Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - IRODALOM - Mályusz Elemér: Alphons Lhotsky: Quellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs. (Ausztria középkoti történetének forrásai.) (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. XIX.) Graz, Köln, 1963. / 300–305. o.

304 Irodalom Sőt oly megállapításainkra is, amelyek segítségével korrigálhatják a részletek homályban maradása következtében téves állításaikat. Így Lhotsky esetében azt, hogy egyrészről a későközépkori magyar történetírás képviselői, Kézai, Thuróczy, másrészről az Annales Altahenses közt közvetlen kapcsolat kereshető. („Nicht in der österreichischen, wohl aber in der spätmittelalterlichen ungarischen Historiographie — Kéza, Thurócs (!) — scheinen die Annales Altahenses selbst — oder etwa jenes oben erwähnte Vorstadium? — ausgiebig verwertet worden zu sein." 173. 1.) Tudjuk jól, hogy sem Kézai, sem Thuróczy nem ismerték az altaichi évkönyveket, róluk — mondhatjuk — sejtelmük sem volt, hanem ezekből a legrégibb magyar krónikaszerkesztmény, a XI. sz. közepén keletkezett Ősgesta merített. Nemcsak az átvétel tényét, hanem azt is, hogy mily mértékben történt a kölcsönzés, nyomdatechnikailag is: feltünteti Domanovszky mintaszerű kiadása (E. Szentpetery, Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum, Vol. I, Budapestini 1937). A magyar forráskutatásnak ezek a szembetűnő megállapításai a szövegek oly minuciózus összehasonlításán alapszanak (Hóman B., A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII—

XIII. századi leszármazói. Budapest 1925. 82. sk. 1.), hogy a legrégibb magyar szerkesztménybe való átvétel kérdéses nem lehet, amint hogy vita magyar részről valóban csak arról folyt, hogy vajon az évkönyveket felhasználó Ősgesta a XI. sz.-ban vagy a XI. és XII. sz. fordulóján keletkezett-e. Mellékesen megemlékezik Lhotsky a Planctus destructionisról (233. 1.), azonban félreértésekkel. Marczali tényleg másodszor is kiadta, azonban nem Ungarns Geschichtsquellen (1882) c. munkájában, hanem a Történelmi Tár 1878. évfolyamában. Egyik kiadás sem kifogástalan. Ilyennek csak O. Holder-Eggeré (M. G. H., SS 29.) és Juhász Lászlóé nevezhető (Szentpetery, SS II. k. 593. sk. 1.). Itt és még egy-két helyen, pl. a Roger iusra. hivatkozásnál szívesen láttuk volna a Szentpetery, SS-re való utalást, örültünk volna, ha Lhotsky nem elégszik meg a kiadványt illető nagyon elismerő dicséretével (200. 1,),. hanem esetenként egyéb kiadások mellett a Scriptores-t is feremlíti. Egy nemzetközi használatra szánt, annakidején igen nagy anyagi áldozatok árán megjelentetett forráskiadványunk, úgy hisszük, joggal tarthat igényt, hogy ott, ahol másokkal egyenértékű, sőt jobb szöveget nyújt, figyelemben részesüljön, s így ösztönözze a kutatókat, hogy Bécsben található példányait a könyvtárak polcairól leemeljék. Éppen Lhotsky munkája kitűnő alkalmat: nyújtott volna, hogy kiadványunk ismertebbé legyen az osztrák szakkörök előtt. Ennek elmaradását oly veszteségnek érezzük, hogy nem kárpótol bennünket az a körülmény sem,, hogy Lhotsky helyenként részben magyar nyelvű irodalmat is felsorol, pl. Michael Beheimnél Bleyert, Wertnert. Végül megemlítjük, hogy 1483 mint Thuróczy krónikájának megjelenési éve (407. I.) sajtóhiba 1488 helyett. A munkának terjedelemre nagyobb, a 129. 1.-n kezdődő feléről szólottunk eddig. Ezt a lexikonszerű leírást egy rendszerező, szisztematikus rész előzi meg, amely méltán tarthat számot általános figyelemre és megbecsülésre. Akár azok körében is, akik nálunk a XX. sz. történetével foglalkoznak, akár Ausztriától távol eső országok medievistái közt. W. Bauer kézikönyvének, az Einführung in das Studium der Geschichte-nek szellemében, az ő hagyományait tovább fejlesztve, túláradó adatgazdagságára és szellemes bizonyításaira emlékeztetve mondja el Lhotsky a történeti forrásokról megfigyeléseit, amint azok az osztrák kútfők tanulmányozása közben tudatosultak előtte. A mindmáig hiányzó magyar történeti módszertan kézikönyvének eljövendő írói nagy: hasznát fogják venni Lhotsky fejtegetéseinek. Elsősorban azért, mert bátorítást meríthetnek eljárásából, hogy amint Lhotsky könnyen talált osztrák példákat az egyes kútfőfajok jellemzésére, ugyanúgy ők meg magyarokkal igyekezhetnek közelebb hozni olvasóikhoz forrásanyagukat. De azzal is, hogy nem feledkeznek meg a történeti kútfő fogalmának rendkívül gazdag voltáról. Ma nálunk — a sematikus szemlélet korának hatása ez — még mindig bátorításra van szükségünk. Túlságosan hozzászoktunk, hogy csak bizonyos forráscsoportokat tekintsünk oly anyagnak, amelyből előadásunkat felépítjük. Érdeklődésünk köre erősen leszűkült, mert elégnek találtuk, ha a történelem menetét a legfontosabb fejlemények tükrében bemutatjuk s így feleslegesnek látva annak igazolását, hogy az élet teljes egészét áthatotta a fejlődés dialektikája, a történelmet csak csonkán ábrázoltuk. Most meg kell szoknunk, hogy felismerjük, mint tükröződik az élet ezernyi vonatkozásában az alapvető fejlődés, a látszatra, elszigetelt jelenségeket pedig, felismerve összefüggésüket, úgy kell ábrázolnunk, hogy száraz, sematikus csontváz helyett az élet viruló teljessége bontakozzék ki a ma embere előtt. Az olvasó talán nem fogja úgy találni, hogy visszaélünk türelmével, ha felsoroljuk a nem nagy terjedelmű, de szűk helyen is gazdag ismeretanyagot tárgyaló rész tartalomjegyzékét» A szerző a következő húsz kis fejezetbe csoportosította anyagát: A természet, temetkezési he-