Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Papp László: Magyar nyelvű levelek és okiratok formulái a XVI. században. (Nyelvtudományi értekezések 44.) Budapest, 1964. / 147–149. o.

148 Irodalom csak az érintkezés, a mindennapi élet nyelve volt magyar a magyar társadalom minden osztályában, hanem az állami élet kezdetétől Mohácsig (természetesen, azon túl is) az ügyek megtárgyalása is magyarul folyt. Papp László is idézi Albericusnak Serafin esztergomi érsekhez intézett szavait (6. 1.), amelyekből kiderül, hogy a törvényeket már a XI. században magyarul tárgyalták meg, s a magyarul megvitatott szövegeket fordították azután latinra. Nem vitás, hogy a közigazgatás és jogszolgáltatás nyelve is magyar volt legalsóbb szinttől a legfelsőbbig. Azt pontosan tudjuk, hogy a tárgyalások anyaga kezdetben miért kényszerült az írásos ügyintézés latin formáiba. írnitudás és latinul tudás egyet jelentett, s ez a tudás szinte monopolizált tulajdona volt az egyház embereinek. így volt ez egész Európában, de amíg tőlünk nyugatra az írásbeliség lassan levetette a latin nyelv köntösét, nálunk lényegében a múlt század közepéig az írásos ügyintézés uralkodó nyelve a latin maradt. Ennek a sajátos magyar, részben kelet-európai kulturális jelenségnek igen mélyen fekvő társadalmi-gazdasági alapjaira villant fényt az a megfigyelés, hogy például nálunk a XV. század végén, a XVI. század elején is a világi karrier, az élrejutás egyik feltétele a prelatusi jelleg volt. A mohácsi politikusok jelentékeny része már régen bent ült valamelyik főpapi stallumban, az országos politika jelentős tényezőjeként, amikor az egyházi illem akkori disciplináris szabályaival nagykeservesen rá le'hetett őket szorítani a papi rendek felvételére. Világos, hogy a latin nyelv kizárólagosságát az ügyek intézésében nemcsak az egyház egyetemes tekintélye és ragaszkodása a latinhoz magyarázza, sőt tán elsőrenden nem is ez, hanem gazdasági okok, legvalószínűbben az, hogy az állam nem tudott megfelelő financiális alapot teremteni az egyháztól független világi értelmiség, hivatalnoki réteg kialakítására. Persze, a vidéki értelmiség, a megyei hivatalnokság deákos műveltségét, latin íráskultúráját ez nem magyarázza, legfeljebb annyiban, hogy ez a réteg erősen függött a kényszerűségből egyházi jellegű, magas értelmiségtől. Kérdés, mind e körülmények között miképp tört magának utat a magyar nyelvű ügyintézés? Először a legszemélyesebb, bizalmas, részben az érdekeltek legsajátabb gazdasági érdekeit érintő kérdések írásos közlése Öltött magyar formát. Ez a jellegzetesen magánírásbeliség éppen Mohács idejére kezdett kibontakozni. A nagy katasztrófa megállította a fejlődést, hogy a XVI. század közepén újra nekilendüljön s megteremtse azt a magyar nyelvet, amely gyümölcseit a XVII. század irodalmában érlelte ki. Mohács előtti okleveleinkben tízezerszám maradtak ránk a beszélt nyelv emlékét őrző magyar szavak. Szavak és kifejezések, amelyeknek latin megfelelőjét írásba foglalóiuk vagy azért nem találta meg, mert nem tudott jól magyarul, vagy azért, mert nem tudott jól latinul. A latin okleveleknek ezek az elemei szolgálhatnak kiindulásul annak az útnak a felderítéséhez, amelyen az ügyintézés magyarsága lassan-lassan megtalálta írásos magyar formáját. Istványi Géza megfigyelése szerint (i. h. 55. lap) a kiterebélyesedő magyar levelezés egyik sajátossága, hogy a levelek szövegébe nem simulnak bele a formulák, hanem idegen testként ütr köznek ki belőlük. „Merőben Önálló életet élnek. Ha elhagyjuk őket, a levél akkor is befejezett egészet alkot." Úgy gondolom, ezt a megfigyelést is értékesíthetjük az írásos ügyintézés magyarrá válása folyamatának felderítésénél. Ahogy ezek a formulák nem máról holnapra, hanem százados fejlődés eredményeképp nyerték el sztereotip alakjukat, formálódhatott a XI. század óta megszakítatlan magyar társalgási nyelv is. A szokványos ügyek intézése során fokozatosan szokványossá váltak a magyar nyelvben legjobban bevált, leghasználatosabb formulák is. Nyelvünk állományának ez a sajátos készlete tette lehetővé, hogy amikor a történelmi körülmények_ (a török megszállás nyomán az egyházi szervezet bomlása, vele a latinnyelvű kancelláriák megfogyatkozása) , nemcsak megteremtették, hanem szükségképpenivé, tették a magyar' nyelvű ügyintézést, annak nem a semmiből kellett megteremtenie a maga formanyelvét. . Papp László több tanúkihallgatási jegyzőkönyvet idéz a XVI. század második feléből a beszélt nyelv pongyolaságainak, ill. elevenségének illusztrálására. E jegyzőkönyvek egyikemásika azonban illusztrált mást is, pl. a latinból magyarra forduló fogalmazás sajátosságaik „Egy inas monda, — írja egy 1572-es fassionalis — György uram, egy lovat hozék . . ., úr György monda, kösd meg ott." (38. lap. Idézetem nem betűhív. Kiemelés tőlem K. M.) A jegyzőkönyvvezető akkor, amikor az élőszóban elhangzott vallomást foglalja írásba, úgy írja a szöveget, ahogy hallotta, nemcsak magyar szavakkal, hanem a magyar nyelv szellemében is? „György uram"; amit azonban nem hallott, azt, amit gondolt, illetőleg amivel egybefűzte a vallomásokat, a jegyzőkönyvszöveg szokványos kötőanyagát, még a latinban megszokott. fogalmazási készséggel, latinos formában, latinos szórendben írta le magyarul: „úr György . . ." stb. A jegyzőkönyvnek ez a része szavaiban magyar volt, de a nótárius tollából oly rendben követték egymást e szavak, amilyen rendbe latin fogalmazványaiban szokta volt rakni azokat. íme, egy pillanatfelvétel arról, hogyan születhettek meg az első magyar írások. Kívá-