Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - Szedő Antal: 20 év munkája a magyar levéltárakban / 3–10. o.

4 Szedő Antal magánlevéltárakról, melyekre szintén kiterjed a felügyelők ellenőrző jogköre, { s melyek fogalmába beletartozhatott a fontosabb magángazdasági levéltár is). A törvény - bár úttörő jellegét el kell ismerni, sőt tudnunk kell azt is, hogy előre mutató elgondolásai a kapitalista korszakban a benne levő halvány centralizációs törekvések és a katolikus egyház ellenkezése " folytán nem tudtak érvényre jutni — olyan korszakban került végrehajtásra, mely már egy hatékonyobb levéltári szervezetet kívánt volna meg. A törvény ezzel szemben még nem viszi végbe a tulajdonjog forradalmi változását a levéltári területen; nem veszi köztulajdonba az iratokat. A döntő lépést a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának ma is érvényben lévő 1950. évi 29-es számú törvényerejű rendelete jelentette. Ez sem indult még ki az egységes nemzeti fond szemléletéből, de a szervezési centralizációt már következetesen véghez viszi. Az irányító hatóság a Levéltárak Országos Központja (1957 óta a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári önálló Osztálya). Kimondja a megyei, városi, községi levéltárak megszűntét és állami levéltárakban való beolvasztását. A törvény eredeti elgondolása csak néhány nagy kerületi állami levéltár szervezését célozta, de ez az elgondolás nem valósulhatott meg a szükséges nagyarányú és költséges építkezések miatt. így a levéltári szervezet több (jelenleg 22) meghatározott területi illetékességű állami levéltárból áll, melyek többnyire a régi megyei levéltárak bázisán jöttek létre, ezen kívül van még az ország központi levéltára, az Országos Levéltár. A tvr. is ismeri a nemzeti érdekű levéltár fogalmát, ide azonban elsősorban az egyházi levéltárak tartoznak, de ide vehetjük azokat a fontos családi levéltárakat is, melyek nem kerültek állami tulajdonba s nem szállíttattak be valamelyik állami levéltárba. Sajnos, a 29/1950 tvr. még nem beszélt az irattárak ellenőrzéséről. Ezt csak a ma érvényben levő 45/1958 (VII. 30.) kormányrendelet teszi lehetővé, igen helyesen kimondva, hogy minden szervnek jegyzékbe kell foglalnia politikai, tudományos, kulturális, gazdasági jelentőségű, továbbá a folyamatos ügyintézéshez szükséges iratait. Ezeket 10 éven át kell őrizni; s csak ennek letelte után s csak a szakminisztériumok által elkészített és a Művelődésügyi Minisztérium által jóváhagyott ügykörjegyzékek alapján, levéltári ellenőrzés mellett lehet őket megselejtezni. Ez a rendelkezés történeti jelentőségű frontáttörés és a magyar szocialista levéltárügy alapja. Igen előnyös számunkra, hogy a kormányrendelet az iratok épségéért a szervek yezetőit teszi felelőssé, a felügyeleti szerveknek pedig kötelességévé teszi az irattárak ellenőrzését is! Az eddig felsorolt törvények és rendeletek alapján döntő változások mentek végbe a magyar levéltárosok szemléletében, - de már a törvények és rendeletek létrehozásában is új szemléletű levéltárosok munkálkodtak közre. A levéltárosok kiléptek a levéltári helyiségek elzártságából s megkísérelték befolyásolni az iratok sorsát. Az új, remélhetőleg rövidesen megjelenő levéltári törvény (melynek tervezetét évek munkájával elkészítettük) már nemcsak a selejtezések ellenőrzését teszi lehetővé, hanem az egységes magyar nemzeti levéltári fond alapvető szemléletéből indul ki (ezzel végre elérjük a Szovjetunió és más szocialista országok levéitári törvényhozásának a szintjét) és az irattermelő szerveknél korszerű iratkezelési rendszerek létrehozására törekszik.