Kovachich tehát, még ha munkaköre kapcsán foglalkozott volna is eredeti iratokkal, ami, mint láttuk, nem történt meg, az így megismert anyagnak tudományos munkájában semmi hasznát sem vehette volna. Sőt, egyáltalán az a körülmény, hogy levéltári jellegű anyaggal saját kezdeményezésére, hivatalos megbízás nélkül, tudományos szempontból foglalkozott, ilyet publikált, csaknem függetlenül kutatásai irányától kétessé tette megbízhatóságát a levakar szempontjából, — és ez volt az a harmadik tényező, amely hivatali mellőztetéséhez hozzájárulhatott. Hogy ez az utóbbi nehézség mennyire valóságos volt, mutatják azok a : kellemetlenségek is, melyek ebben a vonatkozásban Kovachichot érték. 1800-ban a levéltár új vezetője, Lendvay Márton feljelenti Kovachichot az udvari kamaránál, hogy esküje ellenére kétszeresen vétett a titoktartás kötelezettsége ellen: 1791nben megjelent Institutum Dipilomatíco-Hiistoricum c. miűvében egy 1501. évi privilégiumot kivonatosan közölt; egy 1444. évi dekrétum létezéséről pedig említést tett Lakies helytartótanácsosnak. Kovachich terjedelmes véde17 Ld. erre az Institutum Diplomatico-Historicum és a Vestigia Comitiorum c. művekben megjelent tervezeteket, (Ismertetem id. Századok-cikkemben.) 18 Hóman Bálint: A forráskutatás és forráskritika története Magyarországon. (Történetírás-és forráskritika. Bp. 1938.) 394—397, 400—401,.406—408. 1. 19 Herzog József: A magyar kamarai levéltár története. Levéltári Közlemények 1931. 282—283. 1. 20 Uo. 275. 1 •