Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - IRODALOM - Mályusz Elemér: Alphons Lhotsky: Quellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs. (Ausztria középkoti történetének forrásai.) (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. XIX.) Graz, Köln, 1963. / 300–305. o.

Irodalom 303 Néhány szembeötlő példát ragadunk ki annak illusztrálására, hogy az osztrák középkori kútfő anyagban magyar vonatkozások mily gyakran tűnnek elő. Walter de Móra dominikánust 1346-ban III. Edvárd angol király követül küldte Magyarországra. Elszámolását kiadta Fr. Trautz, Die Reise eines englischen Gesandten nach Ungarn, MIÖG 60 (1952) 359—368. 1. A III. Frigyes kancelláriájában működő Nicolaus Petschacher, akitől Zsigmond császárra, Albert királyra, Erzsébet királynéra írt latin sírversek, a várnai csatában elesett Ulászlóról szerzett költemény ismeretesek, Magyarországhoz is verssel fordult (J. Huemer, Historische Gedichte aus dem XV. Jahrhundert, MIÖG 16 (1895) 633—652. 1.) A IL Albert és III. Frigyes korából származó német krónika kiterjeszkedett Magyarországra s az író jól értesültsége miatt mi is sokszorosan sajnálhatjuk, hogy a Cillei-kapcsolatok miatt különösen értékes forrásból csak csekély töredék maradt korunkra. (A. Lhotsky, Eine unbeachtete Chronik Österreichs aus der Zeit Kaiser Friedrichs III. Festschrift zur Feier des zweihundertjährigen Bestandes des Haus-, Hof- und Staatsarchivs 1 (Mitteilungen des österreichischen Staatsarchivs Erg. 2, Wien 1949) 539. sk. 1.) Mátyás 1486-i bécsi bevonulásának rövid leírása máig kiadatlan. Bizonytalan, mily jellegűek voltak a svájci Bonstetten Albertnek, III. Frigyes udvari káplánjának (fi 504) kapcsolatai Mátyás királlyal. Lhotsky utalása (422. 1.) alapján arra gondolhatunk, hogy azok nem jelentéktelenek, arra mindenesetre érdemesek, hogy a róla szóló svájci történeti kiadványokat valaki kezébe vegye. Ladislaus Sunthaym leírásának részlete (Das Donautal, Jahrbuch für vaterländische Geschichte 1 (1861) 279. sk. 1.) jól ismert, amióta Ráth Károly fordításában magyarul is megjelent (Győri Történelmi és Régészeti Füzetek 2 (1863) 120—123. L), az a jellemzés azonban, amelyet F. Éheim nyújt a teljes munkáról, valamint Sunthaym egész írói működéséről (L. S. Ein Historiker aus dem Gelehrtenkreis um Maximilian I. MIÖG 67 (1959) 53— 91, 68. sk. 1.), természetesen megkönnyíti a száz év előtti kiadás s még inkább a magyar fordítás olvasójának helyzetét. Az a tény, hogy nem veszünk rendszeresen tudomást a szomszédságunkban folyó forráskritikai kutatásról, sajnos, kölcsönösnek mondható, mert Lhotskynál meg a magyar megállapításokról esik csak esetlegesen szó. Nem jutott Lhotsky kezébe Váczy Péter „Eugippiana" c. tanulmánya, noha ez még 1961-ben napvilágot látott s hozzá nemzetközi cserére szánt kötetben (Annales universitatis scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio historica, III. k. 41—58. 1.). Ez a körülmény azért is sajnálatos, mert a cikk nyelve sem jelentett volna akadályt s mert a Szt. Szeverin-legenda problémája szemmel láthatóan érdekli Lhotskyt, amint munkája ide vágó részének terjedelméből (135—141. 1.) látszik. Hasonlóképpen ismeretlenek maradtak Lhotsky előtt Mollay Károlynak Kottaner Jánosné életkörülményeit tisztázó eredményei. (Soproni Szemle 11 (1957) 1—9. 1.) Személy szerint is érdekelheti Lhotskyt, Ebendorfer Tamás monográfusát Jakubovich Emilnek forrásközlése, amely a XV. sz.-i osztrák történetírónak Hunyadi János hadjáratáról szóló 1446-i sajátkezű codexbejegyzését publikálta. Kétségtelen, hogy egy távoli codexben olvasható bejegyzésre csak a véletlen tehet figyelmessé, nem a rendszeres kutatás. így is akadt rá Stockholmban Végh Gyula, az Iparművészeti Múzeum egykori főigazgatója. Ő a 14 sornyi, magyar vonatkozású szövegnek megszerezte fényképét, azt átadta Jakubovichnak, aki azután közölte a Magyar Könyvszemle (Üj folyam 37) 1930. évfolyamában részletekbe menő tárgyi magyarázatokkal (203—207. 1.). A közlés mintaszerűen pontos, azonban a szöveg nem lett ismertté kinyomatása után sem. Bizonyára hozzájárult, hogy könyvészeti folyóiratban jelent meg s oly címen, amely semmiféle tartalomjegyzék olvasójának sem árulja el, hogy mely korról s kiről, miről szól. „A stockholmi Királyi Könyvtár magyar történelmi vonatkozású följegyzése" — ez a cím túlságosan, annyira általános, hogy nem kisebb mértékben a véletlen vezethet tárgyának a felismerésére, mint magának a codexnek az esetében. A folyóirat francia kivonatából ugyan pontosan értesülhet az olvasó, hogy Ebendorferről van szó, megtudja a codex jelzetét is, tehát a folyóirat jól előkészítette a külföld számára az anyagot, hogy kicéduláztassa, de mert a számbavételre nem került sor, változatlanul a véletlenre maradt, hogy észreveszi-e valaki a közlést. Ez pedig helytelen, mert még azzal sem vigasztalódhatunk, hogy amíg a természettudományokban egy közlésnek több éves figyelmen kívül maradása annak halálát jelenti, a történettudományban az elévülés nem következik ily gyorsan be. Egyedüli megoldásnak az első kínálkozó alkalomnak megragadása látszik, hogy, mint most is, felhívjuk a külföldi kutatók figyelmét a magyar történetirodalomban található, őket érdeklő anyagra.