Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Nagy István: Az 1773. évi ügyviteli reform és az ügyviteli rendszer bevezetése a Magyar Udvari Kamaránál / 257–295. o.

268 Nagy István Az ügyosztályok szerint szerkesztett „protocollum exhibitorum" iktatókönyvnek indul, de később a tanácsi döntés bevezetésével tanácsülési jegyzőkönyv lesz. A magyar kamara 1772 utáni regisztraturájában a „protocolla exhibitorum" azonosak az egyes ügyosztályok anyaga elé helyezett tanácsülési jegyzőkönyvekkel.

17 A fenti iktatási eljárás egyébként a helytartótanács ügyintézésében sem volt ismeretlen, melynél a tanácsülési jegyzőkönyvek adatait (ülés száma, departamentum, előadó, iktatószám) szintén ráírták az iratokra. A helytartótanácsnál azonban ezen kívül külön sorszámos iktatókönyvet is vezettek és azt nevezték el protocollum exhibitorumnak. Ez a protocollum exhibitorum nem azonos a helytartótanács tanácsülési jegyzőkönyvével, a protocollum sessionale-val, bár az iratok sorszámai (az iktatószámok) mindkettőnél azonosak.

10 A magyar kamara 1772 utáni regisztraturájának iratai (az egyes ügyosztályok tanácsülési jegyzőkönyvei és aktái) azt tanúsítják, hogy az utasítás fenti rendelkezései a gyakorlatban is megvalósultak. Az előadók és a tanácsülés munkája. Az 1772. november 14-i utasítás egyik legjelentősebb újítása az volt, hogy az előadói munkát az ügyosztályokhoz szakreferensként beosztott kamarai tanácsosok vállára helyezte, tehát kivette azt a bizottságok hatásköréből. Az 1740 után keletkezett állandó bizottságok annyiban végeztek előadói munkát, hogy előkészítették a nagyobb jelentőségű ügyeket a tanácsülésre és határozataik a tanácsülésen javaslatul szolgáltak. A bizottságokhoz nem utalt ügyeket — a kamaraelnök kijelölése alapján — szóbelileg illetve fontosabb esetekben írásbelileg a kamarai tanácsosok terjesztették elő a tanácsülésen. Az előterjesztésnek ez a módja azonban 1772-ig még nem volt rendszeres, s az ügyek tanácsülési ismertetésében még a titkárok is részt vettek. A bizottságok döntő szerepe az 1772. évi utasítás értelmében megszűnt, ami természetesen nem azt jelentette, hogy a magyar kamara teljesen szakított a bizottsági ügyvitellel. Az ügyek előkészítése azonban ezentúl szigorúan kidolgozott rendszer szerint túlnyomórészt a referenstanácsosok munkája lett. Az ügyvitel szakszerűségét ez a rendszer úgy biztosította, hogy egy-egy referensre, amint említettük, meghatározott ügyeket osztottak ki, s így azok intézésében a referens jártasságot szerezhetett.

19 A referens-tanácsos az ügy előzetes tanulmányozása után írásbeli javaslatot (votum) készített az elintézésre, azt az ügy ismertetése után a tanácsülésen felolvasta. A javaslattételnél a departamentális rendszer annyiban érvényesült, hogy az előadók csak a saját referenciájukhoz tartozó ügyekben terjesztettek elő javaslatokat. A javaslatok felolvasása azonban rangszerinti sorrendben (in relatione ordo praecedentiae in sessione a primo usque ultimum referentem progrediendo observandus est) történt. Egy-egy javaslat ismertetése után a kamarai tanácsülésen résztvevő többi tanácsos is véleményt nyilvánított, mégpedig véleményüket most fordított sorrendben, a legalacsonyabb rangútól kezdve a 17 Ld.: OL. MK. 1773—85. évi ügyosztályi iratanyagát. 18 Ember Gy.: A m. kir. helytartótanács ügyintézésének története (a továbbiakban: A helytartótanács ügyintézése). 1724—1848. Bp. 1940, 145—46, az iktatókönyvre 46. 19 1772. évi utasítás 14. fejezete az előadók kijelölésére. A tanácsosok referálására 1740 után: MK. Prot. cam. cons. 1747. febr. 21. 222. A titkárok előterjesztéseire a tanácsülési jegyzőkönyvekben több adat található.