Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Nagy István: Az 1773. évi ügyviteli reform és az ügyviteli rendszer bevezetése a Magyar Udvari Kamaránál / 257–295. o.

Az 1773. évi ügyviteli reform a Magyar Udvari Karaaránál 279 küldése után a tanácsülési jegyzőkönyvet (jegyzőkönyvívet) a megfelelő ügyiratokkal szerelték össze, s úgy küldték az irattárba. (A tanácsi jegyzőkönyveket itt szétválasztották az ügyiratoktól.) A kiadóhivatalba érkezett expediálandó iratokat egyébként nem az utasítás szerint előírt nyilvántartókönyvbe, hanem rovatos tabellákba vezették, s itt jegyezték fel az iratok sorsával kapcsolatos mozzanatokat. A kiadmányok tabelláit letisztázva ülésről ülésre a tanácsülés elé kellett terjeszteni. (Ezek a tabellák kötetekbe kötve ma is megvannak, 1. a magyar kamara levéltárában a „Tabelláé cameralium expeditionum. 1773—1783." nevű iratállagot. Rovatai a következők: előadó, a kiadmány tárgya, a címzett, a számvevőséghez és a kiadóhivatalhoz való küldés időpontja, a tisztázó kancellista neve és a tisztázat elkészültének ideje, az aláírás keleté, aláírásról mikor érkezett vissza, a kiadmány elküldésének keleté. Később az előadó aláírásának időpontjára és az ügyosztály megjelölésére is nyitottak rovatot.) A kiadóhivatal kötelessége volt a tanácsülési jegyzőkönyvek sürgős lemásolása. E jegyzőkönyvmásolatokat küldték fel az udvarhoz ellenőrzésre.

59 A kiadóhivatal személyzete másolta ezenkívül a kiadványokhoz csatolandó mellékleteket*

0 is és végezte tulajdonképp (a számvevőségi és pénztári ügyek kivételével) az összes másolási munkákat. A kamaraelnök 1773 április 2-i felterjesztése szerint az 1772. évi utasítás végrehajtása tetemesen megnövelte a kiadóhivatal feladatait. Munkatöbbletet jelentett a fogalmazványoknak a megfelelő beadványokkal és mellékletekkel, azonkívül a tanácsülési jegyzőkönyvekkel való összecsatolása, az iratokra a megfelelő számoknak a rávezetése, s e munkáknak az ellenőrzése. Nagy terhet rótt a kiadóhivatal alkalmazottaira a „tabelláé expeditionum cameralium" rendszeres vezetése, továbbá a tanácsjegyzőnek irodai munkaerőkkel való kisegítése is. A feladatok megnövekedésével kapcsolatban a kamaraelnök a kiadóhivatal személyzetének növelését javasolta. A kiadóhivatal személyzete 1772-ben, az utasítás kibocsátása előtt, 2 kiadóból, 8 fogalmazóból, 9 kancellistából, 7 fizetéses és 6 fizetéstelen járulnokból, a fűtővel együtt összesen 33 főből állott. Az új ügyviteli rendszer értelmében a fogalmazók, a kiadóhivatal eddigi támaszai, a titkárok mellé kerültek, tehát 8 állást új alkalmazottakkal kellett betölteni. A kamaraelnök javaslatát azzal a feltétellel hagyta jóvá a királynő, hogy ezentúl a kamara nem alkalmazhat napidíjasokat, ideiglenes másolókat. A kamarai segédhivatalok új személyzeti státusát szabályozó 1773. július 10-i királyi rendelet végül is 35 főnyi személyzetet engedélyezett a kiadóhivatalnak és irodának (1 kiadó, 1 kiadói segéd, 2 kiadó-kancellista, 18 kancellista, 12 járulnok, 1 fűtő).

61 A következő években, főleg azonban 1780 után, a kiadóhivatal teendőit nemcsak az új ügyintézési rendszer, hanem a magyar kamara feladatainak, hatáskörének növekedése is megszaporította. A kiadóhivatal, amelynek személyzete 1780 után érdekes módon csökkent az 1773. évihez képest, csak úgy tudott megbirkózni a munkatöbblettel, hogy újból ideiglenes alkalmazottakat foglalkoztatott. Az 1783. február 28-i királyi rendelet ismét ren59 L. az 57. sz. jegyzetnél idézett ügyiratokat. 60 OL. MK. Canc. et. Reg. 1784. márc. N°. 61. A kiadóhivatal túlterheléséről szóló felterjesztés beszámol a hivatal munkájáról. 61 OL. MK. Canc. et Reg. 1773. ápr. N°. 145.; az új személyzetre OL. MK. Canc. et Reg. 1773. júl. N°. 581.