Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - Szedő Antal: Levéltári filmezés / 3–16. o.

A levéltári filmezés 5 észrevenni, hogy az unalmas másolgatásöktól (Public Record Office: Tedium of , copyng in extenso from original documents) milyen könnyűszerrel meg lehet szabadulni az iratok lefényképezésével, és milyen kényelmesen lehet távoli evő levéltáraik anyagában mikrofilmek útján kutatni. A II. világháború pusztításai a levéltári anyagban, ugyanakkor az elásott vagy más módon elrejtett mikrofilmekkel kapcsolatos jó tapasztalatok erősen ráirányították a figyelmet az úgynevezett biztonsági filmezése-bre. Nyilván ezért került sor arra, hogy már az Első Nemzetközi Levéltáros Kongresszuson, Párizsban, 1950. augusztus 24-én a mikrofilmezés kérdéseit tárgyalják meg, Lester R. Born-nalk, a washingtoni Kongresszusi Könyvtár Mikrofilm Szolgálata vezető jéinak referátuma alapján. Ez a referátum igen alapos munka volt: természetszerűleg sóikat foglalkozott a mikrofilmezés technikájával, hiszen a téma először került nemzetközi levéltáros kongresszuson tárgyalásra és az a kongresszus rendes, .nem rendkívüli kongresszus volt, csaknem négyszáz résztvevővel. Magam részéről úgy vélem, hogy ennek a rendkívüli kongresszusnak lehetőségeit, azt, hogy a világ legjobb levéltári szaikemiberei gyűltek itt össze, arra kell falhasználinuinik, hogy a mi/krofiilimezés legfontosabb problémáit vitassuk meg. Nem térek ki tehát arra, hogy egyik-másik felvevő gép, leolvasó vagy automatikus előhívó előmyeit-hátrányait fejtegessem, — a technikai fejlődés ezen a téren eléggé nivellálódott. Véleményem szerint ui. a mikrofilmet elsősorban mint új levéltári anyagot kell szemlélni, ennek az új levéltári anyagnak azokat a problémáit kell megvitatni, melyek az anyag újszerűségével járnak együtt. Ebből a célból kérdőíveket bocsátottunk ki, melyre 29 ország levéltárosai feleltek. Ezeknek a kérdőíveknek alapján igyekeztem elsősorban az európai országok levéltári mikrofilmezésének helyzetét, problémáit tömören ismertetni. Tudatosan nem a szakirodalomra, hanem a kérdőívekre támaszkodtam. Hiszen joggal feltehetjük, hogy az itt résztvevők ezt a szakirodalmat — ideértve a nemzetközi reprográfiai kongresszusok anyagait is, melyek kitűnően szokták összefogni a technikai fejlődés problémáit és ismertetik állapotát, helyzetét — ismerik, de a szakirodalom sokszor inkább vágyakat, kívánalmakat közöl, mint tényeket. Célom volt valóban vitához szoLgáltatni jó alapot, tehát a jelenlegi helyzetet éles vonásokkal felrajzolni, a problémákat kiemelni és szükség esetén az advocatus diaboli szerepétől sem yjÉszariadiii. Előre le akarom szögezni elsőnek azt, hogy bár a mikrofilm új levéltári anyag, de semmiesetre sem teszi feleslegessé a régi értelemben vett levéltári anyagot. A levéltárakban egyáltalán nem miikrofilimeznek azért, hogy az eredeti anyagot, melyről a mikrofilmek készültök, el lehessen dobni. Ezt a módszert a vállalatok, üzemek, bankok alkalmazzák, de az iratok állványon tartása és raktározása egyelőre nem kerül többe, mint a mikrofilmezés, bár a mikrofilmek az eredeti iratok férőhelyének csupán töredékrészét igénylik. Azt hiszem, elfogadhatjuk Kaye Lamb úrnak, Kanada levéltárosának véleményét, mely szerint a helyettesítő mikrofilmezés csak olyan anyagnál kerülhet egyáltalán szóba, amelyet legalább 20 évig meg kell őrizni. De a mikrofilm sohasem fogja annyira magán viselni az idők bélyegét, nem fogja annyira árasztani, lehelni a századok hangulatát, hogy a mikrofilmek kedvéért valaha is meg tudjunk válni történelmileg értékes iratoktól. Jó, talán a legerősebb példa ez a „pretium affectionis"ira.