Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.

66 V. Windisch Éva erről. Hivatali ímellőztetése mégis érthető — ha nem is kizárólag iránt az általa feltételezett személyes intrikák, 'hanem minit több, általánosabb tendencia együttes eredménye. Az egyik ilyen körülmény Kavaehich társadalmi helyzetéből fakad. E kor hivatalaiban alsóbb és magasabb rangú tisztviselők között éles határ húzódik; egyedül a képzettság ezen a választóvonalon nem, vagy csak ritkám segít át. A laikus értelmiségi réteg csiak most van kialakulóban és imég nem jött el az idő, amikor az értelmiségi munka önmagában biztosítani iképes a bürokratikus előrejutásit. Kovaohicih nemesnek tartja ugyan magát, de régi nemességét nem sikerül igazolnia, s bár 1799-iben az uralkodó tudományos érdemeire való tekintettel ímegnemesíti: hivatali alárendeltségén ez imár nem változtat, a vezető hivatalnoki gárdába nem sikerül bejutnia. Törekvései kudarca egy egész korszak feltörekvő értelmiségének kudarcát példázza. A másik körülmény, mely Kovachich előrehaladását gátolja, már politikai természetű. Kovachich tudományos tevékenysége a legkényesebb területen, a közjog szférájában mozog, sok .szállal kapcsolódva a kilencvenes évek elejének nemesi mozgalmaihoz. S míg kérvényeiben loyalitását hangoztatja, s arra célozgat, hogy munkásságával az uralkodó jogait és érdekeit kívánja védelmezni: a megjelenő műveik ezeket az ígéreteket nem támasztják alá, sőt többségük világosan a rendi célkitűzések szolgálatában áll. Természetes tehát, hogy az 1794 utáni politikai légkör nem ikedvez előmenetelének; ha nem is a gyanús, de legalábbis a nem teljesen megbízható elemeik között könyvelik el, akinek hivatali előbbrevitele nem látszik előnyösnek a rendszer stabilitása szempontjából. A harmadaik — s bővebben ismertetendő — tényező Kovachich mellőztetésében történészi tevékenységének jellegével függ össze. Kovachich ugyanis — s ez működésének egyik legfőbb jelentősége — nem elégedett meg azzal a forrásanyaggal, ami a kutatás számára akkor rendelkezésére állt. Célul tűzve ki a magyar- jogtörténet 'megújítását, ezt a munkát a kéziratos forrásbázis feltárásával kívánta megkezdeni, s számtalant tervet készített e feltárás körét s gyakorlati megvalósítását illetően. A források körének számbavételében egy rövid vázlata az, amelyben, ha némileg rendszertelenül is, a legátfogóbb nézeteket fejti ki. A De fontibus • históriáé Hungáriáé adversaria című, kelet nélküli, a századforduló táján keletkezhetett írás. három csoportban sorolja fel a magyar történelem lehetséges forrásait. Első csoportnak az eredeti szövegeket tekinti — ez a csoport leginkább a ma elbeszélő forrásnak nevezett forrásanyaggal rokon. Idetartoznak a krónikák, a naplók (ideértve a naptárakba írt feljegyzéseket is), az űtinaplók, a jelentések (az országgyűlési és egyéb tárgyalásokról készük jelentések, a követjelentések), a történetileg érdakes levelek, az emlékiratok, az önéletrajzok és a közel egykorú életrajzok. Második csoportnok a kompilátorok munkáját tekinti Kovachich — ez alatt félig feldolgozott, vagy már összegyűjtött forrásanyagot, sőt, a XVIII. század történetírói módszerével megírt műveiket is értve: ilyenek az annalesek (köztük Pray és Katona ilyen jellegű művei is), s rövidebb időszakokról írott hasonló művek; egyes területek: püspökségek, kerületek története, melyek általában sok forrásszöveget is tartalmaznak; móltóságjegyzékek; kiadatlan forrásanyagokról, oklevelekről